Bemutatók

Éljen stílusosan!

Az Élet & Stílus magazin korosztálytól függetlenül szól az élet szeretni való dolgai iránt érdeklődőkhöz; mindazokhoz, akik stílusosan akarnak élni, és akiktől nem idegen semmi, ami emberi, művelődés és érték, legyen az technika, művészet vagy a természet. Olvasóinknak tekintjük az utazni, a kirándulni vágyókat, a sportot, a divatot kedvelőket, a magyar és a világkultúra iránt érdeklődőket, akik ezenfelül mind magukkal, mind az őket körülvevő világgal szemben igényesek. Magazinunk címe is erre a kiterjesztett tartalomra utal. Technikai újdonságok és kiegészítőik...

Nagy László – intro

Épít házat, rendezvényközpontot, hotelt, sportcentrumot, zsinagógát. Utóbbit a közösségnek. Sárbogárdon él feleségével, négy gyermekével, három unokájával és Istennel szoros kötelékben. Életük darabjai, mint lego-gyűjteményének kockái épülnek egymásra, bizalomban és szeretetben. Vezeti a helyi sportegyesületet és vallási gyülekezetének kulturális alapítványát. Hiszi, hogy az adott szó mindennél fontosabb. Erre tanítja gyermekeit és ezt mutatja munkatársainak is, három cégében.

Windt Gábor – intro

Három-három gyermeket hozott házasságába a két művész, Windt Gábor, a japán harcművészet és Léber Barbara, a divattervezés magyar nagymestere. Két unoka teszi teljessé a családot, amelynek feje hét évtizeddel a háta mögött mesélt magazinunknak mindarról, amit a hozzá közelállókról, és persze saját magáról tudni érdemes, és – tudni szabad…

Rónai Gábor – intro

Alapvetően kozmopolita üzletember, aki büszkeséggel gondol vissza szüleire és különösen büszke a családjára. Zsidó származásáról éppúgy vall, mint a felesége, Alexandra inspirálta istenhitének megtalálásáról, és végigjárjuk életének főbb állomásait, a kormánytolmácsolástól kezdve a Forma-1-hez, világsztárokhoz, művészekhez, vezető politikusokhoz és üzletemberekhez fűződő kapcsolatain keresztül egészen a saját ékszerszalon, a Royal Diamonds megteremtéséig. Az sem marad ki a beszélgetésből, hogy könyv jelent meg regényes életútjáról, díjat is alapítottak, családi szenvedélyük a lovaspóló, s már Patrik fiuk is a lovak megszállottja.

Tímár Milán – intro

A nap energiájának okos felhasználására szakosodott napelemes cégek között jó ideje a szűk élbolyban van a hatvan embert foglalkoztató dunaújvárosi ST Solar Kft., amelynek irányítóival, Kovács Zoltán cégtulajdonos ügyvezetővel és Tímár Milán értékesítési- és marketingvezetővel diskuráltunk – korántsem csak szakmai témákat érintve.

Tóth István – intro

Nagyon sok embert megkérdeztem már, miért is hívják hetedik földrésznek, mert igaz több mint 60 évvel ezelőtt a földrajz órákon mi csak hat földrészről tanultunk, de pontos és megnyugtató választ eddig senkitől nem kaptam. Földrajztudós nem lévén, kénytelen vagyok ezt a megállapítást elfogadni. – elmélkedett nagy utazónk, Dr. Tóth István, aki az Antarktisszal feltette az i-re a pontot és szó szerint százötven különböző országban járt.

Várhelyi Tibor – intro

Névkártyája szerint Várhelyi Tibor építészmérnök, építész és tervező, a Consolum Architects Kft. tulajdonosa, aki egy 2018-ban alapított, prosperáló építőipari céget irányít. – Foglalkozásomat tekintve inkább azt mondanám: én az építészet-kivitelezési irányból érkeztem és a kivitelezést is tartom a fő szempontnak, tehát amikor megépítjük a házat, az nekem világéletemben többet adott és jobban érdekelt, mint a tervezés.

Batta András – intro

Bizton mondhatjuk teljesen magától értetődőnek, hogy a több évig tartó munkálatok után a nagyközönségnek ez év január 22-én teljes pompájában átadott Magyar Zene Háza vezetését Batta Andrásra bízták. A beltartalmat és a külső szépséget illetően egyaránt varázslatos alkotás irányítása már csak azért is került méltó kezekbe a „civilben” zenetörténész professzor megbízása révén, mert tudása, hozzáértése, odaadása megkérdőjelezhetetlen, ahogyan töretlen lelkesedése és mély elkötelezettsége is a zene ügye mellett.

Husvéth Lóránt – intro

A cég a szakterület legjobbjai közé tartozik a 2017-es megalapítás óta. Biztos, kiterjedt ügyfélkörük van, de alkalmi felkéréseknek is eleget tesznek. A körülbelül négyszáz embert foglalkoztató Optimum Facility Services Kft. ügyvezetője, Husvéth Lóránt nem orvos édesapja pályáját választotta, hanem közgazdászként építette fel a nulláról sikeres vállalkozását. Vele beszélgettünk.

Pocsalyi Júlia – intro

Pocsalyi Júlia az Alkalmazott Művészeti Intézet környezetkultúra szakán szerzett diplomát, lakberendező, belsőépítész és környezettervező szakon, s emellett immár hivatalosan is művész, hiszen a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagjává vált, akinek alkotásai, művei immár zsűrizett anyagokként tekinthetők meg kiállításokon, bemutatótermekben vagy éppen rendezvényeken. Júliát a munkája, az őt körülvevő világ, az utazásai mind inspirálják, legyen ez emberi kéz által alkotott épület, vagy önmagában a sivatag, mint természeti forma, vagy akár a növény- és állatvilág. A selyemsálfestésen és a festészeten túl...

Varró Zoltán – intro

Varró Zoltán neve ma fogalom a szállodaiparban: a magyar designer-t a legjobbak között tartják számon a világon, hét alkalommal is jelölték a New York-i Gold Key Award-ra, amely a hotel design legrangosabb elismerése, és már egyszer el is nyerte a díjat. A kezdetekről, a jelenről, a jövőbeli terveiről, és persze az ünnepekről beszélgettünk vele. Varró Zoltán életében mindig voltak visszatérő dolgok, és ahogyan ő fogalmaz: soha semmi nem történik vele véletlenül. A designer mottója: „A legfontosabb a tökéletes hangulat...

Szekeres Csaba – intro

Ritka eset, amikor az ember már ifjúkori útkeresése közben tudja, mit akar kezdeni magával, ha felnő. A „fehér hollók” egyike Szekeres Csaba, az országos hírű, sikeres biztosítási szakember, pénzügyi tanácsadó, aki tizenévesen eltökélte: a pénzvilág területén fog dolgozni, s ehhez elég volt neki 17 esztendősen betérnie egy bankba. Mára a nemzetközi elismerés is utolérte. Vele beszélgettünk.

Dr. Kiss Gergely – intro

Háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk, Dr.Kiss Gergely őszintén mesélt arról, milyen volt az egész gyermekkorát az uszodában tölteni, hogyan lett gátlásos kamaszból kommunikációs szakember, és hogyan határozza meg még a magánéletét is a vízilabda. Szerencsés baleset vezette Kiss Gergőt az uszodához és a vízilabdához: óvodás korában a Dunába esett egy stégről, és az úszni nem tudó édesanyja a hajánál fogva rántotta ki onnan. “Annak az embernek sokkal nehezebb elszállni, aki sokat dolgozott a sikerért.”

Ongrádi Róbert – intro

Ongrádi Róbertnek mindene megvolt, de mégis ürességet érzett és folyamatosan kereste azt a bizonyos valamit. Thaiföldön a Buddhához, de még varázslókhoz is járt. Itthon családi nyomásra elkezdett járni a Hit Gyülekezetbe és azon vette észre magát, hogy megtalálta, ami hiányzott. Egyre erősebb lett a hitbe vetetett kötődése és közel egy évvel később megtért. Káros szenvedélyeit sikerült teljes mértékben hátrahagynia. Életének regénybe illő epizódjairól és sikereiről hallhatunk.

Dr. Merkely Béla – intro

Interjúsorozatunk, négyszemközt rovatunk újabb vendége Dr. Merkely Béla professzor, aki betekintést enged a magánéletébe. Dr. Merkely Béla Széchenyi-díjas orvos, kardiológus, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, a Semmelweis Egyetem rektora, mindemellett híres és elismert orvoscsalád tagja, aki a koronavírus elleni védekezésben is jelentős szerepet vállal. Az ismert orvos most megosztotta az Élet&Stílus magazinnal, exkluzív interjú formájában hogyan lett az, aki, és hogyan éli a mindennapjait. „…és akkor elszaladtam anyámtól és bebújtam egy szekrénybe” „Valószínűleg a leghosszabb időt töltöm...

Zséda – intro

Zsédenyi Adrienn énekesnő, finom és nőies stílusa, energikus és vidám kisugárzása, varázslatos énekhangja egyedülállóvá teszi Zsédát a magyar zenei életben. Az elmúlt időszakban az új lemezén dolgozott, ami nemrég jelent meg. Ennek apropóján beszélgettünk vele a zenéről, a magánéletéről, az anyaságáról és a terveiről. „Színésznő akartam lenni!” „Nagyon bennem volt ez a mindenhogy megmutatni magam.” „Ahol énekeltem az egy rögtönítélő bíróság volt.”

Molnár Judit – intro

Molnár Judit a 21. század üzletasszonya. Energiái és ötletei kifogyhatatlanok. Leginkább az elegancia, nyitottság, felkészültség és magabiztosság jellemzi. Egyedi stílusával egyfajta irányzatot teremtett. Képzi magát és közben másokat tanít. Marketing és event managerként folyamatosan megújul és újabb és újabb sikeres projektek fűződnek a nevéhez. Judittól megtudhattuk, hogy színésznő akart lenni, de végül a marketing szakmában érvényesült, s most már egy sokak számára követendő üzletasszony, aki a megérzéseire hallgat, de mindig racionálisan dönt és nap, mint nap a legjobbat nyújtja...

Pásztor Anna – intro

Pásztor Anna. Annától tabuk nélkül, nyers őszinteséggel hallhatunk a mindent elsöprő boldogság érzéséről, gyermekei neveléséről, rajongóiról vagy akár halálfélelméről. “Majd meg őrülök attól, hogy nem zenélünk.” “Amikor elkezdi a zenész eladni a hangszereit, akkor vége az életének.” “Hihetetlen volt, hogy élet halálra vagyok kifestve…” “Ott maradhattam volna egy ilyen grand finálé erejéig…” “…és akkor így üvöltöttem, hogy VÁÁÁÁÁ!” “Most már ide nekem bármit!”

Rubint Réka – intro

Új interjúsorozatunk, négyszemközt rovatunk első vendége Rubint Réka, aki őszintén beszél a családról, az anyaságról, a sikerekről, a nehézségekről és a szeretetről. “Minden nőnek ilyen férfit kívánok!” “Igenis képes vagyok teljes értékű édesanya is lenni és edző is és feleség is…” “Norbi nagyon romantikus pasi és 20 éve az.” “Egy gyereket nem nevelni kell, példát kell neki mutatni.” Meghitt, exkluzív, ötcsillagos környezetben, prémium minőségű 4K felbontásban élvezhetik a beszélgetéseket, amelyek vezető interjúk formájában, negyedéves periodikájú Élet&Stíilus magazinunkban is megtalálhatóak,...

Mystery Hotel Budapest

Aki belép a főbejáraton, elindul a grandiózus főlépcsőn, tekereg az ódon folyosókon, bepillant a félhomályba burkolódzó nagyterembe, óvatosan végiglépdel az óriási sakktáblán, elmélázva az olajzöldre, narancsra és búzakékre festett falak mintáin, tudni fogja, hogy igazán különleges helyre érkezett. Az épület csodái, mint például a melegséget árasztó eredeti falfestmények, az úton-útfélen a lépteink alól előbukkanó rejtélyes szimbólumok és a leporolt történelem mind olyan adottság, ami meghatározza a hely szellemét, de a házat megtölteni élettel a mi feladatunk. Egy szállodanyitásban –...

Bátor Tábor Alapítvány

A 2001-ben életre hívott Bátor Tábor súlyos és krónikusan beteg gyermekeknek és családjaiknak kínál ingyenes, élményterápiás programokat önkéntesek közreműködésével. 20 éves történetük alatt már több mint 10 000 érintettnek nyújtottak sorsfordító élményeket, adtak erőt az élethez, a gyógyuláshoz. A járvány ellenére sem hagyják cserben azokat, akik számítanak rájuk: tábori és kórházi programjaikat átültették az online térbe, a digitális oktatás alatt elszakadt osztálytársakból pedig iskolai programjukkal segítenek közösségé kovácsolni. Készen állnak arra, hogy akár online programjaikon, akár a táborban is...

Harcművészet és bboying

“Szénási Gergely Zoltánnak hívnak. A 90-es évek óta foglalkozom harcművészetekkel, elsődlegesen karatéval, amiben háromszoros világ és tizenegyszeres magyar bajnok vagyok.  2004-ben kezdtem el a bboyingot (break-tánc), amely a második szerelmem lett a mozgás világában.  Ezen két kultúra mozgásvilágát keverve kreáltam meg egyedi gyakorlataimat, melyek a koordináció, stamina és erő fejlesztésére szolgálnak, ebből kifolyólag magas szintet értem el az akrobatikában is, mely tudásomat kamatoztatni tudtam Európa legnagyobb kőcirkuszában valamint a filmvásznakon is.”

Barbara Dance Academy

Gyerekként kezdtem el a tánccal foglalkozni. 5 évig néptáncoltam, többek között a Magyar Állami Operaház és számos egyéb színház színpadán is szerepeltem. Később különböző táncstílusokkal is megismerkedtem, így találtam rá az ír táncra. A Lord of the Dance táncosaitól, szólistáitól volt szerencsém tanulni. Több nemzetközi verseny és 2x-es Európa bajnoki cím megszerzése után Közép-Európában az elsők között kvalifikáltam az írországi világbajnokságra. A versenyzés mellett számos produkciókban is közreműködtem, mint táncos és koreográfus. Sok év tanulás után Írországban diplomáztam. Magyarországon...

Wakeboard by Dávid Szaka

Víz, természet, sport, szabadság, száguldás. Mind utal Élet&Stílius magazinunk mottójára, miszerint „Merjen valaki lenni, éljen stílusosan!” Jó értelemben kitörni hétköznapjaink korlátjaiból, élvezni az életet, megélni a pillanatokat, mind segít elfelejteni az esetleges gondokat, problémákat. Legyen az hajózás, wakeboard, vízisi, vagy síelés, kerékpározás, akár futás, mind, mind kikapcsol, pihentetett. A mozgással, sportolással, szórakozással feltöltődünk, testünket, szellemünket edzésben tartjuk. Egészséges életvitellel, mozgással egy minőségibb életet tudunk élni, amelyhez magazinunk tematikája is nem egyszer segítő kezet nyújt.