kézműves műremekek

Lesirfelés, bedanftolás, felcikkolás – csupán néhány kifejezés a cipő- és csizmakészítés kívülállóknak keveset mondó munkafolyamatából, amelynek számunkra persze a vége az igazán érdekes: a „Tóth Művekből” kikerülő, kézműves technológiával elővarázsolt, egyedi és felettébb mutatós lábravalók sora.

A darabok egyike sem egy kaptafára született és születik a Tóth István mester és fia, Tóth Zoltán irányította cégnél, amely 1976 óta működik – közmegelégedésre. Hiszen jobb referencia aligha kell a Vámház körúti üzletnek annál, mint hogy a Louis Vuitton-féle magazin már 2013-ban ajánlotta őket Budapesten feltétlenül felkeresendő úti célként, miként a műhelyükben készült „talpalávalók” ott vannak a Nemzeti Lovas Díszegység vagy éppenséggel az öttusa-, s a military-válogatott tagjai viselte csizmák között is.

„Minden egyes termékünket a klasszikus hagyományokra ügyelve különös gondossággal készítjük el, a megrendelői igények maximális figyelembe vételével – mesélte Tóth Zoltán, megemlítve, hogy a neten (www.lovaglocsizma.hu) kívül a Váci utcában két vitrin is bepillantást enged a kínálatukba. „Mivel kiváló szakembereink vannak – tette hozzá -, minden egyéni kívánságot teljesíteni tudunk.”

Az ifjabbik Tóthtól megtudtuk azt is, hogy vevőiknél a külföldiek vannak túlsúlyban, a tradicionális, fekete Budapest modell az egyik legnépszerűbb cipőjük, de kelendő a díjugró és a lovaspóló csizma is. Csak bőrt használnak, főleg borjút, meg erősebb marhabőröket, de kérésre csináltak már csizmát kígyóbőrből is.

„Mindenhonnan a világból jön érdeklődő, Izlandra is postáztunk már, vagy említhetem Új-Zélandot is. Amerikába sokat küldünk, Európában a leggyakoribb címzettünk Németország, nem sokára Dél-Amerikába és Dél-Afrikába is megy Tóth-cipő” – mondta Tóth Zoltán.

Megosztom