Hirdetés

Az aranymetszés új világa

Google Plus

Akinek igénye van a valódi különlegességekre, e sorok olvasása közben a legjobb úton indult el, hiszen az aranymetszés megannyi csodát rejt magában. Most a teljesség igénye nélkül, csupán egy kellemes ízelítőt kaphatunk belőle, ami egyrészt mesébe illő, másrészt annyira kézzelfogható, hogy a Tejút 12 fokos kilépő érintőszögeitől kezdve, a Naprendszeren keresztül, az emberi testen át, egészen a DNS-ig, minden ezt a szabályrendszert használja.

A gyógyközpont megalapításának gondolata 2017. húsvét hétfőn úgy érkezett meg, mint egy üstökös, és innentől kezdve áradt az információ feltartóztathatatlanul. Az addigi alkalmazott gyógyító módszerek keretet, értelmet, új irányt és felfoghatatlan hatékonyságot kaptak az aranymetszés által. Ez év szeptember 8-án volt a központ ünnepélyes megnyitója, ekkora már az aranymetszés módszer is önálló volt. A „nyers gyémánt csiszolása” innentől kezdődött, és negyven, egyenként két órás előadáson mutattuk be az emberi test energetikai rendszerének aranymetszés spirálvonalát, és a Phít, azt a csodát, amit Euklidész (ie. 325-265) írt le először fő művében, az Elemekben. 

Őt nagyszámú tudós követte, akik újra és újra felfedezték maguknak az isteni arányt: Kepler, Leonardo da Vinci, Fibonacci, Einstein, hogy csak néhányat említsek. A tudományok, a művészetek, az építészet… után most általunk az alternatív gyógyászat is felfedezte magának a „jó arányt”, és hogy mi ebben aktívan is részt vehetünk, az külön ajándék. A megalakulás egy kinek igénye van a valódi különlegességekre, e sorok olvasása közben a legjobb úton indult el, hiszen az aranymetszés megannyi csodát rejt magában. Most a teljesség igénye nélkül, csupán egy kellemes ízelítőt kaphatunk belőle, ami egyrészt mesébe illő, másrészt annyira kézzelfogható, hogy a Tejút 12 fokos kilépő érintőszögeitől kezdve, a Naprendszeren keresztül, Aéves évfordulóját a gerinc lélekalapú gyógyító módszeréről megjelent könyvemmel ünnepeltük, melynek címe A pillanat művészete, avagy aranymetszés a gerinc és a lélek gyógyításában. – említette Varga János, aki Könyves Tóth Tündével együtt álmodták meg az Aranymetszés Gyógyközpontot.

„A legnagyobb ajándékot mégis azok az emberek vehetik át, akik megtapasztalják a módszert. Ők nemcsak tudják, hanem érzik a mindennapjaikban, hogy lehet egységben is létezni az élettel. Ehhez a legjobb sorvezetőt az aranymetszés egyszerűsége adja: „a rövidebb szakasz úgy aránylik a hosszabbhoz, mint ahogy a hosszabb aránylik az egészhez”. Találkozzunk, tapasztaljuk meg együtt a Phí érzést!” mondta a könyv szerzője.

www.aranymetszes.com

Képek

Az aranymetszés új világaAz aranymetszés új világaAz aranymetszés új világa

Google Plus

Galéria

Az aranymetszés új világa
  • Az aranymetszés új világa
  • Az aranymetszés új világa
  • Az aranymetszés új világa

Hirdetés