Hirdetés

Húszéves a RADIOPHONIA Kft.

Google Plus

Öten vágtak neki annak idején a nagy vállalkozásnak Tóth László vezetésével. Nemrég a húsz esztendővel ezelőtti kezdetekről már úgy emlékezhettek meg a születésnapi összejövetelen, hogy az időközben huszonhárom fősre nőtt Radiophonia Kft. lankadatlanul prosperáló cég, amely két évtizede fejleszt, gyárt, értékesít és tart karban vészhelyzeti hangosító és tájékoztató rendszereket, illetve ipari folyamatirányító elektronikai készülékeket.

„Tevékenységünk az említett két fő szakterületre specializálódott, amelynek középpontjában a magas minőség áll” – bocsátotta előre szakmai ars poeticaként is az alapító Tóth László, a kft. egyszemélyes tulajdonosa és ügyvezetője, aki kiemelte, hogy cégének jellegzetessége a saját gyártású és innovatív fejlesztésű széles termékfólió, benne elektronikus szirénákkal, teljesítményerősítőkkel, bemondópulttal, kommunikációs berendezésekkel, miegyébbel.

„A debreceni híradástechnikai középiskola, majd már a Kandó Kálmán főiskola elvégzését követően második munkahelyként 28 négyzetméteren kezdtük el ezt a vállalkozást, de már akkor azt vallottam: kisebb szinten is végezzünk minőségi munkát” – idézte vissza az indulást, míg alkalmi „gyárlátogatás” keretében bemutatta a mostanra ötszáz négyzetméteresre bővült, irodákat és gyártórészlegeket egyként magába foglaló céget. Sétánk közben kitért rá, hogy az önállóvá válás előtt készülékkonstruktőrként és műszaki tanárként is dolgozott, a József Attila Gimnáziumban tanított informatikát, és sportolt is – említette meg az egykori kézilabdás, aki a feleségével három vízilabdás fiút nevel.

„Ma már a kutyasétáltatás a kedvenc sportom – tette hozzá félig tréfásan -, másra nem igazán van időm. A családi programok, főképpen a kirándulások azok, amik még beleférnek az életembe, a többit elviszik a céggel kapcsolatos teendők.”

Máris újra visszatértünk a „munka világába”, amelyben érzékelhetően ugyancsak jól és otthonosan érzi magát.

„Jöttek és szerencsére mind a mai napig jönnek a javarészt hazai megrendelések, szoftverek mellett egyedi célhardverek kifejlesztésével is foglalkozunk. Volt, hogy kórháziágy-mozgató vezérlést készítettünk, amely a beteget felülteti az ágyban, de említhetek jakuzzi-vezérlést is. Eddig nagyságrendileg négy-ötszáz fajta olyan termék előállításában vettünk részt.  Volt amit mi fejlesztettünk és készítettünk komplett készterméket, volt, ahol csak a gyártási folyamatokat végeztük. Sok éves fejlesztésünk eredményeképpen állítottuk elő jelenlegi főtevékenységünk alapjául szolgáló termékcsaládot, mely részegységei a vészhelyzeti hangosító és tájékoztató rendszerekhez alkalmazott berendezések építőelemei. Hálózatba integrált, nagy teljesítményű hangsugárzókból, megadott nagy kiterjedésű területen összeköthető berendezésekből állnak e riasztó- és tájékoztató rendszerek – leegyszerűsítve, ahhoz hasonlatosak, mint amilyenek régen a légvédelmi szirénák voltak. Mi ennek az elektronikus változatát fejlesztettük ki speciális hangsugárzóval, elektronikával, mely természetesen már nem csak riasztási jelzések, de rögzített hang és élőbeszédes tájékoztatás kisugárzására is alkalmas. Ezen rendszerek már IP alapon is tudnak működni, tehát nagy távolságnál optikán, illetve vezeték nélküli kommunikációs csatornán keresztül kapcsolódnak”

- magyarázta a laikusnak is érthető példákkal fűszerezve mondandóját.

A közeljövő?

„Friss a dolog: koprodukcióra léptünk egy hangszórókat gyártó céggel, amely szeretné, ha mi képviselnénk Magyarországon, esetleg egész Európában, ezzel a kibővített palettával igyekszünk egyre szélesebb mértékben kiszolgálni ügyfeleinket. Fejlesztési és gyártási témában egy külföldi, vegyiparban tevékenykedő partnerünk megbízásából az elmúlt 4 évben számos fejlesztéssel egyedi célhardvert fejlesztünk és gyártunk, mely során termékeink most már nem csak Európában, de Afrika és Ázsia országaiban is megtalálhatók. Az elmúlt húsz évben mindig volt annyi munkánk, amennyi bőven lekötött minket. Akadt csendesebb időszak is persze, de szerencsére rendre befutott olyan fejlesztési igény, amiből mi is profitálni tudtunk. A szaktudás azonban olyan, amit folyton-folyvást fejleszteni kell, újabb és újabb technológiák jönnek ki, sosincs megállás, mi is folyamatosan rengeteget tanulunk, e nélkül a piacképesség megőrzése nem megy.”

Jancsó Kornél

Képek

 Húszéves a RADIOPHONIA Kft. Húszéves a RADIOPHONIA Kft. Húszéves a RADIOPHONIA Kft. Húszéves a RADIOPHONIA Kft. Húszéves a RADIOPHONIA Kft.

Google Plus

Galéria

 Húszéves a RADIOPHONIA Kft.
  •  Húszéves a RADIOPHONIA Kft.
  •  Húszéves a RADIOPHONIA Kft.
  •  Húszéves a RADIOPHONIA Kft.
  •  Húszéves a RADIOPHONIA Kft.
  •  Húszéves a RADIOPHONIA Kft.

Hirdetés