Hirdetés

Ötletek, jó tanácsok a Burkolózsenitől

Google Plus

Manapság a még oly kiérlelt szakmai tudás sem elegendő önmagában az élet megannyi szférájában, így a lakásszépítészet egyik igen fontos területén, a burkolásban sem. Ezzel tökéletesen tisztában van Selettye János, az egyik legkeresettebb szakember, aki már jó ideje közvetlen tanácsokkal, ötletekkel is segíti megrendelőit.

„A magas szintű kivitelezés mellett a személyes jelenlét, a szakmailag megalapozott javaslatok is mind-mind részei ma már a munkámnak. Igyekszem már a tervezés szakaszában közreműködni a minél tökéletesebb végeredmény érdekében, lassan négy évtizedes tapasztalataim hasznosításával is segítve a megrendelőket – avatott be a részletekbe a 47 esztendős mesterember. –Régen szűkebb volt a keresztmetszett a választék szempontjából, mostanság viszont már seregnyi díszítési technológia van, többfajta színből varázsoljuk tetszetőssé a fürdőszobát is. Más-más árnyalatot kap, mondjuk a zuhanyozó, a kádrész, számos variációhoz különböző anyagokat használunk, nem kell feltétlenül ugyanannál a terméknél megragadnunk...”

Selettye János szerint már csak ezért is érdemes csempeszalonokba járni, s egyre többször fordul elő, hogy együtt megy el a megrendelővel a beszerzőhelyre, ahol közösen választják ki a megvásárolandókat.

„Van már számítógépes tervezés is persze, ám a régi mesterek javára billenti el a mérleg nyelvét a szakmai tudás – szögezte le. – Nekünk az alkalmazott technológia is a kisujjunkban van.”

Beszédes példával is szolgált: „Tegyük fel, hogy valaki a zuhanyozóba mozaikburkolatot tervez. Ám azt neki a csempeboltban nem mondják el, hogy ott bizony rengeteg apró fuga van, annak tisztítása pedig vízkőtelenítés szempontjából nem egyszerű. Ezért is mind gyakrabban a csempeboltossal együtt a tulajdonos és én hármasban, sőt újabban már egyre többször a belsőépítészt is bevonva tervezzük meg a fürdőszobát. A költségkalkuláció miatt is fontos az előzetes egyeztetés, az együttgondolkodás, hiszen azonos a cél: megtalálni a lehető legjobb megoldást esztétikai, anyagi, s egyéb más szempontból – panellakónak és Rózsadombon élőnek egyaránt.”

www.burkolozseni.hu

Képek

Ötletek, jó tanácsok a BurkolózsenitőlÖtletek, jó tanácsok a Burkolózsenitől

Google Plus

Galéria

Ötletek, jó tanácsok a Burkolózsenitől
  • Ötletek, jó tanácsok a Burkolózsenitől
  • Ötletek, jó tanácsok a Burkolózsenitől

Hirdetés