A Genfi Autószalon újdonságai

Az idei Genfi Autószalonon is a szuper sportkocsik számítottak a kiállítás sztárjainak, pedig érdekes tanulmányautókból és hamarosan megvásárolható újdonságokból sem volt hiány.

Lenyűgöző formavilágával és félreismerhetetlen arányaival egyértelműen a Bugatti Chiron bizonyult az idei, immár 86. alkalommal megrendezett Genfi Autószalon sztárjának. A Veyron utódja mindenben felülmúlja a korábbi modellt, hiszen 8 literes W16-os motorja 1500 lóerős teljesítmény és 1600 Nm nyomaték leadására képes, így 2,5 másodperc alatt gyorsítja a pompás szuperautót százra, négy másodperccel később már kétszázzal, további hét másodperc múlva pedig háromszázzal száguldhat. Az elméleti végsebesség 420 km/óra, amit a gyártó hamarosan a gyakorlatban is igazolni fog. Az új Bugatti a milliárdosok játékszere lesz, hiszen a Chiron alapára kétmillió euró, ennek ellenére az ötszáz darabra limitált szériából százötvenet már a bemutatója előtt eladtak.

Elérhető és elérhetetlen sportautók

Még ritkább jelenség lesz a Lamborghini újdonsága, az Aventador alapjára épülő Centenario, amelyből mindössze negyven darabot készítenek. A brutális formájú szuperautót 770 lóerős V12-essel szerelik, így 2,8 másodperc alatt képes százra gyorsulni, és 1,75 millió eurós ára dacára már minden példánya elővételben elkelt. Szívesen fogadtak azonban még megrendeléseket a Genfi Autószalon másik sztárjára, az Aston Martinnál. A DB9 utódját a legújabb James Bond-film autója inspirálta, a DB11 pedig erősebb is a korábbi modellnél: az új fejlesztésű, 5,2 literes V12-es 608 lóerőt ad le. A retró stílusú Fiat 124 Spider és az egyelőre még csak tanulmányként létező Opel GT ezzel szemben elérhetőbbé tenné a sportautózást. Elérhetőnek már nehezebben nevezhető a Ferrari GTC4Lusso, amely a négyüléses,  négykerékmeghajtású FF modernizálásával született. Az olaszok másik sportkocsigyártója, a Maserati igazi meglepetéssel készült: a márka történetének első terepjárójával. A Levante nemcsak rendkívül stílusosan néz ki, de a vezethetősége is kimondottan sportosnak ígérkezik, amelyről a kínálatban elérhető háromliteres V6-os motorok is gondoskodnak.

Crossoverek valóságos dömpingje

A crossoverek még mindig az autópiac legkelendőbb típusai, ezért tucatnyi újdonság érkezett ebbe a kategóriába. Az egyik legkelendőbbnek a Seat Ateca ígérkezik, amely 510 literes csomagterével hódíthat. Az alapváltozatát ezer köbcentis turbómotor mozgatja, de 190 lóerős dízel is rendelhető hozzá. Ez utóbbi motorral szerelik az Audi újdonságát is: a 4,19 méter hosszú Q2 a nagyobb testvérek mintájára készült, így az opciós listáján olyan tételeket találunk, mint a head-up display, a 12,3 colos képernyővel helyettesített műszeregység és a fedélzeti wifi. A Škoda egyelőre csak tanulmányként mutatta be legújabb szabadidő-autóját, a 4,7 méter hosszú, hatszemélyes Vision S-t, amely a cseh márka jövőbeli stílusirányzatát is előrevetíti. A hibrid összkerékhajtású Škoda kerekeit egy 156 lóerős 1,4 literes TSI motor, valamint egy 54 és egy 116 lóerős elektromotor mozgatja. A Volkswagen tervezői még merészebbet álmodtak, a T-Cross Breeze ugyanis egy kabrió terepjáró tanulmánya, a 4,13 méter hosszú vászontetős prototípus pedig egyben egy hamarosan megvalósuló új Volkswagen-modell előfutárának is számít.

Még mindig crossover típusoknál maradva a Toyota is meglepetéssel szolgált, ugyanis szinte változtatás nélkül küldi sorozatgyártásba a kompakt méretű C-HR szabadidő-autó prototípusát. Extravagáns stílusával a Nissan Juke erős konkurensének számít majd, ráadásul a Toyotánál megszokott módon hibrid hajtással is kapható lesz. A kategória két sikermodellje, az Opel Mokka X és a Peugeot 2008 is ráncfelvarráson esett át. A Subaru és a Ssangyong neve mára egybeforrt a terepjárókéval, ez a két márka is újabb crossover típusokkal jelentkezett. A Ford is ezen a téren erősített: a felfrissített Kuga és az európai piacra érkező Edge is elérhetővé válik elegánsabb kivitelben, Vignale márkanéven.

A közeli jövő elektromos autói

Egy másik prémiummárka, a Citroën által életre keltett DS pedig már a jövőre gondol: az E-Tense egy tisztán elektromos sportkocsi tanulmánya. A 400 lóerős villanymotorral hajtott, káprázatos színű és formájú modell 4,5 másodperc alatt gyorsul nulláról százra és 250 km/óra a végsebessége, mégis képes megtenni 310 kilométert egy feltöltéssel. A környezettudatos autózást forradalmasítaná a Hyundai, amely egyszerre háromféle változatban is bemutatta legújabb modelljét. Az Ioniq hagyományos hibrid, konnektorról tölthető hibrid és tisztán elektromos változatban is készül, ezzel egyszerre lehet a Nissan Leaf és a Toyota Prius konkurense. Az áramvonalas Ioniq hibrid változatába 1,6 literes, 105 lóerős benzinmotor és 43 lóerős elektromotor kerül (és ugyanez a rendszer található a szintén most leleplezett Kia Niro orrában), míg az elektromos kivitel 120 lóerős, és 250 kilométert is képes megtenni egy feltöltéssel. Még nagyobb, 320 kilométeres hatótávolságot ígér az új Opel Ampera-e, amelyet 200 lóerős elektromotorral szerelnek. Az Opelnél azonban inkább az Astra felé terelődött a figyelem, hiszen a kompakt típus új generációja elnyerte az idei Év Autója díjat, amelyet a Genfi Autószalonon adtak át.

Praktikus családi megoldások

Az új Astra pedig azonnal újabb ellenfeleket kapott. A Honda bemutatta a Civic tizedik generációjának prototípusát, amely továbbra is különc stílusú marad, sportos vonalvezetésű karosszériája pedig tágas utasteret rejt. Szintén a helykínálat az erőssége a kategória másik újdonságának: a Fiat Tipo lépcsőshátú változata kedvező áron már a kereskedésekbe került, Genfben pedig az ötajtós és a kombi kiviteléről is lerántották a leplet. A családosok a Renault standján találhatták meg a számításukat, a franciák ugyanis egyszerre két praktikus újdonságot is bemutattak: a Megane Grandtour kombi mellett itt ünnepelte premierjét a vadonatúj Scenic, amely az elődjéhez képest divatosabb formavilágú karosszériával hódíthat. Genfben tehát továbbra is rendkívül sokszínű a felhozatal: az elképesztő teljesítményű szuper sportkocsik állnak a reflektorfényben, de a közeljövő elérhetőbb újdonságait is megtalálják az érdeklődők.

Az elektromos autózás már kézzelfogható közelségbe került, mégis a szupersportkocsik bizonyultak az idei Genfi Autószalon sztárjainak. Az 1500 lóerős, 8 literes W16-ossal szerelt Bugatti Chiron, a negyven példányban készülő Lamborghini Centenario és a James Bond inspirálta Aston Martin DB11 a leggazdagabbak játékszerei, ugyanakkor hétköznapi autókból sem volt hiány: az Év Autója díjat az Opel Astra kapta, itt jelent meg a Fiat Tipo és a Renault Scenic, de a következő Honda Civic előzetesét is megmutatták. Még mindig tart a crossoverek divatja: az Audi Q2, a Seat Ateca és a Toyota C-HR is ebbe a rendkívül népszerű kategóriába érkezik, akárcsak a ráncfelvarráson átesett Ford Kuga, Opel Mokka X és Peugeot 2008. A környezettudatos autózás híveinek lehetett érdekes a hibrid Kia Niro és az elektromos Opel Ampera-e, igazi offenzívát azonban a Hyundai indított, amely hibrid, plug-in hibrid és elektromos változatban is bemutatta Ioniq nevű újdonságát.

Csordás Gábor

Megosztom