Hirdetés

Visszaállhat az óra-rend

Google Plus

Meglehet, még Benjamin Franklin élettörténetének amúgy alapos ismerői sem tudják, hogy az amerikai tudós – akit leginkább feltalálóként, fizikusként, íróként, nagykövetként, kiadóként, esetleg jeles sakkjátékosként őrzünk emlékezetünkben - „óraátállítás-ügyben” is az élharcosok közé tartozott. Merthogy a 18. században élt polihisztor volt az első, aki – 1784-ben - indítványozta a „mutatós” változtatást írása szerint a „világítás költségének csökkentése” érdekében.

Franklin javaslatának nem lett érdemi foganatja, ahogyan bő egy évtizeddel később az új-zélandi George Vernon Hudson hasonló ötlete is hamvába holt, miként az angol William Willett sem érhette meg elgondolása gyakorlati sikerét. Utóbbi 1905-ben állt elő azzal, hogy a nappali világosság megnyújtása végett az órákat nyáron állítsák előbbre. Az elgondolás törvényjavaslat formájában az angol parlament elé került ugyan, de a többségi ellenkezés nyomán végül nem fogadták el.

Sajátos módon az első világháború „kellett” ahhoz, hogy az órák járásának siettetése megtörténjen. A magyarázat a hadigazdálkodás logikájában keresendő és lelhető meg: rájöttek és alkalmazták is, hogy energia és üzemanyag takarítható meg az által, ha a mesterséges fényt természetes világítással váltják ki, vagyis előbbre állítják az órát. Európában a Német Császárság és az Osztrák-Magyar Monarchia alkalmazta úttörőként a nyári időszámítást. Tehát ott voltunk az új módit elsőként használók között, már több mint egy évszázaddal ezelőtt. Az „óratörténeti” időpont 1916. április 30-a volt, aznap 23 órától „ugrasztották” az időmérő eszközöket előbbre.

Még az első világégés idején hasonlóképpen lépett mások mellett Nagy-Britannia és az Egyesült Államok is, hogy aztán az érintettek a háború után vissza is térjenek a korábbi szisztémához. Az ismét „helyben járó” órákhoz nem is nyúltak egészen a második világháborúig, amikor is megint jött a gazdasági-politikai parancs: takarékoskodni kell az erőforrásokkal, lépjenek hát a mutatók előrébb...

A szocializmust építő Magyarországon 1949-ben éppenséggel a szüneteltetés időszaka jött el, s az ötvenes évek közepén vették elő megint a „tili-toli”eszközét, majd a sajátos ide-oda ugrálós folyamatot megakasztva 1958-tól újfent alaphelyzetbe kerültek az órák nálunk. Ez így maradt egészen 1980-ig, amikor újra bevezették az „előre mutató” átállítást, akkor hangsúlyozottan a villamosenergia-megtakarításának jelszavával, alapvetően a hetvenes évek energiaválságának hatására. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy minden év márciusának utolsó vasárnapján hajnali 2-ről 3-ra előreállították az órát, s a – tavasszal indult - nyári időszámítást minden esztendő októberének utolsó vasárnapján váltotta a valójában ősztől rajtoló téli időszámítás: ekkor hajnali háromról „tolatták vissza” a mutatót két órára.

A nemzetközi összkép felettébb tarka-barka: hol hasonlóképpen jártak el – ez jellemezte az országok zömét -, hol teljesen békén hagyták az időmérőket, azokról nem is szólva, ahol államilag soha nem lett „kizökkentve”az idő. Hogy az utóbbinál maradjunk: például India sosem kísérletezett a „lyukasórás” módszerrel, de Kína is csak rövid ideig használt nyári időszámítást, Oroszország pedig 2011-ben felhagyott az évi kétszeri átállítással.

Idehaza az idő megkavarásában 1996-ban volt kisebb módosítás: ekkortól szeptember helyett október utolsó vasárnapja lett a kiválasztott nap az „évszakcserére”, amúgy pedig maradt az eljárás: a helyi időt egy órával előre állítják az adott időzóna idejéhez képest.

Kontinensünkön negyedszázadnyi „oda-visszaság” elteltével jöhet(ne) újabb változás, vagy inkább jelentős fordulat: az óraátállítás kötelező megszüntetése. Az Európai Bizottság 2018. szeptember 12-én elfogadott javaslata nyomán ez már az idén bekövetkezhetett volna, de menet közben kiderült: a határidő túl közeli ahhoz, hogy az Európai Unió tagjai, köztük Magyarország eleget tegyenek a dokumentum előirányzatának. Az eredeti elképzelés szerint az EU-országoknak 2019 elejéig kellett volna jelezniük, melyik időzónába szeretnének tartozni. Ez nem történt meg, így aztán idén márciusban 2021-re tették át a döntés évét, addig kell(ene) saját hatáskörben az illetékeseknek kiokoskodniuk, melyik időzóna az előnyösebb, s így elfogadhatóbb országuk számára.[    

A végső álláspont kialakítása persze nem egyszerű, mert hát sosem volt az. Kezdettől egyidejűleg volt jelen a kettősség az ügy megítélésében, s az óraátállításnak pártolói és ellenzői egyaránt akadnak manapság is. Többek kardoskodnak mellette annak előnyeit ecsetelve, de legalább annyian vannak ellene, a „mutatómozgatás” hátrányaira helyezve a hangsúlyt. Előbbiek az energia-megtakarításon túl leginkább a meghosszabbított természetes világítás jótékony élettani hatásait, a szabadban eltölthető, például sportolásra fordítható több időt hozzák fel érvként. Utóbbiak viszont azt emlegetik fel, hogy az emberi szervezetre negatív hatással van az óraátállítás, amely panaszuk szerint akár hosszabb ideig is hátrányosan befolyásolja közérzetüket, egészségüket, fejfájást okoz, figyelmetlenséget vált ki. Az ellenzők azt is felvetik álláspontjuk megtámogatására, hogy a nyári hosszabb nappalok révén kevesebb áramfelhasználással elérhető országos megtakarítás nemzetgazdasági szinten nem sok, mintegy 4-5 milliárd forint, vagyis egy főre vetítve alig néhány száz forint az évente ily módon megspórolható összeg.

Akárhogy is lesz, jelen állás szerint idén október 27-én, majd 2020 márciusában és októberében még biztosan ugrunk hatvanpercnyit vissza, illetve előre az időben, s ha igaz, 2021. március 28-án hajnalban állunk át utoljára a nyári időszámításra, míg legutolsó alkalommal az év október 27-én hajnalban forgathatjuk vissza az időt a „helyére”.

Az időt, amelyről ez esetben különösen nehéz megmondani, hogy nekünk vagy ellenünk dolgozik...

Jancsó Kornél

Képek

Visszaállhat az óra-rendVisszaállhat az óra-rendVisszaállhat az óra-rend

Google Plus

Galéria

Visszaállhat az óra-rend
  • Visszaállhat az óra-rend
  • Visszaállhat az óra-rend
  • Visszaállhat az óra-rend

Hirdetés