Hidat verni
A tovarohanó folyók
A mély völgyek felett
A meredek partok között
Hogy egymást elérhessük!

Hidat verni
Emberi indulatok
Szakadékok fölött
Az emberszívek között
Hogy békében élhessünk!

Nagy kérdés, hogy húsz év után lehet-e újat, vagy egyáltalán bármit mondani annak a generációnak, amelyik történetesen 2014-ben húszéves lett, vagyis 1994-ben, az első fesztivál évében született. Számukra a Summerfest jelkép, állandó installáció.

A mottóban idézett vers – Hídépítők dala a XVII. századból – a Summerfest egyik nyitóceremóniáján hangzott el, a múlt évezred vége felé. Azóta a „híd” visszavonhatatlanul és végérvényesen a fesztivál és egy kicsit Százhalombatta jelképe lett. Egyre többen sétáltak át ezen a „hídon” külföldről, hogy birtokba vegyék, megismerjék a várost, az itt élő embereket, Magyarországot.

A CIOFF fesztiválok történetében először a Summerfesten fogadták el, hogy az ideérkező vendégek családoknál legyenek elszállásolva. Ennek is köszönhető, hogy a helybéliek a szó szoros értelmében magukénak érzik a fesztivált.

A Summmerfest már az első évben túlnőtte eredeti célját, a külföldi együttesek felvonultatását. A táncosok – a vendéglátó családoknak köszönhetően – egy időre százhalombattai lakosoknak érezhették magukat. Az évek folyamán egyre közelebb hozta egymáshoz az embereket ez a rendezvény. A város, mint egy nagycsalád, együtt kel fel reggelente, és mindenki egyszerre tér pihenőre.

A nyitóceremónián a Summerfest valamennyi résztvevőjével találkozhat az érdeklődő. Az együttesek pár szóban bemutatják önmagukat, és egy műsorszámot adnak elő kedvcsinálóként a repertoárjukból. A műsort közös tánc, valamint tűzijáték zárja.

Fotóinkkal szeretnénk érzékeltetni azt a fergeteges hangulatot, színkavalkádot, nemzetközi színvonalat, amely immár több mint két évtizede jellemzi a rendezvénysorozatot.

Fotók: Szaka József

Megosztom