Bartha Katalin festő képei egy gyönyörű ékszerkollekció darabjaira emlékeztetik a szemlélőt. A fényes, metálos hatású képeket a művésznő legtöbbször egyénileg válogatott Swarovski kristályokkal díszíti, egészen új, egyedülálló formában felhasználva a csillogó köveket. A képek letisztult, elegáns atmoszférában érvényesülnek leginkább, mintegy felékszerezve környezetüket.

Meséljen egy kicsit arról, hogyan kezdett festészettel foglalkozni! Egy komoly, ismert céget vezet a férjével, ahol felnőttképzéseket tartanak multinacionális cégek, bankok dolgozói számára. Ez elég távolinak tűnik a művészélet bohókás mindennapjaihoz képest…
Már egész fiatal koromban kiderült, hogy jó a kézügyességem, ez családi adottság is, hiszen édesapám is festőművész. Festőecset helyett azonban először sminkecsetet ragadtam, elvégeztem Temesvári Károly Akkreditált Hollywoodi Maszkmester smink- és maszkmesteri iskoláját. Sokáig dolgoztam divatbemutatókon, az HBO produkciónál, különböző színházi darabokban, amit nagyon szerettem. A gyermekem születése után viszont váltanom kellett, mert egy kisgyerek mellett már nem tudtam vállalni azt a fajta hektikus munkavégzést, ami a sminkes szakma velejárója. Egy rövid ideig cukrászattal is foglalkoztam, ami szintén remek területnek bizonyult a kreativitásom és kézügyességem kiélésére, de egy idő után rájöttem, hogy szívesebben foglalkoznék olyasmivel, amiben teljesen egyedül is megvalósíthatom magam. Így szép lassan megérkezett az életembe a festészet.

Képei egyedülállóak, különlegesek a kristályos díszítéseknek köszönhetően. Hogyan jutott eszébe éppen Swarovski kövekkel dolgozni?
Szerettem volna a festészetemben valami olyan egyedit és újat alkotni, amilyet korábban még nem láttam más művészeknél. Mindig is elbűvölt a fények játéka. Ezt akartam a képeimen is megjeleníteni, éppen ezért használok fémes hatású anyagokat, füstfóliát. A kövek fénytörését, csillogását kívántam megmutatni a vásznon, mikor elkezdtem azon gondolkodni, hogyan lehetne a köveket applikálni a képekre.  Ezután hosszas kutatómunka következett, elmentem a Swarovski múzeumba, tanulmányoztam a kristályokat, és sok-sok kísérletezés után kialakítottam azt a technikát, amivel ma dolgozom. A vásznakon akril festéket használok, és gyakran alkalmazok többrétegű, strukturált felületeket is. Általában több képen dolgozom egyszerre, és bár mindegyikről megvan a pontos elképzelésem, mindig ahhoz nyúlok, amelyikhez éppen ihletet kapok. A szép ékszerek folyamatosan inspirálnak, nézem a köveket, figyelem, hogyan verik vissza a fényt, milyen a csillogásuk. Mióta komolyan foglalkozom a festészettel, egészen másképp tekintek a körülöttem levő világra is. Folyamatosan azt nézem, mit hogyan tudnék megjeleníteni egy képen.

Milyen további tervei vannak, hol találkozhatunk a képeivel?
Rengeteg ötletem és tervem van a jövőt illetően. A képeim bemutatóira készülök, nagyon vágyom egy kiállításra a Swarovski múzeumban, és divattervezőkkel is szívesen dolgoznék együtt. Keresem a kapcsolatot belsőépítészekkel, – akik globálisan gondolkodva egy épület vagy helyiség megtervezésekor, legyen az egy lakás vagy egy hotel, – beleálmodják a festményt is az enteriőrbe.

Örülnék, ha ruhákon is megjelennének a képeim, remekül mutatnának a kristályokkal díszítve. Egy másik álmom, hogy a kristályok helyett drágakövekkel, brilliánsokkal dolgozzam, így egy-egy kép valódi ékszerré válhat.

Francsics Annamária

Megosztom