Hirdetés

A blues elvesztette királyát

Google Plus

Négy hónap híján kilenc évtizednyi földi lét adatott meg a már életében legendává lényegült B.B. Kingnek, nemcsak Amerika, de az egész földkerekség egyik legnagyobb blueszenészének, aki május közepén szenderült örök álomra Las Vegasban.

A fekete gitárost és énekest okkal nevezték műfaja egészen kiemelkedő, korszakos alakjának, kiről – halálhírét véve - korántsem csak „hivatalból” emlékezett meg az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama, aki megszámlálhatatlanul sok King-hívő nevében rögzíthette a tényt: „a blues elvesztette királyát és Amerika elvesztett egy legendát".

Pedig nem úgy indult élete, hogy egyszer majd világszerte tömegek skandálják a nevét, milliók vásárolják meg lemezeit, hallgatják slágereit, s azonosítják be gyakorlatilag azonnal, ha meghallják, hogy ez kizárólag ő, ilyen hangja és gitárjátéka senki másnak nem lehet.  B.B. King tudniillik Mississippi állam egyik gyapotültetvényén, nyomorba, egy részes arató gyermekeként született 1925. szeptember 16-án Riley B. King néven. Korán árvaságra jutott, az iskola, a blues és az egyházi zene mentette meg. Négyéves korától zenélt, kezdetben szabad idejében egy gospelkórusban énekelt, első saját gitárját tizenkét évesen kapta, igazán komoly hangszerhez pedig 16 évesen jutott, miután szorgosan gyűjtötte utcai zenéléssel a dollárcenteket. Hallás után játszott, istenáldotta tehetségként nem volt szüksége kottára, az akkordokat is csak akkor tanulta meg, amikor már zenekari kísérettel lépett fel. A pályáján a dzsesszt, a szvinget és a popzenét is mesterien ötvöző King akusztikus gitáron kezdett, ám éppen karrierje elején jelent meg az elektromos gitár, amelyen saját technikát fejlesztett ki, a húrokból kicsalt hangokat sírósra, érzelmesre hajlítva ujjaival.

Fontos állomás életében az 1946-os esztendő, amikor autóstoppal Memphisbe, a Mississippi-delta zenei fővárosába ment, ahol blueszenész nagybátyja, Bukka White vette szárnyai alá. 1948-tól szerepelt a rádióban, immár Beale Street Blues Boy, majd Blues Boy King néven, végül további névrövidítéssel a B.B. King művésznév mellett kötött ki. 1949-ben készült el első felvétele, 1951-ben először került fel dala a slágerlistára, miközben egyre újabb és újabb rajongókat nyert meg a bluesnak, s zenészek generációira gyakorolt nagy hatást szárnyaló-vibráló gitárzenéjével, és olyan szívből jövő, a fájdalmat is tökéletes hűséggel közvetítő dalaival,  mint például a The Thrill Is Gone.

1985-ig összesen 74-szer szerepelt a szakmai elismerést tükröző Billboard-listán, a The Thrill is Gone a blueslajstromok csúcsai mellett még a poplistákat is megjárta. Egy sor neves zenész mentora volt, köztük Eric Claptoné, Stevie Ray Vaughan, Sheryl Crow, John Mayer,  példaképként tekintett rá  George Harrison és Jeff Beck, s  olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint például Elvis Presley, John Lee Hooker, Chaka Khan vagy a U2. Minden idők leghíresebb bluesgitárosának számított, a sok száz válogatásalbum mellett hetvennél több lemeze jelent meg, ezekből sok milliót adtak el világszerte. Karcosan mély éneke, egyedi gitárkezelése blueszenészek nemzedékeinek szolgált mintaképül. A meggyilkolt beatle, John Lennon egyenesen úgy fogalmazott: „úgy akartam én is a gitáron játszani, mint B.B. King”.

Nemrégiben beválasztották a blues és a rock halhatatlanjai közé is, a Rolling Stone magazin szerint pedig minden idők harmadik legjobb gitárosa volt Jimi Hendrix és Duane Allman mögött. Elképesztően sok, jelesül 15 ezernél is több fellépést vállalt, s nem csupán az Államokban, hanem Amerikán kívül is. Az adatokra fogékonyak számítása szerint öt kontinens csaknem 70 országában koncertezett, Magyarországon például háromszor szerepelt: 1996-ban, majd 1997-ben - utóbbi alkalommal játszott az amerikai katonáknak a taszári támaszponton -, s 2009-es turnéján is érintette Budapestet.

A tizenöt – közte az utolsó, a One Kind Favor című albumáért 2009-ben kiérdemelt - Grammy-díjon kívül Grammy-életműdíjat is odaítéltek neki, a rock and roll halhatatlanjaként számos kitüntető címet kapott, több egyetemnek is tiszteletbeli doktora lett. 2004-ben – a mi zeneszerzőnkkel, Ligeti Györggyel együtt - neki szavazták meg az ítészek a zenei Nobel-díjnak is tekinthető Polar-díjat. 2006-ban a legmagasabb amerikai polgári elismerésben, az Elnöki Szabadságérem kitüntetésben részesült.

Az életútját összegző dokumentumok szerint 2008-ban, már jóval túl a nyolcvanon, egy, a gyökerekhez visszanyúló, élő lemezzel örvendeztette meg rajongóit, 2012-ben életművét összefoglaló, több lemezes válogatása jelent meg Ladies and Gentlemen... Mr. B.B. King címmel. A „ladyk” egyike egy bizonyos Lucille volt, „aki” egész életét végigkísérte. Tudniillik kedvenc gitárjainak mindegyikét így hívta. A legelsőt sajátos módon keresztelte el.

Történt, hogy 1949 telén Arkansasban egy koncertjén két férfi összeverekedett egy Lucille nevű nő miatt, a perpatvar folyományaként tűz ütött ki a teremben, menekülnie kellett neki is. Csakhogy az épületben felejtette a gitárját, ő pedig életét kockáztatva visszarohant és kimentette hangszerét, amelyet a drámai történéseket elindító, amúgy számára ismeretlen hölgyről nevezett el. A nőkhöz való kötődése persze nem merült ki ennyiben, sőt…

Két ízben nősült, mindkétszer el is vált, ez utóbbiban nyilvánvalóan szerepet játszott, hogy a női nem nagy hódolója volt és maradt haláláig. Örök vonzódását a szebbik nemhez sosem tagadta, mi több, büszkén állította, hogy tizenöt gyereke született - tizenöt nőtől... Házasságainak tartósságát éppenséggel az sem erősítette, hogy szinte sosem volt otthon, már csak azért sem, mert fénykorában évente háromszáznál több fellépése volt. Aktivitása később sem csökkent: hetvenedik esztendején túl is rendre több mint kétszáz koncertet vállalt évente, s még nyolcvan felett is gyakran állt színpadra.

Mississippi államban a nevét viselő múzeummal és zenei központtal állítottak neki két éve emléket, de az is ösztökélte az ötletgazdákat, hogy a Mississippi-blues zenei örökségét bemutassák, ily módon is inspirálva a fiatal művészeket. Amikor éppen nem volt a kezében gitár, a melódiák helyett mással is hagyta magát elrepíteni. Kedvenc időtöltése tudniillik a repülés volt, pilótavizsgát is tett, a szívéhez legközelebb álló énekese pedig – meglehet, sokak számára tán meglepő módon – Frank Sinatra volt.

A zenész, akinek élete utolsó húsz évét cukorbetegség keserítette, tavaly októberben egy chicagói fellépése közben lett rosszul a színpadon. Rövid kórházi kezelést követően otthoni hospice-gondozásban részesült, turnéit, koncertjeit lemondta, s többé már nem szerepelt hívei előtt.

„Ismét egy olyan ember ment el, aki egészen különleges és kivételes módon volt képes uralni a muzsikát, a színpadot és a közönséget egyaránt, úgy, ahogy egykor Jimi Hendrix tette" – búcsúzott tőle az egyik honi gitárvirtuóz, Tátrai Tibor, aki 1997-ben, a Budapest Kongresszusi Központban együtt zenélhetett B.B. Kinggel. Tátrai hozzátette, hogy King tette népszerűvé világszerte a blues zenét, ezért vált a műfaj királyává, maga is példaképének tekintette őt. Ahogyan sokan mások szerte földön.

B.B. King egyszer azt mondta: amíg az Úr nem hívja, játszani fog. A teremtőnek is tetszhetett, amit hallott tőle, mert sokáig tényleg nem hívta. Így aztán sokáig játszhatott is – csaknem kilencven éves koráig, a bluesrajongók nagy-nagy örömére. Általános értékelés szerint senki sem ihlette meg annyira az utána felnövekvő művészeket, mint ő, és senki sem tett többet nála a gospel és a blues elterjedéséért.

Obama a már felemlegetett búcsúközleményében felidézte, hogy 2012-ben a feleségével együtt egy blueskoncert házigazdája volt a Fehér Házban, ahol rávették, együtt énekelje el B.B. Kinggel az egyik nagy sláger, a Sweet Home Chicago néhány sorát.

"Ilyen volt zenéjének hatása és az most is ilyen. Bennragad az ember fejében, mozgásba hozza, és olyan dolgokra készteti, amilyeneket talán nem kellene megtennie - de mindig boldog lesz, hogy megtette" - írta az elnök. "B.B King elment ugyan, de ez az izgalom örökre velünk marad. És ma este félelmetes blues session lesz a mennyországban" - zárta sorait Barack Obama.

Tegyük hozzá: a blueskirály örömzenéje bizonyosan nemcsak aznap estére jelentett mennyei zenei csemegét…

Jancsó Kornél

Képek

A blues elvesztette királyátA blues elvesztette királyátA blues elvesztette királyátA blues elvesztette királyátA blues elvesztette királyátA blues elvesztette királyát

Google Plus

Galéria

A blues elvesztette királyát
  • A blues elvesztette királyát
  • A blues elvesztette királyát
  • A blues elvesztette királyát
  • A blues elvesztette királyát
  • A blues elvesztette királyát
  • A blues elvesztette királyát

Hirdetés