A művészet körülvesz

Újabb exkluzív művészeti kollekcióval mutatkozott be a ZEMA

Újabb művészeti kollekcióval mutatkozott be a ZEMA porcelán-és ékszermárka, a ZEMA-Csontváry kollekció, melynek témájául Csontváry Kosztka Tivadar Magányos cédrus című festménye szolgált. Ez a márka, ZEMA-Katalin&Szász, és a ZEMA – Faragó kollekciók után a harmadik, a magyar festőművészek alkotását porcelán ékszeren megjelenítő kollekciója. Nem klasszikus festmény nem klasszikus ékszerformákon. A kollekció elsőként párizsi divathéten, októberben mutakozott be a nemzetközi piacon.

A nehezen meghatározható stílusú alkotás, mely egyszerre szimbolista, expresszionista és szürrealista, egy igen modern formán, arannyal és platinával keretezve elegáns ékszereket eredményezett. A csodálatos színdinamikájú kép az örökkévalóságot ugyanúgy ábrázolja, mint az erőt és a szépséget, mely utóbbi különösen fontos tulajdonság egy-egy medál, gyűrű, fülbevaló vagy karkötő esetében.

A darabok hazai bemutatására egy un. open dayen került sor, a ZEMA show-roomjában Budapesten, neves vendégek jelenlétében, mely elsősorban szakmai közönségnek szólt. Az egész napos esemény nagy érdeklődésnek örvendett, melyen személyesen, közvetlenül ismerkedhettek a vendégek a ZEMA új kollekciójával.

A ZEMA koncepciója, hogy a művészet, a kultúra és a tradíció iránti elkötelezettséget közvetítse és olyan terméket állítson elő, mely finomítja művészi érzékenységünket és még szebbé, boldogabbá teheti mindennapjainkat.

A ZEMA magyar ékszermárka 2009-ben debütált a nagyközönség előtt. A márkanév mozaikszó, mely a tulajdonosok gyermekeinek kezdőbetűjéből tevődik össze. A ZEMA ékszerház termékeinek mindegyike saját tervezésű és kivitelezésű darabok. Ez a családi vállalkozás minden porcelánékszerrel és más porcelán tárggyal kapcsolatos igényt és megrendelést szívesen teljesít az exkluzív, egyedi tervezéstől az egyszerűbb kategóriáig. 2014-ben a ZEMA márka porcelán ékszerei Nemzeti Érték címet kaptak.

A családi vállalkozás saját tulajdonú üzeme Pálházán működik. Manufakturális gyártás minden mozzanata kézzel történik, porcelánkészítő szakemberek által. A kezdeti formákat szobrászművészek készítik, a ZEMA tervei alapján. Az ékszerek dekorálását festőművészek és porcelánfestők végzik. A kézi megmunkálás értékén túl az ékszerek exkluzivitását tovább növeli a dekoráláskor használt 21 karátos arany és a 23 karátos platina. A ZEMA dekorációi sokrétűek, a tradicionálistól az art decon és szecesszión át a barokkig.

A márka az elmúlt évek alatt jelentős sikereket ért el nemzetközi kiállításokon, így Londonban, Moszkvában, Riyadhban, Bakuban és Las Vegasban. Idén pedig nagy sikerrel mutatkozott be a divat fellegvárában, a Párizs Fashion Week programjában is. A Vendome Luxury luxus kiállításon vett részt a ZEMA márka sok kiváló divatmárka között, melyet a látogatók a párizsi divathét alkalmával 4 nap napon keresztül tekinthettek meg. 

www.zemajewels.hu

Megosztom