Hirdetés

Az igazi blues utolsó arcai

Google Plus

2008-ban kezdte el felkutatni Lou Bopp fényképész a Mississippi deltájának utolsó blueszenészeit, akik még a hőskorban fogtak először gitárt. Bopp azoknak a zenészeknek a történetét szerette volna hallani, akik ugyan nem vitték olyan sokra, mint Muddy Waters vagy a most elhunyt B.B. King, de ugyanúgy részesei voltak a műfajnak, ami aztán annyiféleképpen hatott a rockzenére. A fotós 70-80 zenészről készített képet az évek alatt, az alanyok majdnem fele viszont meg sem érte a cikk megjelenését. A legtöbb veterán blueszenészben három nagyon fontos közös nevezőt lehet találni: egyikük sem tudott soha sem megmaradni egy helyen, életük nagy részét földeken töltötték és egyikük sem lett piszkosan gazdag. Maximum piszkos.

Leo "Bud" Welch az egyik tipikus példája azoknak a delta blues zenészeknek, akiket soha sem fedeztek fel. 2013-ban 81 (!) évesen jelent meg az első nagylemeze. Egész életében úton volt a gitárjával, és ha kellett fakitermelőként vagy földművesként dolgozott, ahol éppen munkát kapott. (Fotó: Lou Bopp)

Robert “Bilbo” Walkert sokan csak a két lábon járó Chuck Berry-hasonmásként ismerték, mivel igyekezett mindig egy kis show is vinni a fellépéseibe. A most 78 éves Walker 17 évig Chicagóban élt és zenélt barátjával, David Porterrel, aki dalszerzőként közel 50 Grammy-jelölésig vitte. Walker azonban inkább letelepedett, és görögdinnyét, illetve gyapotot kezdett termelni a farmján. Hiába van mögötte több évtized zenei múlt, élete első nagylemeze csak 1998-ban jelent meg. (Fotó: Lou Bopp)

Lou Bopp mindenképpen úgy képzelte el a portréit, hogy a veterán bluesgitárosokat a saját otthonukban, természetesen környezetükben fotózza le, így Pat Thomas fotója alig pár méterre édesapja sírja mellett készült. James "Son" Thomas legendás blueszenész volt, fia, Pat az apja számait játszva próbálja megtartani a férfi emlékét. (Fotó: Lou Bopp)

Thomas kezei egyébként nem csak a gitározástól ilyenek, hobbiból agyagszobrászattal foglalkozik, ahogy annak idején apja is, akinek agyagkoponyái máig megtalálhatók elrejtett kis bluesmúzeumokban Amerika-szerte. (Fotó: Lou Bopp)

T-Model Ford a delta blues egyik koronázatlan királya, akiről a ‘90-es évek végéig csak egy szűk réteg tudta kicsoda. Ford igazi legenda, mondhatni a klasszikus blues folklór archetípusa. Születésének pontos időpontját haláláig nem tudta meg senki (1921 és 1925 közé teszik, de a kiadója szerint 1918-1919 körül születhetett), emberölésért - szó szerint - láncra verve vitték börtönbe két évre, és állítólag élete során 26 gyermeket nemzett. Erőszakos, szegény, írástudatlan családban nőtt fel, gitározni pedig csak akkor kezdett el, amikor elhagyta az ötödik (!) felesége, aki egy gitárt hagyott búcsúzóul a férfinek. A kottát és hangjegyeket nem ismerő Ford Muddy Waterst és Howlin’ Wolfot utánozva tanult meg játsszani, majd hamarosan Buddy Guy előtt léphetett fel többször. Csak 1997-ben jelent meg az első albuma a kultikus Fat Possum kiadónál, de igazán sok pénzt soha sem tudott csinálni a bluesból, pedig két stroke és egy pacemaker mellett is folyamatosan koncertezett. Végül 2013-ban hunyt el, alig két évvel Bopp (Fotó: Lou Bopp)

James "Super Chikan” Johnson a fiatalabb generáció tagja, és a már elhunyt Big Jack Johnson unokaöccse. Már 10 évesen gitározgatott, amikor nem csirkéket nevelt, majd kamionsofőrként az úton írta meg az első saját szerzeményeit. A '90-es évek végéig nem is tudtak a létezéséről, pedig igazi zenei ezermester, aki hobbiból szemétből és alkatrészekből gyárt gitárt. (Fotó: Lou Bopp)

Bopp senkinek sem kötötte ki fotózáskor, hogy milyen ruhát kell hordani, meg sem próbált szándékosan beállított képeket készíteni. Így voltak olyanok, akik félmeztelenül, vagy piszkosan, melós ruhában lettek lekapva, mint T.L. Williams a saját házának udvarában. (Fotó: Lou Bopp)

Lou Bopp úgy tartja, hogy egy igazi blueszenésznek a története a testére van írva, még hangszerre sincs szükség. T.L. Williams egész életében gitározott, de soha sem tudott belőle annyi pénzt összeszedni, hogy elköltözhessen otthonából. Testét megviselte a kemény fizikai munka, de a gitártudását nem. (Fotó: Lou Bopp)

A Mississippi deltájának zenészei azért sem lettek ismertek - pár példa kivételével - mert a zene soha sem jelentette számukra az első számú megélhetést. Vándorló napszámosok, földművesek vagy kamionsofőrök voltak, akik a monoton munkájuk alatt írták meg a számaikat vagy élték meg azokat a dolgokat, amik később a zenéjükben is visszaköszöntek. (Fotó: Lou Bopp)

A Mississippi deltája tucatjával termelte ki az elképesztően tehetséges gitárosokat, akik hatására aztán a környék fiataljai is gitárt fogtak. RL Boyce szomszédságában például olyan meghatározó bluesistenek zenéltek, mint RL Burnside vagy Junior Kimbrough. Ezért is kezdett gitározni Boyce, aki máig a saját házában, vagy annak kertjében ad koncerteket az érdeklődőknek, pusztán passzióból. (Fotó: Lou Bopp)

Kereskedelmileg a delta blues mindig is a zeneipar mostohagyereke volt. Csak kevesen tudták pénzre váltani a tehetségüket, a nagykiadók pedig egészen másként álltak a fekete előadókhoz, mint ma. Egyszerű vándorzenészeknek stúdiófelvételre alig akadt lehetősége, nemhogy lemezszerződésre, ezért sokan máig olyan körülmények között élnek, mint amikor zenélni kezdtek. (Fotó: Lou Bopp)

Bopp az egész projektet azzal a céllal is kezdte el, hogy visszatérjen a fotózás gyökereihez, amikor nincsenek asszisztensek, lámpák és több tucat fotós állvány, csak egy fényképezőgép és az alany. A zene és a kép kapcsolatának gyökereihez próbált visszajutni, és olyan pillanataiban megörökíteni az alanyokat, ami legjobban leírja a múltjukat. (Fotó: Lou Bopp)

Mississippi és környéke hagyományosan Amerika szegényebb területeinek egyike, ezért nagyon sokan költöztek Chicagóba és Detroitba, majd az autóiparban kaptak állást. Ilyen volt Mr. Johnnie Billington is, aki Chicagóban vállalt gyári munkát, majd esténként olyan - szintén a deltából származó - blueszenészekkel játszott együtt, mint Elmore James, Muddy Waters és Earl Hooker. Később saját autójavítót is indított egy illinois-i kisvárosban. Később visszaköltözött Mississippibe és látva, hogy a helyi fiataloknak semmi lehetősége sincs, az ott kialakított autógarázsában ingyenes bluesoktatást indított. Az egész végig odáig nőtt ki magát, hogy az állami művészeti bizottság az ő vezérletével megalapította a Delta Blues Education Fund jótékonysági szervezetet, ami ingyenes zeneoktatást biztosít azoknak a fiataloknak, akiknek saját hangszerre sem telik. Billington 2013-ban halt meg. (Fotó: Lou Bopp)

"Cadillac" John Nolden szájharmonikásként állandó társa Monroe Jonesnak, máig együtt lépnek fel fesztiválokon, klubok, talponállókban vagy valakinek a hátsókertjében. Cadillac Johnnak kilenc testvére volt, akikkel gyerekként egész nap a földeken dolgoztak. Később a templomi gospelkórus hatására együttest alapítottak, de a '70-es években feloszlott a zenekar. Azóta Cadillac John két társával, Monroe Jonesszal és Bill Abellel koncertezik rendszeresen, 70 év felett is. (Fotó: Lou Bopp)

Big George Brock az egyik remek példa arra, hogy Clarksdale és környékén a blueson keresztül egész dinasztiákat lehet felfedezni. Big George Big Jack Johnson sogora és Super Chikan nagybátyja. Big George igazi nagy játékos volt St. Louisban, több bluesklubja is volt a városban a '60-as, '70-es években, és együtt játszott a nagyokkal, mint Muddy Waters és Jimmy Reed. Ma már visszavonultan él, de egy-egy dalnál rendszeresen feltűnik mások mellett a környékbeli fesztiválokon. (Fotó: Lou Bopp)

L.C. Ulmer negyven évig volt kamionsofőr, de előtte síneket fektetett, gyapotot szedett és cipőt pucolt. Tizennégy gyerek közül ő vitte a legtöbbre a családban, mivel idős korára már Svájcban és Olaszországban zenélt ezrek előtt. Ulmer 9 éves korában kezdett gitározni, de csak 79 évesen fedezték fel. Most 87 éves. (Fotó: Lou Bopp)

Sokáig senki sem tudta, hogy ki az a Jimmy Anderson, csak egy mosolygós öregúr volt a szomszédból Woodville-ben. Egy bluest és folkot hallgató házaspár barátkozott vele össze 2006-ban és hamar kiderült, hogy Anderson a '60-as években több tucat hangfelvételt készített, és fontos szereplője volt az akkori mocsári blues mozgalomban Louisianaban, ami komolyan meghatározta a rockzenét évekkel később. Az akkor elveszettnek hitt felvételeket Anderson a család segítségével újra kiadta, és 81 évesen kezdett először jogdíjat kapni a zenéjéért. (Fotó: Lou Bopp)

Forrás: index.hu

Képek

 Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai Az igazi blues utolsó arcai

Google Plus

Galéria

 Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai
  •  Az igazi blues utolsó arcai

Hirdetés