A gyümölcs

Ez lesz az eredménye annak, amikor két eltérő nemzet autógyártója együttműködik. Az olaszok a formatervezésben verhetetlenek, a japánok pedig a technikai részeken.

A Mazda és a Fiat közös munkája mindenkinek jól jött, a Fiat olcsón bővíthette a kínálatát egy dögös nyitott autóval, a Mazda pedig örömmel vette, hogy beszálltak a taljánok az MX5 fejlesztésébe. Ez a háttere a közös munkának, aminek az eredménye, hogy a világ legnagyobb számban eladott roadsterére Fiat jelvény került.

A Fiat hozzácsapott némi nosztalgiát azzal, hogy anno a kínálatuk részét képezte a 124-es nyitott kivitele (Sport Spider), így adott minden a hódításhoz.

Az olaszok hozták a saját erőművüket, így került a 140 lóerős turbómotor az autócska orrába. A kifejezés nem véletlen, mert 180 centi fölött elég viccesen néz ki a beülő és a testes embereknek sem kedvez a passzos utastér. Ebben a méretosztályban, ez műfaj sajnos ilyen.

Az alapmodell is rendkívül jól irányítható, a tető egy kézzel nyitható és csukható. Az ülésfűtés a hidegebb napokon jön majd jól. A magas kanyarsebességnek és az alacsony súlypontnak az ára, hogy alacsony az üléshelyzet, így testesebb autókból szinte észre sem veszik az olaszt. Aki szeret vezetni, annak nagyon nagy élményt ad a nyitott Fiat, ez az életérzés, a szabad levegővel párosítva felülmúlhatatlan.                

Fiat 124 Spider

Hossz/szél./mag.: 4054/1740/1233 mm

Motor: 1368 cm3, 140 LE/ 5000, 240 Nm/2250

Gyorsulás (0-100 km/h): 7,5 s

Ár: 9 406 000 Ft (Alapár: 7 490 000 Ft)

Tesztautó: FCA Central and Eastern Europe Kft.

Megosztom