Fegyelem, figyelem, türelem

Berki Roland családja az építőiparban dolgozik, így egyenes volt az út, hogy a Berki Generál Kft tulajdonosa is az élet ezen a területén érvényesüljön. Családon belül kezdtem el dolgozni az építőiparban. Szó szerint végigjártam a ranglétrát. Fizikai munkakörben kezdtem, majd szakmunkás, brigádvezető, végül építésvezető lettem. Ez időtájt, már több mint húsz embert irányítottam egy-egy építkezés alatt.

2017-ben megalapítottam a saját cégemet, a Berki Generál Kft-t. Célul tűztük ki, hogy ebben a rendkívül erős versenyhelyzetben egy olyan minőséget és szakmai színvonalat képviseljünk, amellyel kitűnünk a versenytársak közül. Inkább legyen kevesebb hasznunk, de a minőségből nem engedek. Leginkább a megbízhatóság jellemez minket. Amit és amennyiért elvállalunk, azt magas színvonalon teljesítjük.

Mára már túlléptük az alvállalkozói mivoltunkat és generálkivitelezőként dolgozunk. Sokaknál ez a szakma csúcsa, de innen is továbbléptünk. Főleg saját beruházásaink finanszírozásával, kivitelezésével, értékesítésével foglalkozunk. Projektjeink leginkább a jól bevált társasházak, így számos referenciával rendelkezünk az ország különböző pontjain. Balatonfenyvesen 39 lakásos társasházat adtunk át, Zuglóban a tavalyi évben egy újépítésű társasházon túl 11 orvosi rendelőt építettünk, a VII. kerületben 60 nap alatt 28 bérlakást újítottunk fel. Idén Törökbálinton két 270 négyzetméteres luxuslakást álmodtunk meg, közös wellness részleggel, Érdligeten egy tízlakásos társasházat építünk és sorolhatnám a jövő évre tervezett, Balatonfenyvesi, tizennégylakásos társasházunkat vagy éppen Budapest szívében, a VII. kerületben lévő tízlakásos, tetőtéri projektünket.

Saját viszonteladói cégünk az RS Home Kft főleg indiai és iráni hidegburkolatokat, szanitereket forgalmaz. Indiai partnerem, Ricky Sahni biztosítja a termékek beszállítását. Szegedi (Szúcs utca 19.) és budapesti (IV. kerület, Árpád út 96.) mintaboltjainkban és webáruházunkban széles választékot biztosítunk vásárlóinknak, ügyfeleinknek. Burkolataink a 20×20-as csempéktől az exkluzív, 150×300 centiméteres lapokig megtalálhatóak, melyek anyaga mészkő, kerámia, gránit vagy akár márvány. Szaniterek terén a fürdőszobabútorokon túl kádak, zuhanykabinok, jakuzzik forgalmazása a fő irány.

Berki Roland letette névjegyét az építőiparban. Alvállalkozóként 35 milliós éves forgalommal kezdte, s immár több mint egymilliárd forint forgalommal bíró céget vezet. Harmincfős kipróbált csapattal dolgozik, folyamatosan fejleszti saját gépparkját. Mindig előre tekint, keresi az újabb és újabb lehetőségeket. Alapelve a fegyelem, figyelem, türelem és ezen értékek mentén próbál mind a munkában, mind a privát életben helytállni. Felesége és egyben cégtársa Alexandra, mindenben támasza, aki a napi feladatok mellett, édesanyaként is tökéletesen helytáll. Roland a családjáért, két- és ötéves gyermekeikért dolgozik és minden szabad percét a családdal tölti.

www.berkigeneral.hu

www.rshomegallery.com

Megosztom