PResston PR

Mit ér a díj, ha gyémánt?

A PResston PR közel 18 éve meghatározó szereplője a hazai kommunikációs szektornak. Terdik Adrienne-nel, a cég ügyvezető-tulajdonosával beszélgettünk az elért eredményekről és arról, hogyan teremtik meg partnereik számára a csúcsteljesítményhez szükséges hátteret.

Hogyan indult a PResston PR története 2007-ben?

Az alapításkor egyetlen célom volt: valódi partneri kapcsolatot építeni a vállalatokkal és értéket teremteni számukra. Azt vallom, hogy a kommunikáció akkor működik a legjobban, ha megértjük az ügyfelek elképzeléseit, és erre cégre szabott stratégiát építünk.

A szakmai sikereiteket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy elnyertétek a Magyar Marketing Szövetség Marketing Diamond Awards díjat. Hogyan éltétek meg ezt az elismerést?

Ez a csapat számára óriási megtiszteltetés volt! Két díjat is nyertünk. Egyrészt az ügynökség munkáját ismerték el, másrészt az egyik kampánykommunikációnkat díjazták, amelyet az MVÜK Női Vezetői Klubnak valósítottunk meg. Büszke vagyok a csapatomra, amely elkötelezett és eredményorientált munkával emeli a cég hírnevét, valamint hozzájárul az ügyfelek elégedettségéhez a budapesti és a debreceni irodáinkban egyaránt.

Mi inspirál legjobban a PResston PR vezetése során, és ezt hogyan tartod fenn a mindennapi kihívások közepette?

Igaz, hogy 2025-ben már 18 éves lesz a PResston PR, de én ugyanolyan lelkesedéssel és ambícióval vezetem a céget, mint a kezdetekkor. Köszönhető ez egyrészt a pozitív hozzáállásnak, a kreatív gondolkodásmódnak és globális szemléletmódnak, amit a korábbi nemzetközi cégvezetési tapasztalatom során szereztem. Másrészt a szakmai felkészültségnek, amelyhez az Oxford Brookes University marketing szakirányán szerzett diplomám és a Debreceni Egyetemen abszolvált közgazdasági MBA végzettségem is hozzájárul. Büszke vagyok arra is, hogy címzetes docensi címet kaptam a Metropolitan Egyetem jóvoltából. A megszerzett tudásomat és tapasztalatomat szeretném átadni a pályakezdőknek is cégünk szakmai gyakornoki programjain keresztül. Szeretném, ha kisfiamnak, Dávidnak is példát mutathatnék, aki média- és nyelvtagozatos gimnazista.

Milyen tényezők alapján tartod különösen értékesnek a projektjeiteket?

Olyan ügyfelek, mint az ESSCA School of Management, a Daniella Villamosság, az AKA Zrt., a WLP-RaktárAD csoport, az Sz.Variáns Kft., az ApPello Kft., valamint az MVÜK Női Vezetői Klubja, a Future of Debrecen már évek óta értékelik a PResston PR szakértelmét. Nekik is szól a nívós szakmai elismerés, a Marketing Diamond Awards díj, amelyben cégünk részesült.  A kiszolgált iparágak széles skálája a logisztikától a pénzügyekig, a csomagolástechnikától az oktatásig tükrözik az ügynökség sokoldalúságát és alkalmazkodóképességét. Örömmel segítjük ügyfeleinket integrált kommunikációs eszközökön keresztül céljaik elérésében. 

Statisztikák is alátámasztják, hogy a komoly, stratégiailag megtervezett, cégre szabott kommunikáció a jövőben is nélkülözhetetlen marad a vállalkozások fenntartásában. A közös munka és együttműködés által közös a sikerteremtés is.

Mi a PResston PR titka?

Célunk a 360 fokos, teljes körű kreatív és stratégiai kommunikáció, amely minden részletre kiterjed. A siker kulcsa az ügyfeleink iránti empátia képességében és az adatokon alapuló munkavégzésben rejlik. Sajtókapcsolati szolgáltatásaink és rendezvényszervezési tevékenységünk során bizalmat építünk és leadeket generálunk üzleti partnereink részére, hozzájárulva a bevételnövekedésükhöz. Rengeteg történetet írtunk már, és úgy érzem, ez még csak a kezdet!

Megosztom