Tapana Stúdió
XXI. századi bálok megálmodója és kivitelezője
A TaPaNa Stúdió Kft. neve egybeforr – a családi összetartás jegyében – magával a luxus rendezvények világával, akik nem csupán élményt kívánnak nyújtani egy – egy esemény során, hanem annál jóval többet, legyen szó esküvőről, születésnapról, családi, céges rendezvényről, illetve bármilyen jeles alkalomról, azaz akár éppen egy báli eseményről.
A novemberben megrendezett nívós Katalin-báli rendezvényük utáni tapasztalataikról, valamint további terveikről kérdeztem a cég ügyvezetőjét, Paál Pétert, és Édesanyját, Tamás Anikót, akik közösen működtetik családi vállalkozásukat.
Habár bizonyos szempontból nagyon fiatal cégről van szó, mégis már az első nagyobb projektjüket a hátuk mögött tudhatják, és ha jól tudom a java még csak most kezdődik?
Tamás Anikó: Igen, valóban egy budapesti viszonylatban is nagyszabású eseményen vagyunk túl a Katalin-bál kapcsán, és a visszajelzésekből, valamint a saját tapasztalatainkból ítélve is elmondhatjuk, hogy egy nagyon színvonalas és korántsem szokványos bálon vehettek részt a kivételes közösségi élményre vágyók.
A szervezői oldalon ugyan „elsőbálozóknak” mondhatjuk magunkat, de bízom benne, hogy pár év múlva már úgy tudok visszaemlékezni erre az első közös rendezvényünkre, mint egy több évtizedes hagyomány megteremtésének alap építőkövére.
Számomra nagyon fontos ugyanis, hogy a jövő generációja számára valami maradandót tudjunk hátrahagyni. Megőrizni a régmúlt emlékeit és becsempészni valami csillogást a hétköznapokba.
Paál Péter: Érdekes módon a saját korosztályom is vágyik erre a típusú kikapcsolódásra, mint amit egy-egy báli esemény nyújt, nem beszélve arról, hogy ezek az alkalmak nagyszerű lehetőségek arra, hogy a családok együtt eltölthessenek egy felejthetetlen estét. De emellett a másokkal való megismerkedés, illetve az esetleges üzleti kapcsolatok megalapozásának is kiváló terepe a bálterem.
Ha jobban belegondolok, én már lassan „régi motorosnak”, akarom mondani, bálozónak minősülök, hiszen az elmúlt több mint 10 évben évente több alkalommal is volt szerencsém egy-egy bálon részt venni.
Milyen szempontokat vettek figyelembe a bál helyszínének megválasztásakor?
T.A.: Mindenképpen egy impozáns, és nagy befogadóképességű teremre volt szükség, ahol a közel kettőszázötven fős vendégsereg a tánc mellett a széles programkínálatot, úgymint a szinkron tissue show-t, az ékszer- és divatbemutatót és az étkezés nyújtotta örömöket is élvezni tudja kényelmes keretek között.
P.P.: Ne felejtsük el azt sem, hogy egyéb gyakorlati szempontokat is mérlegelnünk kellett, jelesül azt, hogy a Wallis Motor által kiállított autót hol tudjuk zárt helyszínen bemutatni.
A Corinthia Budapest Szálloda bálterme eleve egy olyan közeg, ahol adottak voltak a körülmények mind a társasági esemény lebonyolítására, mind pedig a kiváló támogató partnereink bemutatkozására.
Ragaszkodtak -e a hagyományos báli kellékekhez az este folyamán?
T.A.: Az Alibi Zenekar széleskörű és változatos zenei repertoárral készült, így a hagyományos kedvencek mellett felcsendültek különleges dallamok is.
P.P. Ha bál, akkor a zene mellett a tombola is elengedhetetlen kelléke volt az estének igen értékes nyereményekkel.
Mennyire volt megerőltető a rendezvényt megelőző előkészület, illetve maga a rendezvény lebonyolítása?
T.A.: Talán még inkább nagyra értékelendő az a teljesítmény, amelyet a Fiam, nap mint nap véghezvisz ezen vállalkozás kapcsán, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy öthónapos kora óta küzd cisztás fibrózis nevű betegséggel, amely miatt mintegy 7 éve tüdőtranszplantáción is átesett.
Az egészségeseket meghazudtoló kitartással és lelkesedéssel intézi a cég ügyeit, legyen szó reklámfelületek bérléséről vagy éppen a jegyértékesítésről.
P.P.: A magán és az üzleti életben is alkalmazott jelmondatom, hogy „Küzdeni mindig, feladni soha”, éppen ezért teljes gőzzel készülünk a március 8-i tavaszváró Nőnapi Bálunkra, amelyre minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.
Dr. Bittó Renáta