78. Cannes-i filmfesztivál

Tíz nap eksztázis a francia Riviérán

Május 13. és 24 között ismét a délfrancia kisvárosra, Cannes-ra figyelt a világ, ahol szokás szerint felvonult a filmes világ színe-java. Magyar alkotás ezúttal nem kapott kitüntetést, de annál több izgalmas sztáreseménnyel szolgált ez a másfél hét.   

Pont a rangos francia filmfesztivál kezdetekor mondta ki a bíróság az egyik legismertebb francia filmsztárról, hogy bűnös szexuális zaklatás vádjában. Ez ugyan el nem rontotta a fényes ünnepséget, de egy kicsit mindenképpen rányomta a bélyegét. A 76 éves Gérard Depardieu-ről van szó, akit az utóbbi években összesen már több mint húsz nő vádolt meg molesztálással vagy erőszakkal. Most egy olyan ügyben született ellene ítélet, amelyben a vád szerint egy 2021-es filmforgatáson erőszakoskodott két női stábtaggal, a bíróság 20 ezer eurós pénzbüntetésre és másfél év felfüggesztett börtönre ítélte a színészt.

Magamutogató meztelenkedés betiltva

Kleber Mendonca Filho
Juliette Binoche

A cannes-i filmfesztiválon idén a világhírű francia színésznő, Juliette Binoche volt az elnök, aki nem tartotta szerencsésnek ezt az időzítést. De talán éppen itt volt az ideje, hogy ez Cannes-ban központi téma legyen… A Me Too kezdete óta heves viták témája ugyanis Franciaországban, hol húzódik a határ a szexuális zaklatás és az elfogadott férfi-női közeledés között, a franciák pedig hagyományosan sokkal megengedőbbek ebben a témában, főleg a mozi és a divat világában hunynak szemet a Depardieu-éhez hasonló viselkedés felett. Ezt jól jellemzi például Brigitte Bardot véleménye, aki azt mondta: ugyan miért ne foghatná meg egy csinos fiatal lány fenekét egy tehetséges férfi? De ebben a hozzáállásban most látszik egy kis elmozdulás, és az aktuális ítélet miatt ez minden bizonnyal felkapott beszédtéma volt a filmesek között. Talán az új szeleknek is köszönthető egy váratlan változás a filmfesztivál szabályaiban: nagy port vert fel, hogy idén új dresszkódot vezettek be, és gyakorlatilag megtiltották a túlzott magamutogatást, egyszerűbben szólva a meztelenkedést Cannes-ban. Tekintve, hogy az utóbbi években az áttetsző vagy akár teljesen átlátszó, úgynevezett meztelenruhák minden vörös szőnyeges eseményt meghódítottak, a hírességek pedig manapság inkább levetkőznek, mint felöltöznek egy-egy eseményre, ez a húzás sokakat nagyon meglepett. A szervezők még azt is kikötötték, hogy ha valaki áthágná a szabályt és túl kihívó viseletben érkezne, annak megtilthatják a belépést a fesztivál területére. Azért így is akadtak sztárok, akik nem vették olyan komolyan a tiltást – Dakota Johnson félig áttetsző és teljesen testhezálló ezüst Gucci ruhája például kétségtelenül feszegette a határokat.  

Hollywood is tiszteletét tette

Leonardo DiCaprio
Adria Arjona és Jason Momoa

A francia Riviérán tartott filmes seregszemléről természetesen nem hiányozhatott néhány hollywoodi nagyágyú sem. Mindjárt a nyitó ceremónián egy igazi legendát köszönthetett a közönség: a 81 éves Robert de Nirót idén életműdíjjal tüntették ki, tiszteletbeli Arany Pálmát kapott. A kitüntetést nem kisebb sztár adta át, mint Leonardo DiCaprio, aki a bálványának, generációja példaképének nevezte idős színészkollégáját. Ő különösen hálás lehet neki, hiszen első komoly szerepét de Niro mellett játszotta még tinédzserként az Ez a fiúk sorsa című moziban, ez indította be a karrierjét, és a meghallgatáson maga a csodált példakép választotta ki Leót a szerepre, azonnal meglátva benne a különleges tehetséget. A nyolcvan fölött is folyamatosan forgató de Nirót a párja, Tiffany Chan kísérte el Cannes-ba – a nála évtizedekkel fiatalabb nőtől két évvel ezelőtt kislánya született, a kis Gia a hetedik gyereke.

Nem éppen nyugdíjas tempó! De ott volt Cannes-ban egy másik hollywoodi ász is, a hajmeresztő kaszkadőrmutatványok nagymestere, Tom Cruise. Versenyen kívül itt mutatkozott be a legújabb Mission Impossible mozija, A végső leszámolás, amely állítólag az utolsó lesz a harminc éve indult franchise-ban. A 62 éves filmsztár hozta a szokásos formáját, a premier pedig hamisítatlan sztáresemény volt, a közönség felállva tapsolt a vetítés után – igaz, a kritikusok nem voltak egyöntetűen elájulva a szám szerint nyolcadik résztől. A színész állítólagos barátnője, Ana de Armas sokak csalódására nem volt jelen a premieren. Nagy meglepetést okozott, hogy de Niro mellett még valakit tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal jutalmaztak: a 70 éves Denzel Washingtonnak legújabb filmje, a Highest 2 Lowest szintén versenyen kívüli bemutatója előtt adták át a kitüntetést, amire egyáltalán nem számított. Olyannyira nem, hogy előtte a vörös szőnyeges bevonuláson kisebb balhéba is keveredett, amikor összeszólalkozott egy túlságosan nyomulós fotóssal. De más sztárok is gondoskodtak izgalmas hírekről: a rapper párjával, ASAP Rockyval felvonuló Rihanna itt jelentette be, hogy a harmadik csemetéjével várandós, látványos pocakot is villantva hozzá. Jasoímű n Momoa pedig az új barátnőjével vörös szőnyegezett, a szintén színész Adria Arjonával tavaly vállalták fel a kapcsolatukat. 

Volt miből válogatni!

It Was Just An Accident
Sirat

Ami a filmeket illeti – hiszen mégiscsak a mozié a főszerep ebben a tíz napban –, a zsűrinek szokás szerint nem volt könnyű dolga, amikor a legjobbakat kellett kiválasztania. A döntnökök között az elnök Juliette Binoche mellett ott ült többek közt Halle Berry, vagy az Utódlás című sikersorozatból ismert Jeremy Strong is. A hivatalos versenyprogramban bemutatkozott például a Die My Love című horrorvígjáték Robert Pattinsonal és Jennifer Lawrence-szel a főszerepben. Scarlett Johansson rendezőként debütált Eleonor The Great című filmjével, amelyben egy 95 éves színésznő, June Squibb a főszereplő. és bemutatkozott Wes Anderson legfrissebb agymenése, A főníciai séma, amelyben ismét van magyar szál: a főszereplő a Zsazsa Korda nevet viseli Gábor Zsazsa és a brit filmipart meghatározó Korda Sándor nevéből összegyúrva. A szereplőgárda hamisítatlan sztárparádé: Benicio del Toro mellett Tom Hanks, Scarlett Johansson, Benedict Cumberbatch, Bill Murray, Bryan Cranston, Michael Cera is feltűnnek a filmvásznon. Richard Linklater pedig a legendás francia rendezőről, Jean-Luc Godard-ról és a francia újhullámról forgatott játékfilmet Nouvelle Vague címen, mely a híres Kifulladásig című mozi forgatását veszi témául. A győztesnek járó Arany Pálmát azonban , Dzsafar Panahi iráni filmrendező It Was Just An Accident című koprodukciós alkotása vitte el. Az iráni rendszert régóta élesen kritizáló Panahit már többször bebörtönözték, és ezt a filmjét is hivatalos engedély nélkül forgatta hazájában. Az „ezüstérmet”, vagyis a zsűri nagydíját Joachim Trier norvég rendező kapta egy apa-lánya kapcsolatot feldolgozó érzelmes filmdrámáért, a Sentimental Value-ért, Stellan Skarsgarddal a főszerepben. Sokan szerették a Sirat című mozit is, és a zsűri is díjazta: Oliver Laxe spanyol-francia rendező filmje egy apáról szól, aki a lányát keresi a marokkói sivatagban. Magyar játékfilmért idén nem izgulhattunk, de Kenyeres Bálint rövidfilmjét beválogatták a versenyprogramba: az No. 3 (The Spectacle) egy roma srácról szól, aki hirtelen a reflektorfénybe kerül – idén a szerencse sajnos nem a magyaroknak kedvezett. A fesztivál utolsó napján, a díjátadó előtt okozott némi ijedelmet egy nagyszabású áramkimaradás, amely a teljes régiót érintette, állítólag egy gyújtogatás okozta. A záró ceremónia végül ennek ellenére rendben lezajlott – találkozó jövőre ugyanott!            

A legizgalmasabb ruhák

Ha meztelenkedni nem volt is szabad, azért a sztárok megtalálták a módját, hogy most is rájuk figyeljen az egész világ.

Dakota Johnson
Halle Berry

Kristen Stewart

Az első filmrendezését, a Chronology of Watert bemutató színésznő chanelt viselt, de jó szokása szerint extravagáns szettet választott a vörös szőnyegre. Nem semmi a zokni-tűsarkú kombó!

Halle Berry

A zsűri tagjaként többféle pompás szerelést is villantott Cannesban, ezek egyike volt ez az igazán különleges virágdíszes Chanel nadrágkosztüm.

Jane Fonda

87 évesen is igazi dívaként vonult a záró ceremónián a csillogó fehérbe öltözött, ősz haját büszkén viselő színésznő.

Dakota Johnson

Nem sokat bízott a képzeletre a sejtelmesen áttetsző, csillogó ezüst Gucci estélyi, amely úgy állt a színésznőn, mintha ráöntötték volna.

Scarlett Johansson

A szintén első rendezésével debütáló színésznő halvány levendula Prada estélyiben pompázott, komikus férje, Colin Jost is elkísérte Cannes-ba.

Natalie Portman
Scarlett Johansson

Natalie Portman

Akár egy szépséges sellő, olyan volt ebben a mellszalagos, pikkelydíszes Christian Dior ruhakölteményben.

Juliette Binoche

Nem éppen megszokott kombináció ez sem: fekete Dolce&Gabbana bőrszerkó lenge, fehér, földig érő köpennyel – talán ezt nevezik franciás sikknek.    

Eva Longoria

Igazán királynői jelenség volt a csillogó türkizkék Elie Saab estélyiben, amely remek kontrasztot alkotott a vörös szőnyeges háttérrel. 

Ők örülhettek a legjobban

  • Arany Pálma: It Was Just An Accident (Dzsafar Panahi)
  • Grand Prix, a zsűri nagydíja: Sentimental Value (Joachim Trier)
  • A zsűri díja (megosztva): Sirat (Oliver Laxe) és Sound of Falling (Mascha Schilinski)  
  • Különdíj: Resurrection (Bi Gan)
  • Legjobb színésznő: Nadia Melliti (Little Sister)
  • Legjobb színész: Wagner Moura (The Secret Agent)
  • Legjobb rendezés: Kleber Mendonca Filho (The Secret Agent)
Megosztom