93. Oscar-gála

Nomád nők győzelme

Óvintézkedések, rendhagyó helyszín, limitált részvétel, lerövidített vörös szőnyeg: a tavalyi év után idén is rendhagyó körülmények között zajlott a filmvilág legnagyobb presztízsű ünnepe, az Oscar-gála. A szervezők és producerek, Steven Soderbergh, Stacey Sher és Jesse Collins úgy döntöttek, hogy 170 főre csökkentik a résztvevők, az újságírók és a helyszínről tudósító médiák számát. Az Oscarok történetében először Los Angeles frissen felújított vasútállomása, a Union Station  art deco stílusban készült termei szolgáltak az esemény és a közvetítés helyszínéül, ahol a jelöltek és vendégeik foglaltak helyet. Az Union Station mellett a Dolby Theatre, London, Sydney, Berlin és Párizs is bekapcsolódott a lassan már hagyományszerűen házigazda nélkül, több nagy név konferálásával lebonyolított gálához. Idén többek között Brad Pitt, Harrison Ford, Halle Berry és Renée Zellweger is a fellépő sztárok sorát gazdagította. A hagyományokhoz híven reflektáltak aktualitásokra, mint a rasszizmus és a rendőri brutalitás, a George Floyd halála miatt elítélt rendőr tárgyalása.

Az apa
Chloe Zhao

Az igazi nagy sztárparádé elmaradt ugyan, de a mozi szépei ezúttal is kitettek magukért. Meglepetést keltett a 89 évesen is „bombázó” külsejű Rita Moreno feltűnése burgundilila Gucci nagyestélyiben. A Puerto Ricó-i színésznő a West Side Story legendás Anitájaként írta be a nevét a filmtörténetbe. Reese Whiterspoon tűzvörös Dior kreációban pózolt a vörös szőnyegen. Glenn Close királykék színű Armani Privé ruhájához fekete kesztyűt viselt. Halle Berry halványlila Dolce Gabbana ruhakölteményét egy hatalmas masni díszítette a derekán. Margot Robbie virágos, kombiné fazonú Chanel ruhát öltött magára. René Zellweger testhez simuló rózsaszín Armani Privé ruhájában a szolid eleganciát képviselte.  A sápadtra sminkelt Vanessa Kirby nyúlánk alakját kiemelte a halvány rózsaszín, uszályos Gucci kreáció.

Királynőként festett Angela Bassett tűzpiros Alberta Ferretti estélyijében.

A nomádok földje
Minari

A nők és a nomádok éveként vonul be az Oscarok történetébe a 2021-es év. A pekingi születésű, Amerikában élő 39 éves Chloé Zhao az első nem fehér nő, aki megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscart. Hat kategóriában jelölt filmje, A nomádok földje lett a befutó a legjobb filmnek járó Oscar-díjra, továbbá a legjobb női alakítás díját is ez a film hozta el Frances McDormand személyében, aki társproducerként is közreműködött benne. McDormand győzelme kiszorította a kategória nagy várományosát, Vanessa Kirby-t, aki Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című alkotásában egy tragikus otthonszülés következtében gyermekét vesztő nő gyászfeldolgozásának megrázó útját járja végig.

A nomádok földje Jessica Bruder azonos című könyve alapján készült, amelyben Frances McDormand egy fehér furgonnal járja a gyönyörűen fotografált amerikai utakat. A 2008-as gazdasági világválság után munka, megélhetés és támogatás nélkül maradt, furgonokban és lakókocsikban élő, vándorló emberek életét mutatja be rendkívüli érzékenységgel. Mesterműnek kiállították ki a filmet, amelynek rendezője és színésznője érzelmes beszédet mondott a díjátadón. Zhao mandarinul is megszólalt a köszönőbeszédében, sőt egy kínai verset is elszavalt, hitet téve amellett, hogy az emberek eredendően jónak születtek. „Ez a film mindenkié, akinek van hite és bátorsága, hogy ragaszkodjon a benne és a másokban megtalálható jóhoz.”

Még egy kört mindenkinek

Frances McDormand bizonyára bevonul az Oscar-történelembe azzal, hogy legjobb filmért járó Oscar elnyerése után felüvöltött, mint egy farkas, és csak annyit mondott: „Ez a mi farkasunké”. A film hangmérnökének szólt a szokatlan gesztus, Michael Wolf Snydernek (a wolf farkast jelent), aki már nem élhette meg A nomádok földje győzelmét, mert öngyilkos lett.

Még nem volt olyan az Oscarok történetében, hogy a fontos kategóriák győztesei átaludták volna a gálát. A 83 éves Anthony Hopkins mentségéül szól, hogy wales-i otthonában, az esélytelenek nyugalmával álomba szenderült. Szinte mindenki biztosra vette, hogy a legjobb férfi alakítás díját posztumusz elismerésként Chadwick Bosemannak ítélik A blues nagyasszonya című filmért. Ehhez képest Hopkins jött, látott és győzött a The Father című rendhagyó műfajú alkotással, ami a pszichothriller és a komédia széles skáláján mozogva az időskori demenciáról szól. A bárányok hallgatnakért 1992-ben Oscart nyert Sir Anthony Hopkins a legismertebb francia drámaíró, Florian Zeller kamerája elé állt, aki elsőfilmesként a saját színdarabját rendezte. Christopher Hamptonnal közösen írták a forgatókönyvet, a neves brit szerző révén vette fel a kapcsolatot Zeller kedvenc színészével. A The Father Hopkins zseniális, átütő alakításán túl azzal keltett feltűnést, hogy nem a szokványos módon beszél a testi-lelki leépülésről, hanem az érintett szemszögéből, akinek nincs betegségtudata. Számos vicces helyzetet szül a demenciával küzdő idős férfi érzékelési zavara végig bizonytalanságban tartva a nézőt is, hogy amit lát, az a valóság vagy hallucináció.

A gála egyik legkínosabb, egyben legviccesebb pillanatával a lófarkas, szmokingos Brad Pitt szolgált. A legjobb női mellékszereplőnek járó díj átadásakor belebonyolódott Yuh-Jung Youn nevének a kiejtésébe. Ő az első koreai színésznő, aki Oscar-díjat kapott a Minariért, amúgy Brad Pitt volt a film egyik producere. A színésznő viccesen megjegyezte: „Hol volt a forgatási munkálatok alatt? Örülök, hogy végre személyesen is megismerhettem.” Young Glenn Close-tól vitte el a pálmát, akit a Vidéki ballada egy amerikai álomról című filmért jelöltek, ez volt amúgy a nyolcadik jelölése, ami nem jött össze. Cserébe az Oscar-esték egyik legmeghökkentőbb pillanatával ajándékozta meg a résztvevőket, twerkelt egy jót.

Fontosabb díjak

  • Legjobb film: A nomádok földje
  • Legjobb rendező: Chloe Zhao A nomádok földje
  • Legjobb férfi főszereplő: Anthony Hopkins Az Apa
  • Legjobb női főszereplő: Frances McDormand A nomádok földje
  • Legjobb férfi mellékszereplő: Daniel Kaluuya Júdás és a fekete Messiás
  • Legjobb női mellékszereplő: Yuh-Jung Youn Minari
  • Legjobb eredeti forgatókönyv: Ígéretes fiatal nő Emerald Fennell
  • Legjobb adaptált forgatókönyv: Az Apa Christopher Hampton és Florian Zeller
  • Legjobb animációs film: Lelki ismeretek Pete Docter és Dana Murray
  • Legjobb nemzetközi film: Még egy kört mindenkinek Thomas Vinterberg, Dánia

Szentgyörgyi Rita

Megosztom