Alain Delon, a sármőr
A karrierjét eltemette, a magánélete szétesett, de keresve sem találni olyan moziarcot, aki egyetlen pillantásával 84 évesen is ennyi vonzerőt sugározna. Mártírpóz helyett eleganciával, humorral nyugtázta egy amerikai feminista szervezet tiltakozását, hogy „rasszista, homofób és nőgyűlölő” nézetei miatt a cannes-i filmfesztivál ne tüntesse ki életműdíjjal. „Soha nem hívtam rendőrt, amikor a nők rámugrottak. Hát így néz ki egy macsó?”- jegyezte meg Alain Delon. Láthatóan elérzékenyült, amikor Jean-Paul Belmondo és Catherine Deneuve után kivételes pályafutása elismeréséül Arany Pálma különdíjban részesült. „Nem készültem filmszínésznek, mégis az első pillanattól elememben éreztem magam a kamera előtt. A kamera nekem olyan, mint egy nő, akinek a szemébe nézek… Szinte már mind halottak azok a rendezők, akik színészt csináltak belőlem, Allégret, Clément, Visconti, Melville, Losey, Deray. Ez az elismerés róluk, nekik, értük szól.”- mondta a könnyeivel küszködve, amikor színésznő lánya, Anouschka kezéből átvette a díjat. Egyik kedvenc, pályafutását meghatározó filmje, a Klein úr vetítésével tisztelgett a fesztivál közönsége a francia mozi legtragikusabb figurája előtt. Delon a producere is volt a 40-es évek Párizsában játszódó kafkai történetnek, amelyben egy gazdag műkereskedőt összetévesztenek egy zsidó férfival, és deportálják.
Átható tekintet, a született szívtiprók karizmája, kendőzetlen szókimondás, megannyi titok jellemzi az európai filmművészet nagy magányosát. Angyalarcú démonként „száguldott át” szerelmeken, filmeken, szenvedélyeken. Bokszmérkőzések szervezésétől versenylovak tartásán át luxustermékek gyártásáig megannyi sikeres vállalkozása volt. Pazar műkincsgyűjteményének darabjai között Renoir, Rembrandt, Dürer alkotás is megtalálható. Manapság ritkán mozdul ki Genf környéki rezidenciájából és Loire melletti birtokáról, akkor is leginkább árverésekre jár, kortárs festők és szobrászok műveivel gyarapítja kollekcióját.
A hírnév előtti idők Delonja kalandor természettel vágott neki az élet nevű „játéknak”. Felmenői között a 19. században apai dédapja hídépítő mérnök volt, megkapta a Francia Becsületrendet. Alain Fabien Maurice Marcel Delon, közismert nevén Alain Delon egy kispolgári családba született, apja mozit üzemeltetett Sceaux-ban, anyja a gyógyszertárban dolgozott. Szülei válását követően nevelőszülőkhöz került Fresnes-be, és minthogy nevelőapja börtönőr volt, gyerekkorában sokat játszott a börtönudvaron. Amikor anyja újra férjhez ment egy mészárszék tulajdonoshoz, magához vette a fiát. A kis Alain nyaranta mostohaapja hentesüzletében segédkezett, amúgy pedig egy katolikus bentlakásos iskolába járt. Tizennégy évesen kísérelte meg az első szökését, Chicagóba akart eljutni, de Boulogne-nál nem jutott tovább. Tizenhét évesen részben kalandvágyból, javarészt az anyjával való nehéz kapcsolata miatt a szökés hivatalos módját választotta: jelentkezett a haditengerészethez. Saigonba vezérelték az indokínai háború utolsó évében. Leszerelésének a körülményeit homály fedi, állítólag ellopott egy harckocsit és fegyvereket, emiatt a marseille-i börtönt is megjárta. Egy saigoni moziban látta Jean Gabint Az utolsó akció című filmben, ennek a hatására született meg benne a filmezés iránti vágy.
Az 1956 Párizsába megérkező 21 éves Delon kétkezi munkával kereste a kenyerét: zöldséges rekeszeket pakolt a vásárcsarnokban, pincérkedett, idősebb hölgyek alkalmi kísérőjévé szegődött. Egy napon Jean-Claude Brialy színész szeme is megakadt a szépfiún, és felajánlotta neki, hogy kísérje el őt a cannes-i filmfesztiválra. „Szép vagy, mint egy isten, még sokra viheted.”- ilyen és ehhez hasonló bókokban részesült Jean Marais, Yves Allégret rendező és nem utolsósorban David.O. Selznick amerikai producer részéről. Utóbbi szerződést kínált neki Hollywoodba, de Delon végül Allégret ajánlatát fogadta el. Az, amikor a nő közbeavatkozik című film epizódszerepével indult a színészi karrierje. Delon ma is sokszor idézi a rendező instrukcióját: „Beszélj úgy, ahogy beszélsz, nézz úgy, ahogy nézel. Ne játssz, csak élj a kamera előtt. Ha nem fogadtam volna meg a tanácsát, soha nem csinálok karriert.”
A Ragyogó napfény című René Clément film avatta a 60-as évek sztárjává Delont, A tehetséges Mr.Ripley szélhámos thriller feldolgozása. Luchino Viscontinak is ebben a filmben akadt meg a tekintete rajta. Az itáliai mester két kultuszfilmje hősévé választotta a francia hatszög igéző tekintetű, acélkékszemű idolját: a Rocco és fivéreiben amolyan modern Miskin herceget játszatott vele Annie Girardot oldalán, míg A párducban Lampedusa arisztokrata hőseként alkotott mitikus mozipárt Claudia Cardinaléval. Viscontiban éppúgy művészi mentorára, pártfogójára lelt Delon. A színpadi tűzkeresztségesen is neki köszönhetően esett át egy restaurációs angol drámában, a Kár, hogy szajhában Romy Schneiderrel, akivel Európa legszebb szerelmespárját alkották hat éven át.
Regénybe illő megismerkedésük a Christine című kosztümös filmmel kezdődött. A bájos osztrák színésznő, Sissi legendás megformálója egy fénykép alapján választott magának partnert Delon személyében. Első látásra szerelem szövődött köztük a forgatáson. A régi érzelmek újra lángra lobbantak, amikor 1968-ban Jacques Deray kamerája előtt A medence című filmben egy gyilkos szerelmet éltek át. A szenvedély az évek során barátsággá szelídült, de a nagy szerelem emléke soha nem hunyt ki a színész szívében.
A depresszióra hajlamos, nosztalgikus természetű moziikon igazán csak keveseket ismer el a filmszakmában. A kivételek sorába valójában két „szent szörnyeteg” tartozik, Jean Gabin és Lino Ventura. „ Inamba szállt a bátorságom, amikor először nézhettem Gabin égszínkék szemébe” – meséli első találkozásukról a kamera előtt Henri Verneuil klasszikus krimijében, az Alvilági melódiában. Venturával a Kalandorok hozta össze. A szicíliaiak klánja, a Két férfi a városban idején már barátokként üdvözölték egymást Gabinnel. Delon moziarcához idővel a kalandfilmek, gengsztersztorik és a zsarutörténetek társultak. Ösztönös tehetsége, született karizmája legjavát kölcsönözte a politikai krimi, a nagyvárosi bűnügyi krónikák műfajában A vörös körtől a Zsarutörténeten át a Kíméletlenig. A Borsalinóban a nemzedéki riválisának tartott Jean- Paul Belmondóval hozta össze Jacques Deray rendező. A Szamuráj-beli női partnerét Nathalie Canovas-t a magánéletébe is „átemelte”. Tőle született az első gyermeke, Anthony, aki a színészetben és az autóversenyzésben is több-kevesebb sikert ért el. Nathalie és Alain házasságának Delon egyik szerb testőrének, Stefan Markovicnak a rejtélyes halála vetett véget, aki állítólag Nathalie szeretője volt, és Delon is belekeveredett a gyilkosság gyanújába. Emellett két másik testőre erőszakos halálával is összefüggésbe hozták a nevét, de mindegyik esetben sikerült tisztáznia magát. Mireille Darc színésznőhöz tizenöt éven át tartó élettársi kapcsolat és üzleti viszony fűzte. Adel nevű produkciós cégében is érdekelt volt a modell alkatú szépség.
Dalszerző- énekes minőségében találkozott Delon a Mint a moziban c. dalának a videoklip felvételén a holland manökennel, Rosalie Van Breemennel. A céltudatos szépség beénekelte magát Delon szívébe és vagyonába. Két gyerekkel ajándékozta meg a sztárt, Anouchkával, aki apja szívós alkatát, szókimondását és színészi tehetségét örökölte, továbbá Alain-Fabiennel, aki televíziós színészként és manökenként hallat magáról. Rosalie 14 év után hagyta el Delont, évekig pereskedett vele a gyerekekért. A legszorosabb kapcsolataiban is bizalmatlan hírű színész kemény csatákat vívott két fiával. Anthony a kegyetlen nevelési módszereket rótta fel apjának, Alain-Fabiennel azóta romlott meg a viszonya, amióta a fiú regényt írt kettejük konfliktusos kapcsolatáról. Kétségkívül Anouchka Alain Delon szeme-fénye. Az egy átlagos nap című darabban színpadi partnerei is voltak egymásnak a párizsi Théatre Rive Gauche-ban. És az sem titok, hogy a lányát tette meg az anyagi és a szellemi örökösének.
Alain Delon sűrű ráncai, komor hangulata ellenére gyógyíthatatlanul romantikus lélek. Nyolcvanon túl is sok nő pályázik a kegyeire, de ő tartja magát ahhoz, hogy „Még egyszer az életben szeretnék újra szerelmes lenni. Utoljára.”
Szentgyörgyi Rita
