Búcsú a szomorú szamurájtól

Alain Delon (1935-2024)

Filmklasszikusok sora kötődik a nevéhez, és lenyűgöző, ritka szépségével a világ egyik legendás férfiikonjaként is beírta magát a történelembe. A tartós boldogság azonban, minden siker és csillogás dacára, egész életében elkerülte.   

Fénykorában körülrajongták és szenvedélyes szerelmekben volt része, utolsó évtizedeiben azonban, épp úgy, mint annak idején gyerekkorában, a keserű magány volt az állandó társa. Soha nem tudta feldolgozni, hogy kisfiúként nem kellett a szüleinek: apja és anyja válása után egyiküknél sem volt hely a számára, négyévesen először nevelőszülőkhöz adták, később bentlakásos iskolába. Csoda, hogy olyan nehezen kezelhető kölyök lett, hogy sok helyről kicsapták? Alig 17 évesen csatlakozott a hadsereghez, és elment Indokínába harcolni?

Már elmúlt hatvan, amikor egy talkshow-ban megkérdezték tőle: ha létezik Isten, mit szeretne, mit mondjon neki a halála után? „Mivel tudom, hogy ez a legnagyobb és legmélyebb bánatod, gyere, elviszlek anyádhoz és apádhoz, hogy életedben először együtt láthasd őket” – válaszolta gondolkodás nélkül Delon. Ez a gyönyörű, kemény férfi ugyanis a szíve mélyéig sebzett volt, és örök nyugtalansága épp úgy a szülői szeretet és a biztonságos otthon hiányából fakadt, mint az, hogy világéletében képtelen volt elköteleződni egy nő mellett, vagy az, hogy soha nem tudott igazán jó apja lenni a fiainak. „Fiatalon rengetegszer hiányzott, hogy legyen egy anyám. Amikor aztán híres lettem, a szüleimnek hirtelen eszükbe jutott, hogy van egy fiuk” – mondta egyszer keserűen.

A szamuráj
Rocco és fivérei

Volt is mire büszkének lenniük. A Rocco és fivérei, A párduc, A fekete tulipán, A medence, A szamuráj, a Borsalino és rengeteg más emlékezetes mozi sármos sztárja a francia film legendája lett, és nem mellesleg a nők első számú kedvence. Vonzó külsejének hála ez már azelőtt így volt, mielőtt egy színésznővel folytatott románc nem várt következményeként beindult volna a színészi karrierje. Korábban piti bűnözők és prostituáltak körében lebzselt, és mivel annyira értett a nők nyelvén, kis híján örömlányokat futtató strici lett belőle… Mennyire távol állt ez a világ aztán a későbbi szerelmeitől, akik közt olyan csodálatos és híresen szép színésznők akadtak, mint Romy Schneider, Mireille Darc, Lana Wood, vagy az egyetlen felesége, Nathalie Delon. Kora másik világhírű szexszimbólumához, Brigitte Bardot-hoz romantikus viszony nem, csak szoros barátság fűzte, hiába játszottak együtt a 60-as évek elején. Élete legszenvedélyesebb szerelme a Sissi-filmekkel világhírűvé vált Romyhoz fűződött. Mindenki álompárként tekintett rájuk, és 1959-ben el is jegyezték egymást, az álom azonban öt év múlva csúnya véget ért.

Romy Schneiderrel

Delon, mint általában, most is képtelen volt a hűségre. Menyasszonyát nemcsak a német énekesnővel, Nicóval csalta meg, akitől a soha el nem ismert fia, a tavaly tragikus halált halt, élete nagy részében drogfüggő Ari született. Hanem egy kolléganőjével, Nathalie Barthélémyvel is félrelépett, akit szintén teherbe ejtett, és aztán 1964-ben feleségül vett. Fiuk, Anthony Delon ma 60 éves – de a híres apa természetesen a feleségéhez sem volt hűséges. Miközben a megcsalt és elhagyott, összetört szívű Romy még öngyilkosságot is megkísérelt, Nathalie pedig a gyereküket várta, a nőcsábász filmsztár egy bombázó osztrák színésznővel, Marisa Mell-lel is viszonyt folytatott. Leghosszabb kapcsolata Mireille Darc-hoz fűzte, akivel majdnem másfél évtizeden át kitartott a románc – talán azért, mert a színésznő szerelmi hármasokba is belement a monogámiára képtelen Delon kedvéért… A színész egy szem lánya, Anouchka és legkisebb fia, Alain-Fabien később a holland modelltől, Rosalie van Breementől született, ekkor Delon már az ötvenes évei második felét taposta.

Anouchkával

A fordulatokkal teli életet élő filmlegenda az utolsó felvonásban sem maradt dráma nélkül. A 88 esztendősen bekövetkezett halála előtti években nemcsak a magány és súlyos betegségek – stroke, majd limfóma – keserítették meg a mindennapjait, hanem a gyerekei marakodása is. Állítólag az ő érdekében, az orvosi kezelésén veszekedve, az utódai nyilvánosan marták, sőt be is perelték egymást. Állítólagos házvezetőnőjét, Hiromi Rollint – aki amúgy máig azt állítja, hogy vallójában Delon élettársa volt, egy ágyban aludt vele – a gyerekei tavaly kilakoltatták apjuk Douchyvban található otthonából, arra hivatkozva, hogy bántalmazta az idős sztárt. Mindezek fényében talán nem csoda, hogy pár éve, míg még ítélőképessége birtokában volt, Delon az eutanáziát is fontolgatta. Saját birtokán, Douchyban helyezték örök nyugalomra, amellett a kápolna mellett alussza álmát, amelyet még ő emeltetett imádott kutyáinak – utolsó húsz évében ugyanis négylábú kedvencei enyhítették leginkább a magányát.      

-KI-

Megosztom