Cannes

Nők és őrületek reflektorfényben

Mi történik, ha egy orosz oligarchasarj és egy fiatal sztriptíztáncosnő New Yorktól Las Vegasig végigbulizzák, hülyéskedik az éjszakákat, ámokfutásba kezdenek, aminek a végén spontán összeházasodnak? Szokatlan választás, hogy egy bulifilmnek, akcióvígjátéknak ítélték oda idén a cannes-i filmfesztivál trófeáját, az Arany Pálmát.  Az Anora című film rendezője az amerikai újhullámos Sean Baker.

Tizenkét nap, huszonkét versenyfilm, „beköszönő” veterán hollywoodi sztárok Richard Gere-től Kevin Costneren át Michael Douglasig, női dominancia a zsűriben és a vörös szőnyegen, érzelmes könnyek és nagy csalódások jellemezék idén a cannes-i filmfesztivált. A gázai és az ukrajnai háború árnyéka, az ötévi börtönre ítélt, hazájában üldözött iráni rendező, Mohammad Raszulof menekülése Európába, a fesztiválra, ahol különdíjban részesült, a metoo mozgalom újabb hulláma, Judith Godréche színésznő szexuális zaklatás vádjával feljelentést tett olyan ismert rendezők ellen, mint Benoit Jacquot és Jacques Doillon (akikkel amúgy élettársi kapcsolatot tartott fenn). Nem utolsósorban az olimpiai láng, amit Iliana Rupert francia női kosárlabdázó hozott a cannes-i filmpalota szőnyegére. Ez volt az egyik legmeghatóbb, politikától, nemek harcától mentes pillanat. A másik a záróceremónián George Lucas életmű Arany Pálmája, amit sok évtizedes barátja, Francis Coppola kezéből vehetett át, előtte közel tíz perces álló taps és üdvrivalgás fogadta a galaktikus kalandok rendezőjét. A versenyzsűri elnöki tisztét Greta Gerwig, a tavaly bemutatott feminista viccfilm, a Barbie rendezője töltötte be, olyan zsűritagokkal körülvéve, mint A három testőr Milady-jét alakító egykori Bertolucci-felfedezett, Eva Green, az Életrevalókkal nemzetközi sztárrá vált Omar Sy, a maffia-filmeken edzett Pierfrancesco Favino olasz színész, Nadine Labaki libanoni rendezőnő, Ebru Ceylan török forgatókönyvíró, a Bolti tolvajok című filmjéért Arany Pálmát nyert Koreeda Hirokazu japán filmrendező, valamint az Oscar-jelölt spanyol rendező, Juan Antonio Bayona.

Meryl Streep „nyitotta a bált”, az életműve elismeréseként kapott Arany Pálmák Pálmája kitüntetés birtokosaként könnyed, lezser, szerény személyiségét villantotta meg Cannes-ban, hófehér selyemruhában. A tűzpiros taftba öltözött Juliette Binoche őszintén vagy csak a show kedvéért(?) örömkönnyekkel küzdve, a női szolidaritás jegyében ölelkezve fejezte ki csodálatát Streep nagysága előtt. Többek között azt mondta, hogy az amerikai színésznő megváltoztatta a világ nőkről alkotott képét, ami azért enyhe túlzás. Streep utoljára harmincöt éve járt Cannes-ban a Sikoly a sötétben című filmjéért kapott elismerést a fesztivál részéről. Ha már a nők uralma érvényesült idén, egy másik nagy visszatérőről sem szabad elfeledkezni. Demi Moore huszonhét év után tért vissza, hogy bombázó külsejét és tehetségét újra felfedezzék.

Az örök fiatalság hamis illúzióját, a nők megfelelési kényszerét egy kegyetlen testhorrorban pellengérezi ki Moore, aki bevállalja a kamerák előtt a sebezhetőséget, az áldozatiságot, a hiúságának a sutba tételét. Merész alakítást nyújt a The Sustance öregedő sztárjaként. Kockázatvállalás dolgában Sharon Stone hiánya sokaknak csalódást okozott, különösen úgy, hogy eddig ő látta el a jótékonysági AmFar gála háziasszonyi szerepét a Cannes közeli Mouginben, amit idén Demi Moore vitt tovább. Stone a légiközlekedésre veszélyes hamufelhőkkel indokolta távollétét, de mint kiderült, egy akciófilmet forgat éppen Los Angelesben.

Mind a gálán, mind a cannes-i vörös szőnyegen tovább hódítottak a meztelen ruhák éppúgy, mint a szoborszerű kompozíciók, az erőteljes színek, a pazarló anyaghasználat, volt olyan fellépő, celeb vagy influenszer, akinek a fehér tollmintázatú uszálya beterítette a lépcsőt. Jane Fonda nadrágkosztümben parádézott, Cher talpig feketében mutatkozott negyven évvel fiatalabb barátjával szerelmes egymásba fonódásban. Isabelle Huppert földig érő hálóköntöst formázó ingruhában rótta a lépcsőfokokat, a nőknél bevezetett új divat szerint, fekete napszemüvegben. Cate Blanchett vállra kifeszített gyöngysorral, extrém ékszerviseletével keltett feltűnést, nem kevésbé a palesztin zászló színeit mintázó zöld-fehér-fekete ruhájával, amit a vörös szőnyeg egészített ki. Az ötvenes Naomi Campbell alakja ma is kifogástalan, pántos, tüllös, flitteres, deréktól keresztcsíkos estélyiben pózolt. Uma Thurman érett szépségéhez nem fér semmi kétség, arisztokratikus vonásai, bézs színű selyemtaft öltözéke kiragyogott a Ponyvaregény cannes-i bemutatójának harmincadik évfordulóján. Emma Stone élete legnagyobb dekoltázsát viselte, ami elöl lapos alakjához inkább előnytelen, mintsem vonzó. A nemrég elhunyt Roberto Cavalli tiszteletére a babaarcú Palvin Barbara talpig Cavalliba öltözött, egy másik alkalommal fekete csipke meztelen ruhája vonzotta a tekinteteket. Carla Bruni, ex francia elnökfeleség, modell, jelenleg énekesnő nem képviselt egyetlen filmet sem, csupán végigélvezte a fesztivált, visszafogott eleganciával, fekete napszemüvegben. A monacói Caroline hercegnő lánya, Charlotte Casiraghi kerülte a feltűnést, így is lencsevégre kapták. Dimitri Rassam orosz-francia filmproducertől való válása után egy nős íróval, Nicolas Mathieu-vel keveredett románcba. Sting és felesége, Trudie immáron harminc éve a házastársi hűség „szobrai”, az elválaszthatatlan pár Paolo Sorrentino filmjére volt kíváncsi Cannes-ban. Vincent Cassel Monica Bellucitól való válása óta sűrűn váltogatja a brazil, kubai szépségeket. Most éppen harminc évvel fiatalabb új partnere, Narah Baptista mellett pózolt.

Egyszerre volt megható és vicces a Mastroianni- Deneuve „klán” látványos részvétele a fesztiválon. Barátok, családtagok bensőséges moziját sikerült elkészíteni az amúgy hallatlanul szerény, lusta, a latin lover címkézést magának kikérő Marcello Mastroianniról. Deneuve nyolcvanévesen is gyönyörű, fekete, hímzett felsőrészű nadrágkosztümjében eredeti, vagány külsőt öltött. Lánya, a sudár, leginkább a papa vonásait öröklő Chiara Mastroianni fekete, zárt, csillámos ruhájában sellőként tündökölt. Chiara egy napon összedugta a fejét egyik rendező barátjával, Christopher Honoréval egy bizarrnak tűnő ötlet kapcsán. Tisztelgésnek szánta imádott apja előtt, hogy elkezd Marcellóként viselkedni, a környezetétől is elvárja, hogy annak tekintsék. A családi moziban Chiarán kívül mindenki a saját szerepében látható: Chiara volt férje, lánya apja, a színész-rendező Benjamin Brianly, Catherine Deneuve, Fabrice Luchini, Melvil Poupaud, Nicole Garcia színészbarátok.

Magyar film nem szerepelt a fesztiválon, de több hazai vonatkozásról lehet beszámolni: a versenyen kívül Cate Blanchett és Alicia Vikander főszereplésével vetített, részben nálunk forgatott Rumours film gyártásában részt vett a Laokoon Film. A másik magyar vonatkozás az idei versenymezőny egyik legszebb, ráadásul animációs alkotásához fűződik. Jean- Claude Grumberg franca bestseller- regényéből, A legértékesebb áruból írta  Michel Hazanavicius (A némafilmes Oscar-díjas rendezője) a forgatókönyvet a szerzővel négykezesben. Javarészt a Kecskemétfilm munkatársai késztették az animációt. A történet szerint egy Auschwitzba deportált zsidó család ikreinek egyikét a haláltáborba tartó vonaton az apa kidobja a vagonból. A közelben élő, gyermektelen favágó értékes áru reményében talál rá a kislányra, és hazaviszi.

Mintha a 90-es évek nagy hollywoodi mozisztárjai „találkozót” beszéltek volna meg egymással Cannes-ban. A hetvenes éveit taposó Richard Gere tüzes spanyol felesége, a kora negyvenes Alejandra Silva oldalán mutatkozott, amúgy az Oh, Canada című  Paul Schrader film főszereplőjeként volt jelen Cannes-ban. Annak idején Schrader tette sztárrá a színészt az Amerikai dzsigolóval. Az idős rendezőnek ez a lassú, nosztalgikus mozija nem győzte meg a közönséget. Kevin Costner is nosztalgiázni érkezett, méghozzá mind az öt gyereke elkísérte, a felhozatal negyventől tizenhárom éves korig terjed. A festett hajú, tekintélyes bajuszt viselő színész állítólag a családi vagyon egy részét tette pénzzé, hogy leforgassa a Horizont: Egy amerikai eposz című westernfilm első részét. Costner nem titkolt szándéka újraéleszteni a Farkasokkal táncoló dicsőségét.

A metoo óta  Cannes-ban is kínosan ügyelnek a női kvótára, bár a tavalyi hét helyett idén csak négy női rendező filmje került be a hivatalos versenyprogramba: Coralie Fargeat, Andrea Arnold, Payal Kapadia és Agathe Riedinger. A pályafutását egy brutális erőszakfilmmel, a Bosszúval kezdő harcos feminista francia rendezőnőnek, Coralie Fargeatnak idén sikerült felforgatnia a Croisette-et.  Az anyag (The Susbstance) című testhorrorjában egy sejtosztódáson alapuló anyagot injekcióznak be Demi Moore hátába, aki egy öregedő filmsztárt, modellt játszik.  A másik idei slágerfilm Jacques Audiard zenés melodrámája, az Emilia Perez (a legjobb női alakítás és a zsűrimdíja), amely a transzneműek és a mexikói drogkartellek világába kalauzol. Őrültebbnél őrültebb fordulatok követik egymást ebben a nemet váltó drogbáróról és családjáról szóló musicalfilmben Selena Gomez, Zoe Saldana főszereplésével. Többségében olyan rendezőket sorakoztatott fel a versenyprogram, akiknek „belépőjük” van a fesztiválra. Közéjük tartozik David Cronenberg, Kirill Szerebrennyikov, Paolo Sorrentino is. Utóbbi, Az Il divo, A nagy szépség rendezője új filmjében, a Parthenope-ban a női szépség előtt hódol Celesta dalla Porta színésznővel,  párhuzamba vonva  egy szirén mítoszával,  szűkebb hazája, a nápolyi táj szépségével. Igazán Gary Oldmanra szegődött a figyelem, aki egy amerikai írót alakít Sorrentinónál és hasonló alkoholproblémákkal küzd, mint a színész. Az iráni -dán Ali Abbasi The Apprentice című filmje Donald Trump életrajzát dolgozza fel szórakoztatóan, Sebastian Stan megformálásában. A politikai szerepvállalása előtti ingatlanvállalkozói időszakát vizsgálja Trumpnak az 1970-es, 80-as években. Titokzatos és egzotikus hangulatot fest a portugál Miguel Gomes a Grand Tour című versenyfilmje, ami a száz évvel ezelőtti Délkelet-Ázsiába kalauzol.

Fontosabb díjak

A korelnök rendező, Francis Coppola nagy léptékű filmeposza, a Megalopolis rendkívüli módon megosztotta a kritikusokat, a szakembereket és a nézőket egyaránt. Civilizációs sorsdráma a túlélés lehetőségeiről a Föld nevű bolygón – mondhatni a közel háromórás filmről. Coppola elérkezett abba a korba, hogy visszatérjen a művészethez, a saját örömére filmezzen. A Megalopolis megidézi a világtörténelem nagy eseményeit, a képzeletbeli New Yorkot, egy új birodalmat a városon belül, a római birodalom mintájára.  A szerteágazó cselekményben konzervatívok és újító szellemiségűek csapnak össze egymással. A százhúsz millió dolláros filmet (Giancarlo Esposito, Jon Voight, Adam Driver, Aubrey Plaza főszereplésével) maga Coppola finanszírozta. Mint mesélte a nemzetközi sajtónak Cannes-ban, élete alkonyán, megteremtve a jólétet a családjának, már csak a fontos dolgok foglalkoztatják, mint a borászat, az abból származó isteni nedű és a független filmkészítés.

• Arany Pálma: Anora ( Sean Baker )
• Grand Prix: All we imagine as light ( Payal Kapadia )
• Zsűri díj: Emilia Perez ( Jacques Audiard )
• Legjobb rendezés: Grand Tour ( Miguel Gomes )
• Legjobb forgatókönyv: Coralie Fargeat ( The Substance )
• Legjobb férfialakítás: Jesse Plemons ( Kinds of Kidness )
• Legjobb női alakítás: az Emilia Gomez színésznői ( Adriana Paz, Zoe Saldana, Karla Sofía Gascón, Selena Gomez
• Különdíj: The Seed of the Sacred Fig ( Mohammad Raszulof)

Szentgyörgyi Rita