Nem a méret a lényeg
A szerelemben egész biztosan igaz a mondás: nem a méret a lényeg. Jó néhány olyan híres pár akad a sztárvilágban, melynek férfi tagja, ha el nem is törpül éppen a szerelme mellett, de azért bizony fel kell néznie rá – fizikai értelemben is. Pláne, ha élete párja még magas sarkút is húz!
Rod Stewart és Penny Lancaster
25 éve együtt jóban-rosszban
Rocksztárok és sudár termetű, gyönyörű modellek – ez bizony nem ritka párosítás a hírességek világában. Az ifjabb korában javíthatatlan nőfalónak elkönyvelt énekes szorgalmasan szemezgetett is annak idején a szépséges manökenek közül, míg egyiküknek aztán végül sikerült megszelídítenie a fenegyerek rockert. Immár negyed évszázada, hogy a veterán rocker összejött jelenlegi – szám szerint harmadik – feleségével, Penny Lancasterrel, aki modellből lett fotósként egy turnéján fényképezte őt még 1999-ben. A 185 centis, hosszú lábú szőkeség egy életre lenyűgözte a kicsivel alacsonyabb növésű Stewartot, akinek két centi hiányzik a 180-as magassághoz. Házasságuk legendásnak számít Nagy-Britanniában, és két fiúgyereket nevelnek – a srácok, főleg a 19 éves Alastair láthatóan a mamától örökölték égimeszelő alkatukat.
Brigitte Nielsen és Mattia Dessi
Nemcsak Stallone, mostani férje is kisebb nála
Több szempontból is különleges asszony a dán születésű, 61 éves modell és színésznő, akit nem véletlenül becéztek annak idején Amazonnak. Lenyűgöző termete – 185 cm magas! –, extravagáns stílusa és határozott fellépése amilyen vonzóvá tette, épp annyira meghátrálásra is késztette a férfiakat. Többnyire olyan végtelen önbizalommal megáldott, macsó nehézfiúk csapták neki a szelet, mint amilyen a két híres exe, Sylvester Stallone vagy Arnold Schwarzenegger volt. Előbbi feleségül is vette a nyolcvanas években, és egy cseppet sem zavarta, hogy a 177 centijével jó fél fejjel alacsonyabb volt termetes feleségénél. A szőke bombázó több válás után ma ötgyerekes anya, és negyven fölött találta meg az igazit egy nála tizenöt évvel fiatalabb és majd’ egy fejjel alacsonyabb olasz személyében. Mattia Dessivel húsz éve imádják egymást és kapcsolatukat még különlegesebbé teszi, hogy közös kislányuknak, a ma már hatéves Fridának a színésznő 55 éves korában (!) adott életet, miután tíz évig próbálkoztak lombikprogrammal.
Tom Cruise és két exfelesége
A szerelemben nem zavarták a hiányzó centik
Gyakran hallani arról, mennyire zavarja az egyik leghíresebb hollywoodi akcióhőst, hogy nem elég délceg termetű: többnyire magasított talpú cipőt visel, hogy megtoldja egy kicsit alig 170 centis magasságát. Érdekes módon a párválasztásnál viszont mintha nem zavarta volna, hogy eltörpül a szerelme mellett, hiszen kétszer is olyan nőt vett feleségül, akik látványosan magasabbak voltak nála. A nála kereken tíz centivel nagyobbra nőtt Nicole Kidman kezdő színésznő volt, amikor az akkor már szupersztárnak számító Cruise 1990-ben halálosan beleszeretett egy közös filmforgatáson, utána tíz évig voltak házasok. Válásuknak semmi köze nem volt a magasságbeli különbséghez, annál inkább a világhírű férj szcientológiai egyházhoz való kötődésének. Következő házassága is emiatt futott zátonyra aztán: Katie Holmes 2006 és 2012 között volt a felesége, és ő is nyúlánkabb volt Cruise-nál a 176 centijével. A filmsztár azóta a jelek szerint nem talált az ízlésének megfelelő nőt.
Nicole Kidman és Keith Urban
Szeret lenézni a partnereire
Ahogyan exférje, Tom Cruise kedveli a magasabb hölgyeket, a színésznő, úgy látszik, a nála kicsivel alacsonyabb férfiakhoz vonzódik. Jelenlegi férje – akivel lassan húsz éve szeretik egymást! – ugyan nem sokkal törpül el mellette, csak néhány centi a különbség köztük a countryénekes Keith Urbannel. Ám a vörös szőnyegen ez mindig többnek tűnik, mivel Nicole imád magas sarkúban, királynőként megjelenni a rangos eseményeken, és így élete párja már kicsit eltörpül mellette. Cruise és Urban között a színésznőnek amúgy volt egy másik, nála alacsonyabb kedvese, sőt vőlegénye, a zenész Lenny Kravitz, aki lenyűgöző testfelépítése ellenére „csak” 175 cm magas.
Daniel Radcliffe és Erin Darke
Egy hullámhosszon vannak, ez a lényeg
A Harry Potter-filmek sztárja mintha egykori gyerekszerepében ragadt volna, legalábbis ami a magasságát illeti, ugyanis felnőve is csupán 165 cm magas, így férfiként meglehetősen alacsonynak számít. Ámor egy kicsit megtréfálta, ugyanis nem egy hasonlóan filigrán alkatú lányt sodort az útjába, hanem egy nála termetesebb színésznőt, a 170 centis Erin Darke-ot. Nála öt évvel idősebb kolléganőjével 2012-ben közös filmjük forgatásán rögtön annyira egy hullámhosszra kerültek, hogy azóta gyakorlatilag elválaszthatatlanok, és 2023 tavasán gyerekük is született. Radcliffe többször elmondta, hogy Erinnel igazi lelki társak, és a humor alapozta meg a kapcsolatukat.
Mick Jagger és L’Wren Scott
Tragikus vége lett a szokatlan szerelemnek
A Rolling Stones szoknyavadász frontembere rengeteg nővel szűrte össze a levet hosszú élete során, de hódításai közül messze kimagaslott egy valaki. Egy igazi „óriásnőről” van szó, akivel Jagger 13 évig élt együtt, annak dacára, hogy elég különösen festettek egy párként, hiszen a korábbi modell, majd divattervező L’Wren Scott meghökkentően magas volt: 191 centi. A 178 cm magas énekes zenésztársai olykor csúfolódtak is vele emiatt, például a nő óriási cipőmérete miatt, Keith Richards pedig állítólag így nevezte a háta mögött: „Le Man”, kábé „A Pasi”. Igaz, nemcsak a termete miatt, hanem mert mellette Jagger szinte papucs lett, többek szerint L’Wren túlságosan nagy befolyással volt a döntéseire. A furcsa románc tragikus véget ért 2014 tavaszán: a divattervező nem sokkal az 50. születésnapja előtt öngyilkos lett, igazi magyarázat nem volt a tettére. Hacsak az nem, hogy Jagger állítólag már akkor összemelegedett azzal a nála évtizedekkel fiatalabb balerinával, Melanie Hamrickkel, aki hamarosan az új barátnője lett, és akivel azóta is együtt vannak.
Zendaya és Tom Holland
Anyukája is magasabb az apjánál
A Pókembernek van épp elég olyan különleges képessége, amelyekkel lenyűgözhet egy nőt, igazán nem szükséges, hogy még a termete is sudár legyen. A jelek szerint ez a való életben is igaz a szuperhőst alakító színészre, hiszen Holland a 172 centije ellenére évekkel ezelőtt meghódította filmbeli partnernője, a Hollywood egyik új szupersztárjának számító Zendaya szívét. A színésznő hat centiméterrel magasabb választottjánál, de ez egyikük számára sem téma, nagyon boldogok együtt. „Annyira nevetséges, amikor ilyenekkel jönnek, hogy én vagyok a magasabb. Nagy ügy! Anyukám is nagyobb apámnál, amúgy nagyjából mindenki másnál is a családban, na és akkor mi van?” – mondta a színésznő, elárulva: szerelmével csak nevetnek a méretkülönbséget firtató megjegyzéseken.
-KI-