A minőség és az időtállóság jegyében
Interjú Páncsity Katával, a Pakamé alapítójával

– Ha egyetlen mondatban kellene bemutatnia a munkáját, mit mondana?
– Azt, hogy amikor dolgozom, valójában nem is érzem munkának, mert annyira szeretem csinálni. Már tízéves a márkám, de még ma is örömmel tölt el, amikor meglátom az elkészült ruhát, legyen az egy új kollekció darabja vagy egy egyedi megrendelés.
– Hogyan született meg a márka neve, a Pakamé?
– A nevemből állítottam össze: Páncsity Kata, az első két betű a „pa”, a „Katából”-ból lett „ka”, a „mé” pedig én vagyok. Az ékezetet átraktam az „á”-ról, mert így elegánsabban, franciásabban hangzik. Találó, mert a márkám én magam vagyok: a ruháimban ott van a stílusom, a személyiségem, mindenem.
– Gyerekkora óta kötődik a divathoz?
– Abszolút. Mindig meghatározó volt számomra, hogy mit veszek fel. Nemcsak a ruhák érdekeltek, hanem minden, ami a nőiességhez kapcsolódik: parfümök, sminkek, kendők, cipők, táskák. A nagyszüleim bőrdíszművesek voltak, a nagymamám sokszor megvarrta, amit éppen kitaláltam. Apukám cipőkereskedőként dolgozott, így számos cipőboltja volt országszerte. Így már gyerekként is nyaranta eladóként dolgoztam, ahol lelkesen és alázattal adtam a vásárlók lábára a cipőt szükség esetén. Akkoriban már tudtam: egyszer én is igazi üzletasszony szeretnék lenni.
– Az iskolaválasztása is ezt tükrözte?
– Igen, az IBS-en tanultam, nemzetközi kapcsolatokat és marketinget. Ez a tudás a legjobb párosítás lett: van tehetségem a divathoz, és azt is tudom, hogyan kell eladni. Néhány évig apukám mellett dolgoztam, majd jött egy személyes élmény: nem találtam magamnak földig érő maxi ruhát, mert 175 centi magas vagyok, és minden ruha csak bokáig ért. Ezért vettem egy varrógépet, beiratkoztam egy szabás-varrás iskolába, majd divatrajz tanfolyamra és elkezdtem tervezni.
– Ekkor született meg a Pakamé első kollekciója?
– Igen. Az órákon mindig mást láttam az anyagban, valamint a kész szabásmintákat is teljesen átvariáltam, így az elkészült darabok teljesen egyediek lettek. Már az első ruháimra azt a visszajelzést adták, hogy szívesen megvennék őket. Készítettünk egy weboldalt, kitaláltam a márkanevet, egy logót – és elindult a történet. Az első sikertörténet a Wonderlab designer shophoz kötődik: először várólistára kerültem, de egy vásárló beleszeretett a ruháimba, és rögtön szerződést ajánlottak. Már a kezdetektől nem volt olyan hónap, hogy ne adtam volna el akár több Pakamé darabot. Emlékszem, az első blézerem eladásakor sírva fakadtam.
– Hol tart ma a márka?
– A tíz év alatt hosszú utat jártam be. Volt, hogy Rómában is elérhetőek voltak a Pakamé darabok, ahol egy olasz designer boltban, kizárólag olasz tervezők között értékesíthettem a munkáimat, valamint a Római divatesemény keretein belül (ALTAROMA) is volt egy divatbemutatóm – óriási elismerés volt. Itthon számos designer boltban voltak elérhetőek a ruháim, ma pedig már személyesen szolgálom ki a vásárlóimat egy nagyon hangulatos showroomban, ahol az exkluzivitás kapja a fő szerepet. Sokszor előfordul, hogy valaki kimondottan egy ruháért jön, és hárommal távozik. A vásárlóimat nem tudatosan választottam ki – inkább a márka választotta ki őket. Az intelligens, magukra adó nők találtak rám, köztük orvosok, írók, jogászok, vezető beosztású tudatos hölgyek, akiknek fontos a minőség, az elegancia és az időtállóság.


– Mit tart a legnagyobb szakmai sikerének?
– Több formaruhát is készítettem nagy cégeknek, például a Hellnek, a Kempinski Blue Foxnak, vagy a Budapest Airport formaruha pályázatát is én nyertem meg. Ez utóbbi különösen nagy büszkeség számomra. A tízéves jubileumi bemutatóm is mérföldkő volt: kapszulakollekcióval ünnepeltem, és újra felvonultattam az alapdarabokat, amelyek a kezdetek óta jelen vannak. Ez is bizonyítja, hogy a Pakamé ruhák valóban időtállóak.
– Hogyan jellemezné a Pakamé stílust?
– Letisztult, elegáns, mégis észrevehető. Nem hivalkodó, nem csillog-villog, de mindig megkérdezik a vásárlóimtól, honnan van a ruhájuk. A titok a minőség és a stílus harmóniája. Olyan darabokat készítek, amelyek jól kombinálhatók, szettekben is hordhatók, és évekkel később is aktuálisak maradnak.
– Milyen tervei vannak a jövőre?
– A webshopra szeretnék nagyobb figyelmet fordítani, főleg az olyan darabokkal, amelyek klasszikus méretekben is jól működnek. Emellett nyitott vagyok az új technikákra: most például online divatrajz program használatát tervezem. De a legfontosabb számomra mindig az marad, hogy a vásárlóim olyan ruhát vigyenek haza, amelyben önmagukra találnak – és amely hosszú éveken át elkíséri őket.