Celeni – Cselényi Eszter

Cselényi Eszter fiatal magyar divattervező ruháit négy éve mutatja be Celeni márkanéven. Az általa készített, női szépséget hangsúlyozó darabok sokkal többet nyújtanak viselőjüknek egy csinos öltözetnél. A divattervező szenvedélyesen ötvözi ruháiban a trendi stílusokat magyar vonatkozású motívumokkal, melyek átütnek kollekciói minden egyes darabján. Őszi – téli ruháit a magyar szürkemarha ihlette, melynek jegyében hihetetlenül energikus, erőt és tartást sugárzó, mégis lágy és nőies kollekcióval várja vásárlóit. 

A szürkemarha elsőre nem tűnik tipikusan a kifutók világát inspiráló állatnak, neked hogyan jutott eszedbe az őszi kollekció születésekor?
Mivel az idei szezon egyik meghatározó trendje a szürke, egyszer csak beugrott, hogy az idei szezonban a szürkemarha jegyében fogok dolgozni. Első hallásra talán furcsa ebből az állatból inspirációt meríteni egy ruhatervezőnek, de minél jobban beleástam magam ebbe a történetbe, annál jobban megtetszett az ötlet. Próbáltam olyan dolgot kitalálni, ami kevésbé ismert és olyan részét mutatja meg Magyarországnak, ami gyönyörű. Szerintem magyaroknak és külföldieknek egyaránt érdekes ez a téma, mivel itthon is keveset foglalkoznak a szürkemarhával. A kollekciót a Hortobágyi Nemzeti Parkban fotóztuk, ahol testközelbe kerültünk ezzel a gyönyörű állattal és nagyon megérintett a belőlük áradó energia, a robosztusságuk, a szőrük színe. Rendkívül inspiráló volt abban a környezetben dolgozni, fotózni. Mikor kitalálok egy ötletet, nagyon komolyan veszem, teljesen belemerülök az adott témába, most is hosszú napokat töltöttem el a mezőgazdasági múzeumban a szürkemarhák tanulmányozásával, kutattam az interneten, számos szakirodalmat elolvastam. Úgy érzem, ez elengedhetetlen része a munkámnak, mert ettől van meg a kollekciónak az a mélysége, amitől ezek a darabok többet tudnak adni egy jól megvarrt csinos ruhánál. Sok munka előzi meg egy kollekció megjelenését, az aktuálisan bemutatott darabokat a megjelenés előtt már legalább egy évvel elkezdtem tervezni és beszerezni hozzá a megfelelő anyagokat. Minden évben két nagyobb kollekcióval rukkolok elő, amikor bemutatom a tavaszi – nyári, illetve őszi – téli ruháimat. Ennyi időre van szükség ahhoz, hogy összeálljon egy-egy szezon anyaga, augusztusban például már a jövő nyári kollekciót fotózzuk. Mindig úgy dolgozom, hogy megnézem az aktuális trendeket, kiválasztok belőle néhányat, melyek a legjobban tetszenek és elkezdem törni a fejem, hogy ezek közül melyik az, amit össze tudok párosítani valamilyen magyar vonatkozással. Amikor elutazom az anyagvásárra, már körvonalazódik bennem, hogy nagyjából mit szeretnék, ehhez kiválasztok rengeteg különféle anyagot, ezután kezdek el rajzolni és összeállítani a kollekciót.

Milyen a stílusa, a hangulata az új daraboknak?
A kollekcióban szereplő darabokat a szürkemarha színéről, fajtájáról vagy éppen szarv formájáról neveztem el. A színeket illetően a fekete, karamell, sárga, fehér dominálnak, és természetesen a szürke, annak is ez a „szürkemarhás” árnyalata. Az új kollekció másik különlegessége, hogy a blézer belső bélést szürkemarhákról készített fotók díszítik, így a fogasról levéve egy újabb kis meglepetés várja a vásárlót. Ez is egyfajta játékosság, egy kis plusz odafigyelés, ami már most, az előzetes visszaigazolások alapján is nagy tetszést váltott ki. 

A téli szettek között hangsúlyosak a ruhák, melyeket nagyon szeretnek a vásárlóim, így most ők a kollekció főszereplői is. Nagy trend és nálam is megjelentek az oversized ruhák, viszont ezek a bő szabású, lezser darabok nem mindenkin mutatnak jól. Igyekeztem úgy játszani ezzel a fazonnal, hogy bár a ruhák bő szabásúak, mégis csinosan mutassanak a hölgyeken. Ezt néhol úgy oldottam meg, egy övvel emeltem ki az alakot, és van egy olyan oversized blézer is, ahol gumis derékkal fogtam össze az anyagot, ezáltal nemcsak nagyon mutatós, de rendkívül kényelmes viselet. A többi ruhámhoz hasonlóan ez a kabát is kifejezetten jól mutat nagyobb méretben is, ami nekem nagyon fontos. Kiemelt figyelmet fordítok arra, hogy a vásárlóim különböző testalkatúak, csinos, egyedi és hordható darabokat keresnek nálam, melyek nem mennek ki a következő szezonra a divatból.

A tervezésénél igyekszem tudatosan dolgozni, és visszahozni olyan technikákat és fazonokat, amik kedveltek voltak korábban. Ilyen például a pliszé technika, ami továbbra is divat, és én is nagyon szeretem. Annyi újítást vittünk a mostani ruhákba, hogy a korábbi gépi technikát kézire váltottuk, így most a pliszéket kézzel hajtogattuk, amit persze rengeteg kísérletezés előzött meg. Ezeket Erdélyben egy hölgy készíti nekünk. Az ottani népviselet ihlette azt az „A” vonalú, könnyed, pliszírozott szoknyát, amit egy bőrpánt tesz a csípőn hangsúlyossá, és úgy látom, ez szintén nagy sikert fog aratni.

Újdonság még, hogy egyedi kötésekkel díszítettem néhány darabot, ami számomra új és nagyon izgalmas terület. A kötészet egy teljesen különálló és bonyolult műfaj, de van egy kedves segítőm, akivel közösen kitaláljuk a szükséges gépi programot, amivel aztán megszületik majd az általam elképzelt minta, ami rákerül a ruhákra. A minta szezononként változik, igyekszem egyre bonyolultabb, látványosabb változatokat kitalálni.

A téli darabok általában magasabb árkategóriát képviselnek, ez főleg a felhasznált alapanyagok miatt van. A mostani ruhák között is sok a gyapjú, a mohair és a selyem is, ezek az anyagok drágábbak, de főleg külföldön előnyben részesítik a természetességük miatt. A kevert szálas anyagoknál is nagyon figyelek arra, kellemes legyen a tapintásuk, jó legyen viselni őket. Ma már léteznek nagyon jó minőségű poliészter anyagok, amik azért jók, mert otthon is lehet mosni, kezelni őket, míg mondjuk a selyem nagyon sérülékeny és kézi vagy gépi tisztítást igényel. 

A Celeni kollekcióban mindig találunk a ruhákhoz passzoló táskákat és gyönyörű kiegészítőket…
A kiegészítőknél az a legfontosabb, hogy szépen hangsúlyozza a ruhákat. Mindig más fiatal ékszertervezővel dolgozom, ezúttal Kármán Orsi volt a társam. Nagyon élveztem a vele való közös munkát, különleges, alternatív alapanyagokat használ. Az ékszereiben a pliszé technika köszön vissza, és arany színekkel kombinálta a karkötőket, fülbevalókat és nyakláncokat. A táskákat illetően imádom a nagy, hangsúlyos darabokat, és szeretem az anyagok keveredését e téren is. Most a bőrt textillel variáltam, egy egészen vastag vásznat használtam és bivalybőrrel kombináltam, amihez egy sárgára festett láncot választottam, amit Olaszországból rendeltem. Ezen a vásznon is egészen apró pici pöttyök vannak, ami szürkemarhák szőrének a színére asszociál. 

Hol találhatnak meg a vásárlók?
Magyarországon egyelőre öt üzlet kínálatában található meg a Celeni márka, de hamarosan Győrben is nyílik egy új bolt. Jelen vagyunk külföldön is, Bécsben, Varsóban, Berlinben és Szlovéniában is nyitunk hamarosan. Budapesten a saját üzletünkben megtalálható a teljes mintakollekció, és itt előzetes egyeztetés után személyre szabva is megrendelhető minden darab. Ezeknél az egyéni megrendeléseknél minden próbán személyesen is részt veszek, így biztos lehetek benne, hogy a megrendelő elégedett lesz a végeredménnyel. A weboldalunkon rendelhetőek is a ruhák, szerencsére egyre többször érkeznek külföldről is kérések. A törzsvásárlóinknak azzal is kedveskedünk, hogy az új kollekció megjelenése előtt már lehetőségük van előrendelésre, így ők mindenkinél hamarabb megvásárolhatják a legújabb ruháinkat. A nagyközönség számára szeptembertől lesznek elérhetőek az új darabok.

Kikapcsolódásra, nyaralásra mikor jut idő?
Most egy nagyon izgalmas kihívás előtt állunk, így a nyaralás egy kicsit tolódik. Egy pályázaton elnyertük, hogy mi készíthetjük a Magyar Paralimpiai Csapat formaruháját. Ez nagyon nagy megtiszteltetés számomra, és egyben nagy felelősség is, hiszen fiatal, kicsi csapat vagyunk, így most elég sűrű az élet számunkra. Száztíz főre dolgozunk, ahol abszolút személyre szabottan, egyéni adottságoknak megfelelően kell egy egységes képet mutató, kényelmes, csinos formaruhát készíteni. A kiírásban annyi megkötés volt, hogy magyar vonatkozása legyen a formaruhának, és én a kékfestő motívumot választottam, ebből álmodtam meg a kollekció díszítését. Nagyon izgulok a fogadtatása miatt, és őszintén remélem, hogy a versenyzők boldogan fogják viselni.

Francsics Annamária
Fotók: Marcell Nagy
 

Megosztom