Anita Pásztor Fashion

Szívvel – lélekkel

Pásztor Anita az Eötvös József Tudományegyetem jogi karán szerezte diplomáját, majd a Buckhinghamshire-i Egyetem menedzsment szakán és a Közép-Európai Egyetem nemzetközi üzleti jogi szakán is lediplomázott.  Délelőttönként jogászként áll helyt, délutánonként és hétvégén pedig a szerelem, a divattervezés következik.

Anitát, mint divattervezőt kérdezzük, aki határtalan szeretettel, odaadással tervezi ruháit, melyeknek ezáltal lelke van.

A jogi pálya intellektuálisan kielégít, de a kreativitás mindig az életem része volt. Anyai nagymamám varrónő volt és gyerekkorom óta varrok, ismerem az anyagokat, imádok tervezni és ez a szerelem úgy látszik, nem múlik el. Már tizenhárom éves koromban saját magamnak varrtam a ruháimat.

Sokáig csak álmodoztam arról, hogy divattervező leszek. Már gyakorló jogászként, minden szombaton a Fashion Channel adásaiban a külföldi kifutók divatbemutatóiban gyönyörködtem, és azon gondolkodtam, hogyan lehetnék én is tervező, hogyan juthatnék el a kollekciómmal én is a világ kifutóira. 2017-ben volt az első nemzetközi megmérettetésem a Monte Carlo Fashion Week keretén belül. Ezt rengeteg külföldi szereplés és siker követett, legyen az Milánóban, Cannesban, Londonban, New Yorkban vagy éppen Kuala Lumpurban.

Felbuzdulva a szakmai sikereken, eldöntöttem, hogy saját, önálló márkát alakítok, amely a saját nevemet viseli, így született meg az Anita Pásztor Fashion. Mindig is vonzott az elegancia, így az alkalmibb, sőt az esküvői ruhák tervezésére fókuszáltam. Különleges, érdekes, megmunkált, anyagokat választok. Főleg az anyagok inspirálnak, de ezen felül, minden vizuális élmény, emlék, hatás befolyásol. Minden, ami a személyiséget képes alakítani, emberek, kapcsolatok, hangok, tapasztalatok, zene, irodalom, benne maradnak az ember agyában,  gondolataiban,  érzéseiben és észrevétlenül előjönnek a tervezés közben.

Ha már lett saját márkám, onnan már „csak” egy újabb lépés volt, hogy legyen saját divatszalonom és üzletem.

A szalonom a Normafa utca 1/B szám alatt, az üzletem a Városmajor utca 1/B alatt található a 12. kerületben. Mindkettőt az exkluzivitás, az elegancia, a kifinomultság jellemzi. A legfontosabb az odafigyelés. Fontos, hogy én is érezzem, mit szeretne kapni a vásárló. A szalonba a megrendelőket és a mennyasszonyi ruhák iránt érdeklődőket várom. Az üzletbe a nagyestélyi, kisestélyi és koktélruhák, valamint luxus prêt-à-porter ruhák kollekciói és a luxus utcai viseletek, a különleges kasmír kabátok, az általam, kizárólag kézzel készített nyúlszőr és gyapjú kalapok vásárlói a célközönségem. A látványos ruhadarabokra a hímzés, a gyöngyözés és csipkerátétek jellemzőek. Mindegyik darab gondos, részletgazdag kézimunka végeredménye. A kollekciók nőiesek és elegánsak, klasszikusak, de mégis modernek. Minden alkalomra fel vagyunk készülve. Azt szeretném, ha a vevőim különlegesnek, egyedinek éreznék magukat a választott ruháimban.

Tele vagyok energiával.  Tervezem a bővülést, de a gyártást nem akarom kiadni a kezemből. Az utolsó öltésig ellenőrzöm a ruháimat, hogy minden úgy legyen, ahogy én szeretném, így a minőség is garantált és hitem szerint, ez a sikerem egyik legfontosabb kulcsa.

www.anitapasztor.eu

Megosztom