ÁJURVÉDA – Az egészség útja

Az F360 Stúdiónak az alapötlete az volt, hogy lehetne a gyógytorna, gyógymasszázs, táplálkozási tanácsadás, inbody területeit, egymással úgy összehangolni, hogy együtt még hatékonyabban működjenek a mi holisztikus szemléletünkön keresztül. Jellemző módon a vendégeink egy-egy foglalkozásunkat választják ki, de nagyon sok esetben látjuk azt, hogy sokkal jobban, sokkal hatékonyabban működik, ha a különböző területek szakemberei összedolgoznak, egyeztetik az álláspontjaikat és közösen kezelik, mint hogy különböző foglalkozásokon kezeltetnék a problémájukat. Akár sportolók, akár életmódváltók, a rehabilitációra váró betegek, vagy akár csak megelőzés céljából jövő vendégeinknél is működik. Nincs konkrét séma, hanem az adott problémára, igényre a leghatékonyabb „portfóliót” állítjuk össze.

A Stúdió F360 Egészségközpont Kovács Anna és Tringer Lilla vezetésével az ősi India többezer éves, természetes orvostudományi rendszerét is integrálja működésében. Az élet tudományának, a hosszú élet gyakorlatának is nevezett ájurvéda főleg a prevencióra, a szervezetet fiatalító eljárásokra és a test élettartamának meghosszabbítására törekszik. Filozófiája azon alapul, hogy az elme, a tudat és a test nemcsak befolyásolják egymást, hanem megbonthatatlan egységet alkotnak.

Példának okáért egy gerincferdülésnél elképzelhető, hogy előszőr egy fellazító gyógymasszázst javaslunk és azt követi a gyógytorna. In body gépünkkel folyamatosan figyeljük és rögzítjük a változást, a javulást, a rehabilitáció folyamatát, vagy éppen a fogyás alakulását, az izom épülését.

Csapatunk eddig kilenc szakemberből állt, de most tizedikként elkezdtünk egy közös munkát Nidhya Job, indiai származású üzletasszonnyal, akivel az egészség útjának kipróbálását segítjük elő az áyurvéda keretein belül, méghozzá Indiában. Nidhyatól megtudhattuk, hogy a legtöbb egészségügyi problémát testünk legyengült immunrendszere okozza. Az ayurveda alternatív gyógyászati rendszer által szervezetünk immunrendszerét megerősítjük, anyagcserénket tökéletesítjük, egy magasabb szintre emeljük és ezáltal ellenállóbbá válunk a külvilág behatásaival szemben. A nyugati orvoslással szemben, ami az adott problémára fókuszál, a keleti eljárás nem a tünetet kezeli elsősorban, hanem a kiváltó okot. Ami még nagyon fontos, hogy itt nincs utólagos mellékhatás a gyógyszerekkel ellentétben, hiszen itt minden növényalapú. A kevésbé gyógyítható betegségeknél, mint a csontritkulás, a rák, erősen lelassítja a betegség elhatalmasodását.

Ezen az úton haladva, az is nagyon fontos, amit eszünk, és ahogy esszük.

Tíz, tizennégy és huszonegy napos ottléteket szervezünk Keralában, India déli csücskében, amely során ájurvéda központokban, specifikus orvosok segítségével gyógyulnak, tisztulnak a páciensek.

A legrövidebb turnus 1 300 euróba kerül teljes ellátással, amelyhez még az útiköltség adódik.

Nidhya Job

Három fajta, vatha, pitha és kafa kategóriában térnek rá a résztvevők az egészség útjára.  Az állapotfelmérést követően, amelyet leginkább csuklóból diagnosztizálnak, egy kezelési terv készül, majd mindenki elkezdi a személyesen rászabott programot, amely naponta többszöri, tisztitó masszázzsal van kombinálva, legyen az lávaköves, gyógynövényes vagy éppen olajos masszázs. Az étkezések jellemző módon zöldségekből, gyümölcsökből és gabonafélékből tevődnek össze, melyet egyénileg kialakított gyógynövénykúra egészít ki,  így egy erős tisztitókúrán is átesnek a résztvevők.

Anna már kipróbálta a tíznapos ciklust, amely saját problémáján segített, így személyesen is megtapasztalta az ájurvéda gyógyító hatását.

Első szervezett útjukat kora tavaszra tervezik, amelyről workshopokat tartanak.

www.f360.hu

Megosztom