Mint minden szakmában, az építőiparban, közelebbről a lakásszépítészet egyik fontos területén, a burkolásban is vannak jó, jobb, s legjobb szakemberek. A minősítés persze érkezhet közvetlenül az érintettől is, ám az igazán hiteles választ a valódi ítészek, a megrendelők-felhasználók adják, akik ha tetszik nekik a végeredmény, így reagálnak: ez igen! Az igényes mesterember alighanem az ilyesfajta elismerésre is vágyik.

A méltatásból jó ideje és rendre kijut az egyik legkeresettebb, az interneten a www.burkolozseni.hu oldalon fellelhető Selettye Jánosnak, aki okkal sorolja magát a legjobbak közé, bár megjegyezte, hogy annak idején nem ő találta ki, hanem a domainnév-adásnál ott szerepelt a választható lehetőségek között a zseni is.

„Inkább pozitív a megítélése a cégelnevezésnek, de van hátránya is, meg kell felelni az elvárásnak” – mondta érdeklődésünkre, hozzátéve, a maga részéről szereti a kihívást, ragaszkodik a minőséghez.

„Csaknem négy évtizede, hatesztendős koromban édesapám mellett ismerkedtem meg a hidegburkolással, akkor raktam le az első mettlachi lapot, hogy aztán teljesen beletanuljak a szakmába – idézte fel a kezdeteket.  – Húszéves lehettem, amikor technológiaváltás következett be, gyorsan ment az átállás az új módira. Azóta is lépést tartok a korral, a fejlődéssel.”

Elmondása szerint szakmai életében eleinte középületek, intézmények burkolása volt a jellemző, de egyre inkább az igényesebb munkák felé fordult.  Ettől még panellakásokban is dolgozik, ám – szavai szerint – alapvetően „exkluzív irányba ment el”.

„Két éve a legújabb technológiával dolgozunk, nagyméretű, akár háromméteres lapokat is el tudunk vágni, kevesebb fugát használunk” – mondta, majd gondolatmenetét ezzel az alapvetéssel zárta: „megfelelő műszaki tartalom legyen a munkában, ez a lényeg!”

Selettye János életében is visszaköszön az apa-gyerek szakmai kapcsolat, amennyiben vele dolgozik 19 éves fia is, kiből egyszer szintén burkolózseni válhat. Az út elején tart, ahogy édesapja fogalmaz: most bontogatja szárnyait.

Megosztom