A hírességek szíve csücskei

Úgy tartja a mondás, hogy ugyan lehet házi kedvencek nélkül élni, de nem érdemes. Tisztában vannak ezzel a világsztárok, államelnökök, koronás fők is, és szívesen osztják meg otthonukat a számukra legkedvesebb állatokkal, legyen az cica, kutya vagy akár malac. Kedvenceiket ugyanúgy kényeztetik, mint mi, mezei gazdik.

Új fajt teremtett a királyi ház

Több mint hetven évig tartó korszak zárult le a dinasztia életében, amikor II. Erzsébet királynő utolsó corgi kutyája, a 15 éves Willow is elpusztult a királynő windsori rezidenciáján. Erzsébet még hercegnőként, 18. születésnapjára, 1944-ben kapta szüleitől az első corgit, Susant. Az udvarban élő valamennyi corgi mindegyike Susan leszármazottja volt. A “dinasztiaalapító” olyan megbecsülésnek örvendett, hogy 1947-ben még nászútjára is elkísérhette a későbbi uralkodót és újdonsült férjét, Fülöp edinburghi herceget, aki nem igazán rajongott az ebekért, főleg azok „szüntelen csaholása” miatt. A corgik legalább olyan szerves részei a brit monarchiának, mint a koronázási ékszerek, éppen ezért nagy szomorúságot okozott a bejelentés, amikor Erzsébet királynő nem sokkal az anyakirálynő halála után úgy döntött, befejezi a corgik tenyésztését, mert nem szeretné, ha előbb halna meg, mint kutyái.

A brit uralkodó híres jó humoráról, de a corgikkal kapcsolatban nem ismert tréfát. Amikor egy udvari rendezvényen az egyik vendég óvatlanul azt találta mondani, hogy az ő corgijai is ugyanúgy „koldulnak” a családi étkezések során, mint a királynő kutyái,  Erzsébet fagyos tekintettel utasította rendre: „Az én kutyáim nem koldulnak!”

Erzsébet corgimániája nem ragadt át a családtagokra: húga, Margit hercegnő inkább egy Sealyham terriert, Pippint, egy Cavalier King Charles spánielt, Rowley-t, illetve egy Pipkin nevű tacskót vett magához. Utóbbinak köszönhető végül egy új kutyafajta, a dorgi, vagyis a tacskó-corgi keverék, Pipkinnek ugyanis megtetszett a királynő egyik corgija. Az ő leszármazottaik, Vulcan és Candy a mai napig, az utolsó royal corgi után is ott élnek a palotában.

A „first macska” filmsztár lett

A Kutyák és macskák (Cats & Dogs) című vígjátékban – mily meglepő – kutyák és macskák játszották el egy izgalmas kémtörténet főbb szerepeit. Hogy a lehallgató-berendezésekkel, titkos kütyükkel teli sztori még hitelesebb legyen, az alkotók sztárokat szerződtettek. Nemcsak Jeff Goldblum erősítette a csapatot, hanem a „first cirmos” is: a színen ugyanis feltűnt Socks, a Fehér Ház egykori lakója, a Clinton család macskája. .Az aggódó gazdik azonban csak egyetlen forgatási napot engedélyeztek, így aztán Socks csupán egy jelenetben tűnt fel: amikor a világuralomra törő Mr. Csingiling hadsegédeivel tárgyal tanácstermében világuralmi tervének részleteiről. 

A hírek szerint az amerikai közönség még így is felismerte a kilencéves sztárt, és a vetítéseken lelkes ovációval üdvözölték a First Cat-et, az Elnöki Macskát.

Socks Chelsea Clintonnak köszönheti, hogy nem maradt kóbor macska: az elnök lánya még apja arkansasi kormányzósága idején fogadta be a családjukba. Amikor Clintonék távoztak a Fehér Házból, a macskát az elnök korábbi titkárnője, Betty Currie fogadta be. Socks szép kort élt meg. Az állat az orvosok szakvéleménye szerint 19 vagy 20 éves volt, amikor daganatos betegségei miatt el kellett altatni.

Chopuette szakácskönyvet is írt

Kar Lagerfeld fehér, bolyhos, burmai cicája, akinek egy testőre és két komornája is van, már akkor is elkényeztetett macska volt, amikor híres divattervező gazdájával élt. A divatcsászár halála után viszont ő lett a világ leggazdagabb macskája. 

Choupette 2011-ben került Lagerfeldhez, amikor egy fiatal barátja és múzsája, Baptiste Giabiconi férfimodell két hétre rábízta az állatot az excentrikus művész egy háztartási alkalmazottjára, a nyaralásból visszatérve azonban nem ment érte.

Choupette egy gazdag lány, ha bármi történik velem, a személy, aki majd gondoskodik róla, nem fog nyomorogni – mondta Lagerfeld. A „Császárnak” is nevezett divattervező Greta Garbo híres színésznőhöz hasonlított cicája egyfajta divatikonnak számít, a közösségi médiában található oldalait több mint 170 ezren követik. A kultusz-cicusról könyv is megjelent, amely tartalmazza Choupette kedvenc ételeinek receptjeit. Ilyen fogásnak számít például egy királyrákból, füstölt lazacból és kaviárból álló fogás. Choupette ráadásul olyan ínyenc, aki az asztalnál étkezik.

Olyan ő, mint egy emberi lény, csak egy extra tulajdonsággal, ami a hallgatás. Ő áll az én világom középpontjában – mondta róla egyszer Lagerfeld.

Hemingway-t imádták a hatujjasai

A kalandos sorsú író, Ernest Hemingway  1928-ban telepedett le Key West szigetén, és bármerre járt, ide tért vissza, egészen harmadik házasságának végéig, amikor a válás miatt elvesztette birtokát. Ám ez a Key West-i birtok immár Hemingway-múzeumként üzemel, és macskamenhelyként is funkcionál. Az író nagyon szerette a cicákat, a birtoka hemzsegett tőlük. A menhelyen jelenleg is kb. hatvan macska él, szabadon, paradicsomi körülmények között – folyamatos a gondoskodás, etetés, orvosi ellátás számukra. Mivel 15-20 fok az átlaghőmérséklet, ezért egész évben kint „garázdálkodhatnak” a szabadban: vadászhatnak, de ha nincs zsákmány, kapnak élelmet, és mindeközben szabadok.  A cicák fele a különleges polydactyl kórral él, amely arról ismerhető fel, hogy a cica nem 18 (mint általában, mellsőkön 5-5, hátsókon 4-4) lábujjal, hanem extra lábujjakkal rendelkezik. A Hemingwaynél élő tappancsosoknál sűrűn előfordult a hatodik lábujj. Mivel ez nem zavaró az ő életükben, ezért törekszenek ma is arra, hogy ez a vérvonal megmaradjon. Ők a Hemingway-macskák. Minden cicának saját neve, adatlapja és számára megfelelő gondozási, ápolási útmutatója van. Általában ismert emberek neveivel büszkélkedhetnek, mint például Sophia Loren, Charlie Chaplin. 

Max megmentette Ross dokit

Az immár boldog házasságban élő kétgyerekes George Clooney évtizedekig az egyik legkapósabb agglegény volt. A sármos színész akkoriban egyetlen társához, jó barátjához, Maxhoz, a vietnámi disznóhoz ragaszkodott, egészen annak 2006-ban bekövetkezett haláláig.  Tizennyolc évig éltek együtt a legnagyobb békességben. Clooney 1988-ban kapta ajándékba az állatot akkori barátnőjétől, a szintén szakmabeli Kelly Prestontól. Max olyannyira a szívéhez nőtt, hogy néha még azt is megengedte neki, hogy az ágyában aludjon. Mi több, még interjúkra is elkísérhette a gazdáját.

A színész akkoriban azt mondta, hogy leghosszabb ideig tartó érzelmi kapcsolata Max. Clooney-nak átvitt értelemben is malaca volt, ugyanis Max egy alkalommal megmentette az életét azzal, hogy egy földrengés idején röfögésével felébresztette.

Megosztom