25 éve az Állatkert élén

Persányi Miklós főigazgatónak nincs hiányérzete

Gyerekkorától dédelgetett nagy álmát valósította meg azzal, hogy az Állatkert, egészen pontosan: a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója lett. Ennek már 25 esztendeje, s megbízatása, ötödik vezetői terminusa – legutóbb is sikeres pályázatának eredményeképpen – 2022 őszéig szól. Annak idején Londont, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot hagyta ott azért, hogy hazatérve – mellesleg tized akkora fizetésért – átvegye az Állatkert irányítását. Ez 1994 tavaszán történt. Dr. Persányi Miklós azóta tölti be a posztot, átmeneti megszakítással, vagy ahogyan ő fogalmaz: pár esztendőre elment „tanulmányi szabadságra a politikába”, merthogy 2003 és 2007 között ő volt Magyarország környezetvédelmi és vízügyi minisztere. Hogy aztán a bársonyszékből visszatérjen „álomvilágába” – állatai és növényei, na meg kiváló munkatársai közé.

Életútjának vázlatos ismertetéséből sem hiányozhat, hogy több könyvnek is a szerzője, szerkesztője, a politikai tudományok kandidátusa, aki számos elismerést érdemelt ki az elmúlt évtizedekben, így a Budapestért díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, megkapta a Gyermekekért Díjat, a Műemlékvédelemért Díjat. Átvehette a Podmaniczky-, és a Klauzál Gábor-díjat, Budapest XIV. és XVI. kerületének, Kertvárosnak és Zuglónak is díszpolgára, az MTA Környezettudomány Elnöki Bizottságának tagja.

A Budapesten született szakembert életútja is a fővároshoz köti. A Terézvárosban nőtt fel, de biológia-kémia tagozatos osztályban Óbudán érettségizett, az ELTE-n biológia és népművelés szakokon szerzett diplomát, majd az Árpád Gimnáziumban biológiát tanított. Környezetvédelmi szakmérnöknek a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanult, amely később címzetes egyetemi tanárává fogadta. A Magyar Tudományos Akadémia kutatójaként szerzett politológiából kandidátusi címet, alapítója és főszerkesztője is volt a Környezet és Fejlődés folyóiratnak, a kilencvenes évek elején pedig a londoni székhelyű pénzintézet, az EBRD környezetvédelmi főszakértőjeként ténykedett. Amikor is hatalmasat fordult vele a világ…

– Március elsején volt 25 éve, hogy elkezdtem itt dolgozni – idézte fel az irodájában készült interjúban a történteket a 68 éves szakember, akinek a doktor és a professzor megszólítás is kijár. – Jó régen volt, de emlékszem, hogy Londonból autóval jöttünk haza, amikor visszatértünk Budapestre. Még ma is használjuk az öreg Corollát… Mielőtt a nagy fordulat bekövetkezett volna, éppen itthon voltam szabadságon, s kezembe került az újság a hirdetéssel: főigazgatót keres a Főváros az Állatkert élére. Miután ez az állás gyerekkori álmom volt, felvillanyozódtam. Igaz, akkor, 43 évesen teljesen más dolgokkal foglalkoztam, s nem volt egyszerű döntés, hogy akkor most mi legyen, hogyan tovább, menjünk haza, vagy maradjunk gazdagnak Londonban. Ám a gyermeki álom sosem múlt el, s amikor eljutottam valamelyik világ valamelyik városába, az első hely, ahová elmentem, az rendre az ottani állatkert volt. Amikor a budapesti lehetőség felmerült, már közel kétszáz állatkertet láttam, s munkáltak bennem gondolatok arról, hogyan kéne a miénket is modernizálni. Hetekig rágódtunk a feleségemmel, s végül az lett, hogy megpróbálok egy elemző programot írni arról, hogy szerintem milyennek kéne egy budapesti állatkertnek válnia a következő évtizedekben, s szinte a sorsra bízva a döntést beadtam a pályázatomat. Rá egy jó hónapra a bankban hívtak telefonon, s a főpolgármesteri hivatal illetékese közölte, hogy a pályázatom minden döntéshozónak nagyon tetszik, de tudom-e, hogy mennyi itt a fizetés. Persze, mondtam, hiszen nem szakadtam el a magyar valóságtól külföldön sem, de én ezt a munkát nem a pénzért csinálom, hanem mert érdekel, fontos ügynek tartom, s régi álmom, hogy ezt csinálhassam. Szóval belevágtam, miután a nyolc pályázó közül engem választottak.

– Személy szerint hogyan minősítené saját negyedszázados főigazgatói tevékenységét, azt, amivé lett ez idő alatt a budapesti állatkert? Jó sokan állítják, hogy jelen állapotában, az újjáépítésekkel, korszerűsítésekkel, újdonságokkal  egyenesen csodálatos az intézmény…

– Ezt a jelzőt a nagy elődeim által teremtett örökségre tartanám fenn. A kalandos életű szabadságharcos tüzér, huszár világutazó Xántus János, a legnagyobb magyar geológus, Szabó József, az örök újító és szervező zoológus Lendl Adolf, az író-építész Kós Károly, a világhírű akkurátus fővadász Nádler Herbert, a hazai televíziós ismeretterjesztés sztárja, Anghy Csaba Geyza, és a többi kiválóság szellemiségét folytatja a mai Fővárosi Állat- és Növénykert is. Olyan közösségi, kulturális létesítmény, amelyben persze az állatok és a növények vannak a középpontban, de nagyon sok egyéb missziót is felvállal – ahogyan a másfél évszázados szlogen szól: „Tudomány, Gazdászat, Művészet, Élvezet”. Csak bámul az ember például az itt teremtett építészet művészi minőségén. Ez nálunk szerencsésen túlélte az egész XX. századot, és ami pedig nem, azt szinte maradéktalanul sikerült újra alkotni, a „nagyok” eredeti tervei alapján visszaépíteni. Az Állatkert nyugodtan lehetne hivatalosan is a világörökség része, hiszen a világon nagyon kevés van, amely nemcsak rendelkezett egyedi univerzális minőséggel, de képes is volt megtartani ezt az értéket. Legfeljebb másfél tucatnyi ilyen közösségi kert van a Földön, s ahogy múlik az idő, ezek egyre nagyobb értéket képviselnek. A budapesti közöttük egyike a legkiválóbbaknak, sőt szerintem nem is csupán egyike… Ha mégis jelzőt keresek, úgy gondolom, egy nagyon nagy értékű történelmi állatkertben vagyunk, amely régi társaihoz hasonlóan a rendelkezésre álló terület szűkösségéből és a városba való beszorítottságból eredő problémákkal éppúgy küszködik, mint ahogyan élvezi a városi elhelyezkedés előnyeit. Korszakos siker, hogy legutóbbi években 1-ről 19 hektárra nőtt a területünk.

– Szükségből erényt alapon a rendelkezésre álló térben viszont nemcsak keresztben s hosszában „nyújtózkodnak”, hanem a jelek, a szemünk elé táruló látvány szerint felfelé, a magasba is. Csak a legutóbbi fejlesztéseket említve: a hamisítatlan gyerekparadicsom, vagyis Holnemvolt Vár, a mentett állatokról gondoskodó Sünispotály, a frissen elkészült Cápasuli után már javában építik a Pannon Parkot, benne az építészetileg is fantáziadús Biodommal…

– Évekig gondolkodtunk azon, hogy a tönkrement Vidámpark után az Állatkertnek jutott területet milyen módon hasznosítsuk. Itt említem meg, hogy a bővülés nyomán az európai fővárosok állatkertjeit kiterjedésük alapján rangsoroló lista végéről feljöttünk a középmezőny elejére, a huszadik hely környékén vagyunk. Ennél sokkal fontosabb azonban, ami most történik a fejlesztésekben. A Vidámpark kellékei, gépei, létesítményei, épületei elkerültek innen – de mi kerüljön a helyükre?… Azt tudtuk, hogy például az elefántok tartására új, korszerű létesítményt kell teremtenünk, és hogy a közönség régóta vár egy nagy tengeri akváriumot, s ugyanígy, hogy a fókákat ki kell hozni abból a zónából, ahol vannak, mert nemcsak nekik, de szomszédaiknak, a jegesmedvéknek is nagyobb helyre van szükségük. Aztán jött az ötvöző gondolat: mi lenne, ha ezeket az igényeket nem külön épületekben valósítanánk meg, hanem egy közös fedél alatt, ahogyan azt különben néhány európai állatkertben már megtették. Ezek a beltéri állatbemutatók, vagy nevezzük őket fedett állatkerteknek, egyértelműen sikert arattak másutt, pozitív fogadtatásra leletek. Hosszú elemzések, külföldi példák és a saját feltételeink vizsgálata oda vezetett, hogy próbáljuk meg egyetlen tető alá elhelyezni a sokféle igényt, s nem utolsó sorban igyekezzünk létrehozni egy olyan új közösségi teret, amelyet a családok tizenkét hónapon át használhatnak, évszakoktól függetlenül. Ha rossz az idő, itt akkor is jó legyen.

– Így vágtak bele a Pannon Park életre hívásába…

– Reméljük, hogy nagyjából két év múlva végezni fogunk a berendezésével. Ha minden jól megy, akkor 2021 közepére megleszünk, ha nem megy minden jól, picit csúszhat még. Négy egymásba kapcsolódó kupola már elkészült rácsszerkezetű együttese fedi a Biodómot, és már most, az építés közben is rendkívüli élmény a hatalmas beltér. Több szintje lesz az épületnek, amelyben egyébként két kilométer hosszú sétány vezet végig, s a valóban mesés úton derül ki a nagyközönség számára, hogy milyen volt Budapest tízmillió évvel ezelőtt. Valójában eurázsiai és afrikai élőlényeket mutatunk be, de kizárólag olyanokat, amelyek vagy a mai formájukban, vagy az elődeik révén ebben a térségben, a Pannon-tengerben és a partján éltek. Nagy attrakciónak szánjuk például a hatalmas tengeri medencét, ahová majd átkerülnek azok az óriásragadozók, amelyeket jelenleg a Cápasuliban növesztenek. De a sok oktatási, élményszerzési lehetőség mellett a közönség komfortja is fontos, lesz itt étterem, kávézó, kiállításokra alkalmas tér is. Hogy az ötlet mennyire kiváló, jól mutatja: tavaly, egy angliai ingatlanfejlesztési megmérettetésen, ahol a világból több száz projektet neveztek be bírálatra, a Biodom terve nyerte el az Európa legjobb szabadidős épülete címet. Az ország egyik, vagy talán a legnagyobb kulturális fejlesztése, ami most az Állatkertben történik.

– Negyedszázada ügyködik azon, hogy az ön által irányított intézmény a lehető legjobb, legtökéletesebb legyen. Mennyire elégedett a huszonöt év alatt történtekkel?

– A pályázatomban megfogalmazott célkitűzések szinte maradéktalanul megvalósultak, egy kivétellel. Akkortájt úgy gondoltam, hogy szükség lenne a város környékén egy nagyobb területű iker-állatparkra, amely az Állatkertet kiegészítve működik. Ahová szafaripark-szerű környezetbe költözhetnének olyan nagyobb mozgásigényű, nagytestű állatok, amelyek esetében sokkal több génmegőrző tenyésztésre vállalkozhatnánk, az eredeti helyén pedig megmaradna a mag-állatkert. Mivel sokkal több előnyt jelentett a terület szinte megduplázása a város belsejében, és az épülő újdonságok beüzemelése sok évre ad teendőket, ez a terv az én teendőim közül lekerült, de lehet, hogy majd egyszer leveszik a polcról a nagy állatpark terveit is. Egyébként nincs hiányérzetem…

Jancsó Kornél