Pohárba zárt elegancia
Avagy a borozás illemtana lépésről lépésre
Az ősz nemcsak a szüret, hanem kifejezetten a borfogyasztás évszaka is. Ilyenkor különösen jólesik összegyűlni egy-egy pohár bor mellett, legyen annak apropója akár meghitt vacsora vagy elegáns, protokolláris esemény.
A borozás – mint az év egyik legszínesebb időszaka – azonban nem csupán az italok élvezetéről, hanem a hagyományok tiszteletéről, valamint az ezzel összefüggő írott és íratlan szabályok betartásáról is szól.
Már önmagában a bor kiválasztása nagy jelentőséggel bír, hiszen az kihatással van sok egyéb tényezőre; azaz a hozzá párosított menüsor, illetve maga a borospoharak megválasztása ennek függvényében változik.
Az ízélmények tökéletes kibontakozását szolgáló sorrend értelmében először a fehérborok, mint a könnyedebb és fiatalabb, illetve frissebb, valamint alacsonyabb alkoholtartalmú tételek után következnek a testesebb, markánsabb, erőteljesebb vörösborok.
A borospohár nem csupán esztétikai elem, hanem elengedhetetlen szerepet tölt be abban, hogy a bor megfelelő aromája, minősége maradéktalanul kibontakozhasson és ezáltal a fogyasztó a lehető legteljesebb élményben részesülhessen.
A fehérboros poharak inkább karcsúbbak, hosszúkásabbak, szűkebb szájúak. Ezek elősegítik a bor frissességének, illatanyagainak és hűvösebb, savasabb karakterének a megőrzését.
Ehhez képest a vörösboros poharak jellemzően nagyobbak, öblösebbek szélesebbek, a peremük is nagyobb átmérőjű, amely több levegőhöz juttatja a bort, így az aromák, tanninok jobban kibontakozhatnak.
Alapvetően a fehérborok optimális fogyasztási hőmérséklete nagyjából a 7–13°C. Ennél magasabb hőmérsékleten a bor gyorsan veszít frissességéből, ugyanakkor túl hidegen aromazárttá válik és bekövetkezik az úgynevezett „lelakatolt” állapot.
A vörösborok ettől eltérő hőmérsékleten tudják leginkább kibontakoztatni szín és ízvilágukat, így számunkra a „melegebb” – 13–18 – fok az ideális; vagyis a könnyedebb, gyümölcsös vörösboroktól, a közepes, bársonyos, valamint a testes, érlelt vörösborok felé haladva mehetünk egyre feljebb a hőfokkal.
Sok helyen a szervírozás során az érettebb – pl. Cabernet Sauvignon – borok esetében tévesen a „szobahőmérsékletet” a mai korszellemnek megfelelő 22-24 foknak értelmezik, holott mindez a régi idők, azon belül is a korai borivások főbb helyszínéül szolgáló várak, kastélyok, kúriák 16–18°C-os hőmérsékletét jelenti.
A vörösbor tehát túl melegen veszít aromájából, ugyanakkor hidegen „nyerssé”, fanyarrá válik, nem véletlen tehát, hogy a bor „melegítése” „levegőztetése”, illetve dekantálása – a testesebb vörösborok esetében mindenképpen – része a borivási ceremóniának.
Mind a fehér-, mind a vörösbor esetében protokolláris előírás, hogy a poharakat a száruknál fogva kell tartani.
A felszolgálás során a házigazda – vagy étterem esetében a pincér, illetve sok esetben maga a sommelier – először mindig egy keveset kínál a legmagasabb rangú vendég számára, aki végzi magát a kóstolást.
Mindkét bortípusnál általános szabály, hogy soha ne töltsük tele a kóstolást követően sem a poharat, csak a harmadáig, illetve legfeljebb a feléig, mert így lehetőség van a bor forgatására, illatolására, arról a praktikus dologról nem beszélve, hogy így nem melegszik fel túl gyorsan az ital.
Végezetül egy nagyon fontos előírás: az elegáns borfogyasztás valamennyi formája kerüli a túlzásokon alapuló „ivászatot”, ugyanakkor előtérbe helyezi a kulturált, mértéktartó, gasztronómiai élvezeteket nyújtó italozást.
A borfogyasztás etikettje segít abban, hogy egy-egy otthoni vacsora vagy üzleti megbeszélés során az ősz különleges hangulata felejthetetlen élményként jelenjen meg a poharakban.
Dr. Bittó Renáta
protokoll szakértő
