A vizes vb hivatalos megnyitó dalát énekelte Takács Nikolasszal. Az X-Faktor legfiatalabb mentora. Harmadik önálló lemezére és az első Arénában tartandó koncertjére készül. Quincy Jones a világ öt legjobb hangja közé sorolja az aranytorkú énekesnőt. A 21 éves, sugárzóan szép, tehetséges, intelligens Radics Gigivel az eddig megtett útról és a jövőbeli tervekről beszélgettünk. 

Milyen kihívásnak, felelősségnek tartod a mentori szerepkört?
Nagyon megtisztelő feladatnak érzem, hogy Tóth Gabi és Keresztes Ildikó után az X-Faktor mentori székébe ülhetek. Volt mit tanulnom az elődöktől, remélem, hogy méltó utódjuk leszek. Jó néhány videót megnéztem a korábbi adásokból, mielőtt nekivágtunk volna a forgatásoknak. Amikor elvállaltam ezt a műsort, az első gondolatom az volt, hogy bárcsak jönnének olyan versenyzők, akikért érdemes kiállni. Szerencsére van sok, nagyon jó énekes a mezőnyben. Remélem, hogy a képernyőn keresztül is elvarázsolják majd a nézőket az élő adásokban. Nyilván attól, hogy versenyzőként megéltem a másik oldalt, nehezebb adott esetben nemet mondani  egy-egy produkcióra. Szakmailag a legfontosabb szempont, hogy mindig őszinte legyek, ha valami nem tetszik, egyenesen megmondjam.

Mai szemmel hogyan tekintesz vissza arra a kissé dundi tinédzserlányra, aki voltál a Megasztár győzelem előtt?
Belsőleg nem sokat változtam, megmaradtam annak, aki voltam. Talán magabiztosabb lettem, jobban vállalom a konfliktusokat. Nagyon sokáig hagytam magam befolyásolni. Mára megtanultam kiállni a véleményem mellett.  A Give Love Back dalom esetében például, sokat vitatkozunk a hangszerelésen. Három változat is készült itthon, de egyik sem nyerte el a tetszésemet. Végül elküldtem egy amerikai barátomnak, aki pár nap alatt elkészítette a hangszerelést, és odavoltam tőle. Kizárólag olyasmit vállalok el, aminek művészi értéke van. A Megasztár győzelemmel jött siker után nagyon könnyű lett volna elszállni. Láttam néhány rossz példát a környezetemben a népszerűség megélésére. Nekem nem az számít, hogy híres legyek, hanem hogy azt csinálhatom, amit szeretek. 

Mondhatni családi vállalkozásban folytatod a pályafutásodat: édesapád a menedzsered, édesanyád a stylistod, az öcséd a fotósod, a vizuális munkatársad. Miben jelent ez előnyt, vagy éppen megkötöttséget?
Mindemellett a legjobb barátom a marketingesem. Igazából csak az előnyét élvezem ennek. Tudom, hogy a családom és a barátom akarja nekem a legjobbat. Velük tudok teljes szívvel együttműködni anélkül, hogy az anyagi vonzatát nézném annak, amit éppen csinálok. A legfontosabb az, hogy a közösen eltervezett célokat elérjük.

Mennyire tervezhető az énekesi pálya?
Szeretnék minél több nagy koncertet, sok ember előtt fellépni, szólókoncerteket adni, turnézni Európán belül. Külföld felé is kacsingatok.

Több mint kacsingatás, hogy dalokat, videoklipeket rögzítettél Amerikában, Quincy Jones-tól Stevie Wonderig világsztárokkal találkoztál.
Emellett saját erőből is próbálunk szakmai kapcsolatokat kiépíteni Amerikában. Quincy Jones-t a Montreux-i Jazz Fesztiválon ismertem meg személyesen. Utána meghívott a családommal együtt a lakásába. Elképesztő érzés, hogy nemrég egy interjúban is megemlített engem, olyasmit mondott, hogy imád és mennyire tehetséges vagyok.

Mennyire érzed közelinek a nagy álmodat, hogy példaképeddel, Beyoncéval együtt énekelj?
Remélem, hogy valamikor összejön. Elég sok mindent elértem már abból,  amit elterveztem. Semmi nem lehetetlen. Egy kis faluból indultam, hihetetlen előrelépés volt, hogy felköltözhettem Budapestre és elindulhatott a pályám. Manapság ugyanilyen  lépésnek számít az az elképzelésem, hogy a világ különböző részein is megismerjenek.

Idén együtt érettségiztél az öcséddel, Tomival.  Régebben azt mondtad, hogy jogi diplomát szeretnél szerezni.  Jelenleg hogyan állsz a továbbtanulással?
A jogi pályáról már letettem. Korábban azt gondoltam, hogy az éneklés mellett kitanulhatok valamilyen komoly szakmát. Idővel rájöttem, hogy rengeteg energiabefektetéssel jár az énekesi karrier. Távlati terveim között szerepel, hogy külföldön szeretnék zenei tanulmányokat folytatni. Manapság részben az X- Faktor miatt is itthon kell tartózkodnom, másfelől Magyarországon szeretnék elérni még nagyobb sikereket.

Lírai dalokkal, klasszikusan nőies megjelenéssel indultál. A Give Love Back videoklipben szexi dívaként, extrémebb, vadabb külsővel tűnsz fel. Ez is hozzátartozik a személyiségedhez?
Most is szeretem a klasszikus, lírai dalokat, a dívás megjelenést, de úgy érzem, hogy több oldalam is van, amit még nem mutattam meg. Ezzel a klippel is erre törekedtem. Már nem az a Radics Gigi vagyok, aki tizenöt évesen hosszú ruhában énekelt a Megasztárban.

Édesanyád ízlésére hagyatkozol a fellépő és a civil ruhatárad megválasztásában?
Annak ellenére, hogy nőből vagyok, nem szeretek vásárolni. Mindig anyut küldöm el, ha valamilyen fellépő ruhára van szükségem. Maximálisan megbízom az ízlésében. Tízből kilenc ruha jó abból, amit ő választ ki nekem.

Idén harmadszor vettél részt A Dalban, méghozzá egy saját szerzeményű dallal.  Csalódásnak élte meg, hogy nem jutottál ki az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Egy másodpercig sem voltam csalódott, sőt félig nyertesnek éreztem magam, hogy ott lehettem A Dal döntőjében. Az idei versenyen a saját szerzeményemmel, a Végtelen hajóval indultam, ami eredetileg Johnny K. Palmer angol szövegére íródott. Marketing menedzser barátom Riba Zoltán készített hozzá magyar szöveget. Pozitív üzenetet szerettem volna eljuttatni az emberekhez az emberi kapcsolatok, a barátság, a szerelem fontosságáról.

Az egészséges rivalizáláson túl milyen kapcsolatokat ápolsz az énekes kollégáiddal?
Többekre felnéztem kislány koromban azok közül, akikkel ma jóban vagyok. Ezek a kapcsolatok nem csak a zenéről, hanem a beszélgetésekről is szólnak. A zenei kérdéseket leginkább Király Lindával beszélem meg. Neki mutattam meg az eddigi dalaimat, a Végtelen hajóval kapcsolatban is együtt találtunk ki pár változtatást. Király Viktorral, Takács Nikolasszal, Caramellel, Tóth Verával és Gabival is jóban vagyok. Gáspár Lacival, aki egyébként a rokonom, igazán mostanában, az X-Faktor kapcsán kerültünk közel egymáshoz.

Gőzerővel készülsz az újabb albumodra. Mi árulható el a dalok jellegéről, stílusáról, a lemez koncepciójáról?
Nagyon sokrétűnek ígérkezik, lesz benne jazz, gospel, pop, R&B. Nem akartam keretek közé szorítani magam. Kiteljesedésre törekszem azzal, hogy az eddigiekhez képest más stílusokban is megmutatom magam.

Az évet látványos Aréna koncertshow-val zárod. Milyen meglepetésekre lehet majd számítani?
Az álmaim között szerepelt az arénás koncert. Nagyon boldog vagyok, hogy ez a lehetőség is elért. Igyekszünk úgy felépíteni a koncertet, hogy a zenén túl látványban, ruhákban is valami különlegeset nyújtson. Természetesen vendégfellépők is lesznek, de erről még nem árulhatok el többet. Az biztos, hogy úgy fogok izgulni pár perccel a koncert előtt, hogy majd kiesik a szívem. De amikor színpadra állok és elkezdődik a zene, megszűnik az izgalom. Van már némi tapasztalatom a nagyméretű koncertezésben. Havasi Balázs vendégeként itthon és a Carnegie Hallban is felléptem.

Fiatal, szép, sikeres nőként nyilván sok rajongód van. Milyen elvárásaid vannak a párkapcsolat terén?
Nincs túl sok elvárásom. A partneremtől azt várom, hogy szeressen és támogasson az elképzeléseimben. A Facebookon sokan keresnek meg, időnként le kell kapcsolni a rajongókat. Az egyik „törzsrajongóm” feleségül akart venni. Nem keresem a kapcsolatokat. Hiszek abban, hogy majd a megfelelő partner lesz a férjem is egyszer. Példaként állnak előttem a szüleim, akik huszonkét éve boldog házasságban élnek.

Gyakran adományozol, vállalsz jótékonysági fellépéseket. Milyen szempontok alapján válogatod meg, hogy milyen célcsoportot támogatsz?
Igyekszem olyan ügyek mellé állni, amikben hiteles lehetek. A kisállatok, a beteg gyerekek különösen a szívügyeim. Előfordult már, hogy konkrétan egy privát személyt támogattam. Sok felkérést kapok, nehéz megszűrni, hogy minek tudok eleget tenni. Van úgy, hogy koncerttel, pénzadománnyal, fellépő ruháim elárverezésével vagy egyszerűen Facebook posztolással nyújtok segítséget.

Szentgyörgyi Rita

Megosztom