Tűzcsapok – újraértelmezve

Hozzátartoznak a város megszokott képéhez, jártunkban-keltünkben ügyet sem vetünk rájuk, de tudjuk, hogy ott vannak, és ez biztonságot nyújt. A vízművesek persze egészen más szemmel tekintenek a piros védoszlopokként álldogáló tűzcsapokra. Ellenőrzésük, karbantartásuk mindennapi munkájuk egyik fontos része, hiszen ha baj van, segítségükkel életet menthetnek. A sajtófotósoknak pedig kedvenc témájuk a rosszul sikerült parkolás vagy szerencsétlenül kivitelezett építőipari munka következtében keletkező szökőkút, amit a kidöntött tűzcsapban nagy nyomás alatt lévő víz okoz.

Egészen 2014 nyaráig fel sem merült, hogy lehetne más szerepük is. Akkor azonban szerencsésen egymásra talált egy, az élhető város ügyét kiemelt feladatának tekintő szervezet, egy lelkes fiatalokból álló kreatív csapat és egy fővárosi közszolgáltató cég.  A találkozás apropóját a Design Terminál Smart City Lab pályázata adta, melyben az életünket átszövő, többnyire észrevétlen, természetesnek tűnő rendszerek újragondolására, új funkciók kialakítására hívták fel a különböző szakmák képviselőit. A feladat és a megvalósításhoz felajánlott 1,9 millió forintos pályadíj is elég vonzó volt ahhoz, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen nemrég végzett fiatal lányok alkotta baráti társaságból alakult Ivócsap Projekt a víz témájában újragondolja egy korábbi tudományos diákköri dolgozatát. Az ötlet egyszerűségében fantasztikus: a Budapesten a tűzesetek kivételével funkció nélkül, ám vízzel telten fellelhető több tízezer tűzcsap közül a város legforgalmasabb, leglátogatottabb pontjain állókat a nyári időszakban alakítsuk át ivókutakká.  A megoldás már nem volt annyira egyszerű, hiszen a tervezőknek szem előtt kellett tartaniuk, hogy a kiszemelt tűzcsapok szükség esetén pillanatok alatt be tudják tölteni eredeti feladatukat, és a tűzoltóknak ne teljenek el vészhelyzet esetén felbecsülhetetlenül drága percei az átalakítással. Másrészt olyan szerkezetre volt szükség, melynek segítségével kényelmes az ivás, hiszen a közös cél az volt, hogy a városlakók és a városba látogatók szívesen is használják a tűzcsap-ivócsapokat. Nem titkolt cél volt az is, hogy a Budapesten élők és a városba látogatók figyelmét felhívják arra, hogy a magyar fővárosban tiszta és egészséges a vezetékes víz, olyannyira, hogy még a tűzcsapokat is nyugodtan igénybe lehet venni ivás céljára – természetesen a szükséges karbantartás mellett. 

Az ötlettől a megvalósításig mindössze néhány hónap telt el, és az októberi Design Hét alatt már tesztelhették is a budapestiek a Fővárosi Vízművek szakmai közreműködésével és felügyeletével működtetett, újdonsült ivócsapokat. Nyugodtan állíthatjuk, hogy nagy sikerrel vizsgázott az négy lány találmánya: folyamatos volt a forgalom a tűzcsapoknál, és a sajtó is hamar felfedezte magának a témát. A tűzcsap-ivócsapok ráadásul a városi séták szervezésével foglalkozó Hosszúlépés. Járunk? elnevezésű csoportot is megihlették, akik sétáik közé egy „vizes séta” útvonalat is beillesztettek, melynek során a város vízi érdekességeit hallgatva a résztvevők jókat kortyolhattak az ivócsappá avanzsált tűzcsapokból is.

Nem csoda hát, hogy a résztvevők a folyatatás mellett döntöttek. A próbahét után a tél és a tavasz a háttérmunkák és a tökéletesítés jegyében telt. A tapasztalatok alapján a Fővárosi Vízművek javaslatait is figyelembe véve az ötletgazda Ivócsap Projekt kissé átalakította az ivócsapokat, és még arra is jutott energiájuk, hogy szabadalmaztassák találmányukat.

A fővárosi ivóvíz-szolgáltató és az időközben találmányuk hasznosítására céggé formálódott csapat elképzelése és aláírásra váró együttműködési megállapodása szerint a jövő az egyre forróbbá váló, hőségriadókkal tarkított nyarak idején kulturált ivás lehetőségét nyújtó, évről évre bővülő tűzcsap-ivócsap hálózat kiépítése a város legforgalmasabb pontjain, melyek egy-egy sétaútvonalba épülnek.

Az Ivócsap Projekt ugyanis együttműködik a Hosszúlépés és a Budapest Bike gyalogos, illetve biciklis városi sétákat szervező csapatával is. Az aktuális urbanisztikai, történelmi, gasztronómiai, építészeti témájú séták során a Hosszúlépés és a Budapest Bike az ivócsapokat is útba ejti, hogy azokat minél többen megismerjék és a séta résztvevői kipróbálják, milyen érzés tűzcsapból inni. A kihelyezett ivócsapokról pedig kezdetben egy térképen, majd némi fejlesztést követően egy applikáción keresztül szerezhetnek információt a Budapest építészeti szépségeit frissítő ivóvíz kíséretében megismerni vágyók. Ha pedig valamelyik cég, intézmény vagy magánszemély közvetlenül is részese szeretne lenni a megvalósításnak, hamarosan örökbefogadóként vállalhatja a tűzcsap-ivócsapok gyártási és üzemeltetési költségeit. Addig is, amíg a hálózat kiépül, egy-egy fesztiválon vagy rendezvényen már most is találkozhatunk a piros tűzcsapokon hívogató kék színükkel ivásra csábító csapokkal.

Megosztom