Új energia hajtja a jövőt

A villanyautókat rendszerbe lehet illeszteni, jönnek a háztartási minierőművek, és nagyon sok múlik a tárolási technológián. Amikor Lehőcz Balázs Gábor, a MET Csoport közép-európai eszköz- és energetikai infrastruktúra-menedzsmentjének vezetője az energetika jövőjéről beszél, egymással kommunikáló rendszerek futurisztikus világát festi elénk.

Tegyünk egy képzeletbeli időutazást. Húsz év múlva milyen energiából világítunk és fűtünk? Mindenhová villanyautókkal megyünk majd?

Ha az energetika jövőjét nézzük, a legfontosabb, hogy ne abban gondolkodjunk: egyetlen technológia lesz, például a napenergia, amely mindenre tökéletes megoldást nyújt. Ehelyett több különböző megoldást látunk majd. Biztosan előretörnek például a megújuló energiaforrások: 2040-re akár a teljes fogyasztás 40-50 százalékát biztosíthatják, ám ehhez a tárolástechnikának is hasonló ütemben kell fejlődnie. Térségenként persze változik, hogy milyen megújulót részesítenek előnyben, mindenesetre a legegyszerűbben jelenleg egy napelempark telepíthető. A Nap esetében könnyebb előre jelezni a rendszer teljesítményét is: megjósolni, hogy mikor és milyen erősséggel fog fújni a szél nehezebb, mint megbecsülni a napos órák számát. Arra is rájöttek az elmúlt évek tapasztalatai alapján, hogy a szélenergia felhasználása lényegesen hatékonyabb a tengereken, mint a szárazföldön, például a rendkívül szeles Északi-tengeren.

A városokon belüli közlekedésben sokkal nagyobb teret nyerhet az elektromos mobilitás, viszont a távolsági közlekedésben valószínűleg jóval alacsonyabb lesz az alkalmazása. Hiába lesz ugyanis egyre nagyobb a hatótávolság, akár rövidebb a töltési idő, a töltőhálózat kiépítettségének alacsony szintje sok országban jelentős korlát. Nem is szólva az adott ország áramhálózatának kapacitásáról – ésszerűbb technológiai alternatíva lehet tehát a hidrogénmeghajtás. Arról is beszélnek ma már, hogyan lehet a gázhálózatokba hidrogént betáplálni és kivenni. Ha a hálózatokban a metánhoz (földgázhoz) hozzá lehet keverni a hidrogént, aztán pedig szétválasztani, akkor a gázhálózat egy pillanat alatt hidrogéntöltő hálózattá alakulhat.

Szakemberek szerint az energiatárolás a jövő egyik legnagyobb kihívása. Miért?

A befektetőházak úgy vélik, hogy 2030-ig világszerte legalább 1200 milliárd dollárt költenek majd energiatárolásra. Akárcsak a megújuló energiaforrásoknál, itt sem egyetlen kizárólagos irány van: minden típusú energiához meg kell találni a legalkalmasabb tárolási technológiát. A lényeg, hogy a különféle energiatárolókat (például: akkumulátorok, lendkerék, szivattyús energiatárolás) egy központi irányítási, informatikai platform tudja kezelni, vagyis az eszközök, rendszerek tudjanak kommunikálni egymással. Kicsit olyan ez, mint – némi túlzással – a parkolóórák, amelyeket ugyanaz az irányítástechnikai rendszer kezel.

Most azon is dolgoznak, hogyan lehet rendszerbe illeszteni a villanyautókat, amelyek egyben mozgó akkumulátorok is. Egy autógyár például úgy tesztelte ezt, hogy egy stadiont telerakott kocsikból kiszerelt akkumulátorcsomagokkal. Lehet oda járni áramot betölteni vagy kitölteni, az egész együttműködik a helyi rendszerszabályozással – és nem mellesleg a stadion is ki van világítva. A villanyautók elterjedésére azonban még várni kell: a Földön ma több milliárd autó üzemel, ezeknek körülbelül négy-öt százaléka elektromos meghajtású, és az is jellemzően az Egyesült Államokban (annak is a dél-nyugati részén), valamint Észak-Európában található, ahol kimagasló a lakosság jövedelme.

Bár az elektromos autók nem szennyeznek, az általuk felhasznált áram nem feltétlenül tiszta.

Sok helyen, elsősorban Európától keletre nem megújulókból, hanem nagyrészt szénből, kisebb mértékben még olajból termelik a villamosenergiát. Ahhoz, hogy feltöltsék a villanyautót, jelentősen szennyezik a környezetet; persze a szennyezés nem közvetlenül a városokban jelenik meg, ami akár előny is lehet. Kínában például éppen most csökkentik az elektromos autók vásárlásának támogatását, mert noha erősen fejlesztik a megújulók erőműveket, a villamosenergia a túlnyomó részét még mindig a – megfelelő füstgázszűrés híján – jelentősen környezetkárosító szenes erőművekből termelik. Ott is fejlődik ugyan a megújuló energiatermelés, de nincs rá elég pénz. Kína az idén fele annyi naperőművet fog telepíteni, mint az elmúlt években, miután részben kimerültek az anyagi források a támogatáshoz. De ahogy haladunk előre az időben, a nap- és a szélenergia-termelés fajlagos költségei várhatóan tovább csökkennek, és ugyanez igaz az akkumulátor-technológiára is. Minden bizonnyal nagyobb kapacitású, gyorsabban tölthető tárolóegységeket fejlesztenek ki.

A jövőben tehát kisebb rendszerek szolgálják majd ki az energiafogyasztókat?

Vélhetően igen. A legfontosabb, hogy ne egyetlen megoldásban, egy központi elemben gondolkodjunk, hanem egymással együttműködő, kommunikáló elemek halmazában. Teljesen új világ lehet ez az energetikában, ahol ma még a központi termelés a bevett modell: ez fog szétszakadni több kisebb egységre. Az persze nagy kérdés, hogy a fogyasztók vajon a központi hálózatokról lecsatlakoznak-e, mert a lokális, kisebb háztartási rendszerek hosszú távú ellátásbiztonságának várható minősége nem összemérhető a mai robosztus rendszerekével. Valakinek – vagy akár több szereplőnek – ugyanúgy vigyáznia kell majd, hogy a fizikai egyensúly fennmaradjon a rendszerben. Ha képzeletben 2040 környékén járunk, azt tudom elképzelni, hogy sok és sokfajta rendszer lesz a megfelelő információs és telekommunikációs technológiával összekötve; egyszóval, minden bizonnyal integráltabb világ vár ránk.

A kisebb egységek akár egy-egy háztartást is jelenthetnek? Egyre több napelemet látni a háztetőkön, ezek „családi minierőművek”?

Ma még a háztartási méretű kiserőművek – ezzel a szakkifejezéssel hivatkozunk rájuk – marginális megoldásnak számítanak. Aki Magyarországon a tetőre napelemeket tesz, rendszerint nem a gyors megtérülésben gondolkodik, mivel az ilyen rendszerek megtérülése 10 és 15 év között mozog. A legtöbben inkább úgy vélik, hogy egy napelem-rendszer növeli majd az ingatlan értékét egy esetleges eladás során.

A nagy elosztórendszerek szempontjából az ilyen kis háztartási rendszerek nem látszanak, de az elterjedésük jelentős többletköltséget képez: egyrészt az elosztó hálózaton, másrészt a rendszerirányítás területén. Magyarán, nem olcsó játékról van szó, csak éppen nem az fizeti meg a többletköltséget, aki okozza. Képzeljük csak el: a nagy villamoselosztó hálózatokat nem az oda-vissza irányú áramáramlásra tervezték, hanem csak a termelőktől a fogyasztók felé. Most azonban vannak olyan napszakok, amikor a fogyasztóktól a termelők felé áramlik a villamosenergia, és akár az is előfordulhat, hogy alállomások, vezetékek komolyabban meghibásodnak, üzemzavarok lépnek fel, mert nem erre modellezték őket. Egyszóval, a decentralizált termelés megvalósításához komoly fejlesztésekre van még szükség az elosztóhálózatok oldalán is; kérdés, hogy ennek a költségeit ki viseli majd.

Az energiavállalatok, mint amilyen a MET Csoport is, hogyan tudnak alkalmazkodni ennyi változáshoz?

A MET Csoport komoly fejlődésen és növekedésen ment keresztül az elmúlt években, de egyelőre naivitás lenne azt feltételezni, hogy meghatározhat globális vagy regionális trendeket. Ésszerű döntést kell hozni arról: követem-e a trendeket vagy nem, és ha igen, mikor követem a változásokat. A megújuló energiatermelésnél például a napelempanelek ára várhatóan tovább csökken két-három éven belül, így bizonyos beruházásokkal elvileg várni is lehetne. Ha viszont már van előkészített projektem, a bankok most szeretnék finanszírozni, a szabályozói rendszer támogatja a fejlesztéseket, azaz menni kell előre. A MET Csoport is felépítette az első naperőművét, a százhalombattai Dunai Solar Parkot: ezzel rengeteg tudást és tapasztalatot szereztünk, amit a következő megújuló projekteknél már fel tudunk használni.

Gyorsan növekszik a Föld lakossága, és az egyes országok energiafogyasztása is rohamosan emelkedik. Meddig lehet ezt energiával bírni?

Folyamatosan növekszik a villamosenergia-igény, és ehhez hozzájárul az elektromos autók vagy a digitális megoldások terjedése is. Elérjük az időszakot, amikor azt mondhatjuk: ha áram van, minden van, ha nincs áram, semmi nincs. Ez egy régi szlogen a 2000-es évek elejéről, de ma még aktuálisabb. Mindez működési és ellátási kockázattal jár. A rendszerirányítók és a szabályozó hatóságok felelőssége, hogy világossá tegyék a döntéshozók előtt: a jövő megoldásainak önmagukban is hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy az ellátásbiztonsági mutatók ne romoljanak. Az ilyen szabályozói munka hátterében jelentős szerepet kell, hogy betöltsenek a mai felelős energiavállalatok, amelyek komoly szakmai és üzleti segítséget tudnak nyújtani.

Magyarország gazdasági versenyképességének meghatározó eleme lehet a magas minőségű energetikai infrastruktúra rendelkezésre állása. Ha magas minőségű energia-hálózatokat akarunk, amelyek a gazdaság szereplőinek is előnyösek, és azt akarjuk mondani, hogy ide nyugodtan jöhet bármely befektető, mert az áram- és a gázellátás zavartalan, akkor fejlesztenünk kell. A fogyasztás növekedése mellett egyébként csökkenést is tapasztalhatunk, hiszen az energiahatékonyság elterjedése egyben a felhasználás mérséklődéséhez vezet. A lényeg, hogy az energiára – akár földgázról, akár villamosenergiáról legyen szó – értékként tekintsünk, amelyet nem szabad pazarolni.

É.S.