A Napfény Otthon Kiemelten Közhasznú Alapítvány Árpád utcai otthona idén ünnepelte az otthon felszentelésének 15-ik évfordulóját. Az ünnepi alkalmat jelenlétével tisztelte meg Fülöp Attila államtitkár úr az Emberi Erőforrások Minisztériumából és Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő úr is. Az otthon építése 2002 nyarán kezdődött, a kivitelezést a MONOBAU Kft. végezte, a vezető tervező Darnyik Sándor Ybl-díjas építészmérnök volt. Az épület két teljes hónappal hamarabb elkészült, mint ahogyan azt a szerződésben rögzítettük. Az alapítvány vezetésének a másik két otthon működtetése mellett kellett erre az építkezésre komoly anyagi erőforrást biztosítani, de a komáromi székhelyű Pannon Takarékszövetkezet kitűnő partnerünk volt, sokat segítve ezzel a biztos anyagi háttér megteremtésében. A teljes hitelösszeget 10 kisebb takarékszövetkezet közös összefogásával tudták biztosítani, pontosan 650 millió forintot. A felépült létesítmény 2003-ban Érd város legnagyobb intézménye lett az 5700 m2-es alapterületével. Az otthon előnyeit és kényelmét az érdeklődők lassan ismerték fel, lakóink beköltözése a tervezettnél hosszabb időt vett igénybe. A szervezésből mindenki kivette a részét, de a legtöbbet Szendi Krisztina intézetvezető főnővér és Patkóné Felföldi Anikó szociális menedzser segített ezen a területen. Ebbe az épületbe mindig jó volt bejönni, mert itt mindig mosolygós nővérekkel találkoztunk. Természetesen sokan mások is együttműködtek velünk megbízási vagy egyéb vállalkozási szerződés alapján, hogy a lakóink számára a szerződésekben és a törvényekben rögzített feladatokat pontosan és igényesen el tudjuk látni. A külső munkatársak közül szeretnénk megemlíteni Dr. Tóth Katalin és Dr. Vogronics Judit orvosokat, akik mindketten az intézmény megnyitása óta látják el nagyon lelkiismeretesen és kiválóan a feladatukat. Szintén a nyitás óta végzi kiválóan a takarítási feladatokat Károly László és felesége, Károly Eszter és kis csapata. Nagyon fontos terület a gyógyszerellátás, amelyet igen hosszú ideje a Mikszáth gyógyszertár teljesít igényesen és pontosan. A lakóink szemében a legeslegfontosabb a gondos nővéri munka mellett a konyhai vállalkozás tevékenysége és eredményessége. Az elmúlt 15 év alatt összesen csak két vállalkozással álltunk szerződésben, és a lakóink döntő többsége is elégedett ezzel a szolgáltatással, amelyet hosszú évek óta Katona Zoltán úr és felesége, Katona Zoltánné Zsuzsika lát el kis vállalkozásával.

 Tizenöt évvel ezelőtt, 2003. szeptember 15-én Dr. Harmati Béla, az evangélikus egyház püspök-elnöke a református és katolikus egyházak képviselőinek jelenlétében szentelte fel ezt a harmadik otthonunkat. Így visszatekintve, nagyon büszkék vagyunk arra, hogy 1 milliárd forintért felépült otthonunk egyetlen fillér állami, egyházi vagy önkormányzati támogatás nélkül valósult meg. Az alapítvány kuratóriuma és a felügyelő bizottsága az elmúlt 28 évből 12 éven keresztül tiszteletdíj és költségtérítés nélkül végezte a tevékenységét. A jövőben anyagilag is honorálni kívánjuk az eredményes munkájukat, mert a nélkülük nem sikerült volna a kiemelten közhasznú státuszt elérnünk.

Az otthonainkban az öt évenként szokásos ünnepségek azért esnek egymáshoz ilyen közel, mert nagyjából ilyen időközönként tudtunk egy-egy újabb épületet felépíteni önerőből és kényelmes és igényes otthont teremteni lakóinknak. Így most a Fő utca nemrégen volt 10 éves, az Árpád utca 15 éves, az Illés utca 20 éves és a Kende utca 25 éves. A mostani ünnepségsorozat azért is örömteli a számunkra, mert sikerült minden felvett hitelt maradéktalanul visszafizetni, így mind a négy nagy értékű ingatlanunk tehermentes végre.

Az alapítvány mottója az, hogy mi vagyunk lakóinkért és nem fordítva. Ezt az ars poeticát szeretnénk a jövőben is mindig magasan a szem előtt tartani és úgy megválogatni a munkatársainkat, hogy ez a jogos elvárás mindig teljesüljön. Az ünnepség végén az egyházak képviselői megáldották az otthont. Ezután elhangzott az idősek világnapja alkalmából rangos művészek által előadott műsorunk, amelyben a legnagyobb sikert Koncz Gábor Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas érdemes művész versei aratták. A kedves lakóinkat meginvitáltuk az épület előtt felállított sátorba egy ünnepi fogadásra is. A konyhánk által készített ünnepi ételek mindenkinek ízlettek, és nagy sikere volt a két hatalmas otthonunkat ábrázoló tortának is.

 
 
Megosztom