Előzetesek

Berki Roland interjú előzetes

Berki Roland családja az építőiparban dolgozik, így egyenes volt az út, hogy a Berki Generál Kft tulajdonosa is az élet ezen a területén érvényesüljön. 2017-ben megalapította a saját cégét, a Berki Generál Kft-t. Célul tűzte ki, hogy ebben a rendkívül erős versenyhelyzetben egy olyan minőséget és szakmai színvonalat képviseljen, amellyel kitűnik a versenytársak közül. Berki Roland letette névjegyét az építőiparban. Alvállalkozóként 35 milliós éves forgalommal kezdte, s immár több mint egymilliárd forint forgalommal bíró céget vezet. Alapelve a fegyelem,...

Pocsalyi Júlia interjú előzetes

Pocsalyi Júlia az Alkalmazott Művészeti Intézet környezetkultúra szakán szerzett diplomát, lakberendező, belsőépítész és környezettervező szakon, s emellett immár hivatalosan is művész, hiszen a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagjává vált, akinek alkotásai, művei immár zsűrizett anyagokként tekinthetők meg kiállításokon, bemutatótermekben vagy éppen rendezvényeken. Júliát a munkája, az őt körülvevő világ, az utazásai mind inspirálják, legyen ez emberi kéz által alkotott épület, vagy önmagában a sivatag, mint természeti forma, vagy akár a növény- és állatvilág. A selyemsálfestésen és a festészeten túl...

Varró Zoltán interjú előzetes

Varró Zoltán neve ma fogalom a szállodaiparban: a magyar designer-t a legjobbak között tartják számon a világon, hét alkalommal is jelölték a New York-i Gold Key Award-ra, amely a hotel design legrangosabb elismerése, és már egyszer el is nyerte a díjat. A kezdetekről, a jelenről, a jövőbeli terveiről, és persze az ünnepekről beszélgettünk vele. Varró Zoltán életében mindig voltak visszatérő dolgok, és ahogyan ő fogalmaz: soha semmi nem történik vele véletlenül. A designer mottója: „A legfontosabb a tökéletes hangulat...

Szekeres Csaba interjú előzetes

Ritka eset, amikor az ember már ifjúkori útkeresése közben tudja, mit akar kezdeni magával, ha felnő. A „fehér hollók” egyike Szekeres Csaba, az országos hírű, sikeres biztosítási szakember, pénzügyi tanácsadó, aki tizenévesen eltökélte: a pénzvilág területén fog dolgozni, s ehhez elég volt neki 17 esztendősen betérnie egy bankba. Mára a nemzetközi elismerés is utolérte. Vele beszélgettünk.

Dr. Kiss Gergely interjú előzetes

Háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk, Dr.Kiss Gergely őszintén mesélt arról, milyen volt az egész gyermekkorát az uszodában tölteni, hogyan lett gátlásos kamaszból kommunikációs szakember, és hogyan határozza meg még a magánéletét is a vízilabda. Szerencsés baleset vezette Kiss Gergőt az uszodához és a vízilabdához: óvodás korában a Dunába esett egy stégről, és az úszni nem tudó édesanyja a hajánál fogva rántotta ki onnan. “Annak az embernek sokkal nehezebb elszállni, aki sokat dolgozott a sikerért.”

Ongrádi Róbert interjú előzetes

Ongrádi Róbertnek mindene megvolt, de mégis ürességet érzett és folyamatosan kereste azt a bizonyos valamit. Thaiföldön a Buddhához, de még varázslókhoz is járt. Itthon családi nyomásra elkezdett járni a Hit Gyülekezetbe és azon vette észre magát, hogy megtalálta, ami hiányzott. Egyre erősebb lett a hitbe vetetett kötődése és közel egy évvel később megtért. Káros szenvedélyeit sikerült teljes mértékben hátrahagynia. Életének regénybe illő epizódjait készülő könyvében fogja megírni.

Dr. Merkely Béla interjú előzetes

Interjúsorozatunk, négyszemközt rovatunk újabb vendége Dr. Merkely Béla professzor, aki betekintést enged a magánéletébe. Dr. Merkely Béla Széchenyi-díjas orvos, kardiológus, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, a Semmelweis Egyetem rektora, mindemellett híres és elismert orvoscsalád tagja, aki a koronavírus elleni védekezésben is jelentős szerepet vállal. Az ismert orvos most megosztotta az Élet&Stílus magazinnal, exkluzív interjú formájában hogyan lett az, aki, és hogyan éli a mindennapjait. „…és akkor elszaladtam anyámtól és bebújtam egy szekrénybe” „Valószínűleg a leghosszabb időt töltöm...

Zsédenyi Adrienn interjú előzetes

Interjúsorozatunk, négyszemközt rovatunk újabb vendége Zsédenyi Adrienn énekesnő. Finom és nőies stílusa, energikus és vidám kisugárzása, varázslatos énekhangja egyedülállóvá teszi Zsédát a magyar zenei életben. Az elmúlt időszakban az új lemezén dolgozott, ami nemrég jelent meg. Ennek apropóján beszélgettünk vele a zenéről, a magánéletéről, az anyaságáról és a terveiről. „Színésznő akartam lenni!” „Nagyon bennem volt ez a mindenhogy megmutatni magam.” „Ahol énekeltem az egy rögtönítélő bíróság volt.” Nézd meg elsők között a teljes, 45 perces, exkluzív interjút, prémium minőségben!...

Molnár Judit interjú előzetes

Molnár Judittól megtudhattuk, hogy színésznő akart lenni, de végül a marketing szakmában érvényesült, s most már egy sokak számára követendő üzletasszony, aki a megérzéseire hallgat, de mindig racionálisan dönt és nap, mint nap a legjobbat nyújtja partnerei, ügyfelei számára.

Pásztor Anna interjú előzetes

Új interjúsorozatunk, négyszemközt rovatunk újabb vendége Pásztor Anna. Annától tabuk nélkül, nyers őszinteséggel hallhatunk a mindent elsöprő boldogság érzéséről, gyermekei neveléséről, rajongóiról vagy akár halálfélelméről. “Majd meg őrülök attól, hogy nem zenélünk.” “Amikor elkezdi a zenész eladni a hangszereit, akkor vége az életének.” “Hihetetlen volt, hogy élet halálra vagyok kifestve…” “Ott maradhattam volna egy ilyen grand finálé erejéig…” “…és akkor így üvöltöttem, hogy VÁÁÁÁÁ!” “Most már ide nekem bármit!” Meghitt, exkluzív, ötcsillagos környezetben, prémium minőségű 4K felbontásban élvezhetik a...

Rubint Réka interjú előzetes

Új interjúsorozatunk, négyszemközt rovatunk első vendége Rubint Réka, aki őszintén beszél a családról, az anyaságról, a sikerekről, a nehézségekről és a szeretetről. “Minden nőnek ilyen férfit kívánok!” “Igenis képes vagyok teljes értékű édesanya is lenni és edző is és feleség is…” “Norbi nagyon romantikus pasi és 20 éve az.” “Egy gyereket nem nevelni kell, példát kell neki mutatni.” Meghitt, exkluzív, ötcsillagos környezetben, prémium minőségű 4K felbontásban élvezhetik a beszélgetéseket, amelyek vezető interjúk formájában, negyedéves periodikájú Élet&Stíilus magazinunkban is megtalálhatóak,...