Angol belügy

A futballvilág tekintélyes része a sportági csúcssorozat, a Bajnokok Ligája 2018/19-es rajtja előtt – mondhatni, ismét – azt várta, hogy az idei döntőbe megint eljut a Real Madrid, vagy ha a legutóbb sorozatban háromszor első címvédő netán nem is, a másik spanyol futballóriás, az FC Barcelona okvetlenül. Ahogyan a Juventus, a Bayern München vagy éppen a Paris Saint-Germain is a „tuti” befutójelöltek között szerepelt, míg a fináléba kerülésre kevésbé esélyesek között emlegették az angol klubfoci két elitalakulatát, a bajnok Manchester Cityt és a mögötte ezüstérmes FC Liverpoolt is, noha utóbbi tavaly egészen a döntőig verekedte magát.

Az élet aztán alaposan rácáfolt a várakozásokra: ahogy telt-múlt az idő, úgy hullottak ki egyre-másra a favoritok, s végül két angol alakulat maradt állva: a Liverpool és – hatalmas meghökkenést keltve, talán még saját szurkolóit is meglepve: – a Tottenham Hotspur. Utóbbi a Manchester Cityt, majd már az elődöntőben a többek között „Juventus-ölő” amszterdami alakulatot, az Ajaxot búcsúztatta, míg a Liverpool a bajorok után, már a legjobb négy között a Barcelonára mért csapást – úgy, hogy a katalán fővárosban elszenvedett súlyos, 3-0-s vereséget követően a visszavágón 4-0-ra kiütötte Lionel Messiéket.

A BL végső fázisának párosítása annak fényében még inkább meglepőnek minősíthető, hogy az európai labdarúgás második számú sorozatában, az Európa Ligában szintén két szigetországi együttes, a Chelsea és az Arsenal jutott a legtovább: május utolsó szerdáján ők vívták a döntőt (nyert a Chelsea 4-1-re), teljessé téve az angol klubfutball 2019-es diadalát. Akik kedvelik a szigetországi labdarúgást, azok szerint a sportág őshazája klubszinten visszatért az őt megillető magaslatokra. Akik kevésbé rajonganak az inkább a harcosságra, semmint a kifinomult technikára épülő játékért, azok viszont kevésbé boldogok, mondván, belterjessé vált, gyakorlatilag angol belüggyé lett a Bajnokok Ligája. Ami tény: eleddig példa nélkülinek számított, hogy a két kupadöntő négy együttese egyazon országot képviseljen, vagyis Anglia 2019-ben futballtörténelmet írt.

A Bajnokok Ligája annak idején afféle spanyol felségterületnek számított, hiszen a Real Madrid az indulás éveiben – 1955 és 1960 között – megszakítás nélkül hatszor, összességében pedig napjainkig 13 alkalommal diadalmaskodott, amivel csúcstartó a BL-t, illetve elődjét, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját elhódító együttesek között. Mögötte hét elsőségével áll a második helyen az öröklajstromban az AC Milan, míg friss győzelmével a Liverpool – 1977, 1978, 1981, 1984 és 2005 „eurobajnoka” – hatszoros Bajnokok Ligája-nyertessé avanzsált, ellépve a holtversenyben 5-5 trófeával álló Bayerntől és Barcelonától egyaránt.

A Tottenhamet hiába keresnénk a dicsőséglistán, merthogy a Spurs a mostani BL-idény előtt soha nem jutott el a döntőnek a közelébe sem. Ám nem pusztán ezért számított eleve jóval esélyesebbnek az angol „belháborúban” a Pool. A Vörösök – becenevük szerint The Reds – a 67 ezres, telt házas madridi Wanda Metropolitano Stadionba úgy érkeztek, hogy szinte minden fontosabb mutatóban jobban álltak riválisuknál. A pénzbeli értéket tükröző kimutatások szerint a Liverpool kerete 1,043 milliárd eurót ért a június elsejei döntő előtt, az argentin Mauricio Pochettino vezette Tottenhamé pedig 0,879 milliárdot (a „forintosítástól” ezúttal eltekintenénk…). 

A futballstatisztikai örökmérleg szintén a német Jürgen Klopp által felettébb eredményesen irányított Vörösök fölényét mutatta: a két csapat korábbi 172 összecsapásából 81-szer született liverpooli siker 48 londoni győzelem és 43 döntetlen mellett. A Mauricio Pochettino személyében argentin szakember vezette Spurs a BL-döntőt megelőző 14 egymás elleni mérkőzéséből csupán egyetlen egyet nyert meg, még 2017 októberében. Éppenséggel az sem a Tottenham javuló kilátásait erősítette, hogy a legutóbbi bajnoki szezonban, a Premier League-ben mindkét találkozót a Liverpool nyerte. Nemzetközi porondon európai kupamérkőzést 2019 előtt egyszer, 1973-ban vívott egymással a két együttes: az UEFA-kupa elődöntőjében csaptak össze, s nemcsak ezt a csatát, hanem a trófeát is a Vörösök nyerték. Odahaza az 1982-es Ligakupában kerültek szembe a felek egymással a fináléban, s a Wembley–stadionban rendezett meccs „szokás szerint” Liverpool-győzelemmel zárult.

„A Liverpool nagyszerű csapat, Angliában a Manchester City mellett a legjobb – mondta az ellenfélről a döntő előtt Pochettino. – A múltjuk, a jelenük, a menedzserük minden elismerést megérdemel, de szombat este a mi célkeresztünkben is a BL-trófea lesz. Mi most szeretnénk megírni a nagy történetünket…”

Nos, a kívánt históriaírás elmaradt. A Pool az óvatos biztonsági futballt választotta, igen csekély kockázatvállalással. A szép futball helyett ezúttal a célfutball vezetett eredményre.

Ám ez és ennyi elegendőnek bizonyult a Tottenhammel szemben, amely iparkodott, erőlködött, igyekezett, de helyzetet alig tudott összehozni, s az elszántság, az akarás kevésnek bizonyult. Pedig ha nyer, a londoni csapat lehetett volna a Bajnokcsapatok Európa Kupája/Bajnokok Ligája históriájának 23. győztese, a hatodik angol együttes, amely az öreg kontinens legjobbjává tudott válni.

Most ez nem jött össze, így aztán sokadszorra is felhangozhatott Madridban, meg persze leginkább Liverpoolban a nemzetközi karriert befutó csapatdal a játékosokat ily módon is támogató szurkolók ajkáról: You’ll Never Walk Alone, vagyis „sohasem maradsz magadra”…  A spanyol fővárosba is tízezrek érkeztek Liverpoolból, ahol – meg persze Madridban, s ki tudja, hány helyen még a világban – a hatodik BL-diadalt annak ismeretében ünnepelték tán minden korábbinál tovább és harsányabban, hogy négy elbukott finálé után javított a csapat, amely a hazai futballbabérokból is aratott már szépen, hiszen 18-szoros angol bajnok, 15-szörös Szuperkupa-győztes és nyolcszoros Ligakupa-győztes eddig.

Míg Anglia egyszerre négy együttesére lehet büszke, mi, magyarok változatlanul az álmodozások mezején sétálgathatunk csupán, amikor eljátszunk a gondolattal: vajon lesz-e, lehet-e egyszer nekünk is BL-döntős futballgárdánk? A választ teljesen az olvasóra, s képzelőerejére bízzuk… Jobb híján e sorok írója sem jósolgat, hanem marad a realitások talaján, s inkább a múltba réved, a biztosat választva. Tudniillik ha magyar csapat nem is, magyar labdarúgók már játszottak olykor kifejezetten főszerepet múltbéli nagy döntőkben.

Kiemelkedik a sorból az 1960-as finálé, amelyet a Real Madrid úgy nyert meg az Eintracht Frankfurttal szemben 7-3-ra, hogy Puskás Ferenc egymaga négyet szerzett a spanyolok góljaiból. Rá egy évre vesztes oldalon szerepelt egykori Aranycsapatunk további két kiválósága: Kocsis Sándor és Czibor Zoltán is. Mindketten egyszer-egyszer voltak eredményesek, ám csapatuk, az FC Barcelona így is kikapott a Benficától 3-2-re. A „számtani sort” az 1962-es döntővel zárhatjuk le: ekkor is a Benfica volt a nyerő, a Real Madrid pedig a vesztes fél, a portugál alakulat 5-3-ra győzött úgy, hogy a spanyolok mindhárom gólja Puskás Öcsi nevéhez fűződött…

Jancsó Kornél

A BEK/BL eddigi győztesei:

13 alkalommal: Real Madrid

7: AC Milan

5: Bayern München, FC Barcelona, FC Liverpool

4: Ajax Amsterdam

3: Manchester United, Internazionale

2: Juventus, Nottingham Forest, Benfica, FC Porto

1: Celtic Glasgow, Hamburger SV, Steaua Bucuresti, Olympique Marseille, Feyenoord, Aston Villa, PSV Eindhoven, Crvena zvezda, Borussia Dortmund, Chelsea

Országok szerinti felosztásban: 

18 alkalommal: Spanyolország

12: Anglia, Olaszország

7: Németország  

6: Hollandia

4: Portugália

1: Franciaország, Jugoszlávia, Románia, Skócia