Az anyamentő

150 éve halt meg Semmelweis Ignác. Nevét akár hungarikumként is említhetnénk Rubik bűvös kockája, Puskás Öcsi, vagy a kalocsai paprika mellett. Magyarország vezető orvostudományi egyeteme 1972, a Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola 1970 óta viseli a nevét. Budapesti szülőháza, az első kerületi Apród utcai 1-3. alatt, 1965 óta ad otthont az Orvostörténeti Múzeumnak. Több szobra van több városban, utcák névadója, csak Magyarországon 8 alkalommal adtak ki portréjával bélyeget és emlékérmet. Az osztrák és a német posta is bélyegkiadással tisztelgett személye és jelentősége előtt. Teljes estét betöltő film készült róla a már nem létező NDK-ban.

Ignaz Fülöp a napóleoni háborúkat követő rövid békekorszakban, 1818. július elsején pillantotta meg a napvilágot az akkor még német nyelvű Budán, mint a Semmelweis-família ötödik gyermeke. A tabáni Fehér Elefánthoz házban, a mai Apród utcában. Kitűnően prosperáló fűszerüzlete volt a szász-sváb származású Semmelweis családnak. Az ifjú Ignác Pesten kezdte, majd Bécsben folytatta fölsőbb orvosi tanulmányait, ugyanitt avatták 1844-ben az orvostudományok doktorává. Eltökélt szándékának megfelelően, – hogy a nőgyógyászatra specializálódjon – a Bécsi Általános Kórház szülészetén kezdte el szakmai életútját. A birodalmi fő- és császárváros szegényei általában ebben a kórházban hozták világra gyermekeiket. A Bécsi Általános Kórház 1784-es megnyitása utáni évtizedekben viszonylag alacsony – 1,25% – volt a szülő nők halálozási aránya. Ezzel szemben megmagyarázhatatlanul és rendkívüli módon emelkedett a gyermekágyi láz okozta halálesetek száma 1820-tól. Következményként az Egyetemi Klinikához csatolták a Bécsi Általános Kórház szülési állomását, és szintén ugyanekkor választotta szét egy osztrák kormányhatározat a bábák és orvostanhallgatók képzését. Az intézkedések várt, kedvező hatása viszont elmaradt, a magas halálozási statisztika nem javult szemernyit sem. Az orvostanhallgatók gyakorlati oktatása az I., míg a bábának tanuló kisasszonyoké a II. számú osztályon zajlott. Az I.sz. osztályon – 1941 és 1846 között – lefolytatott szülések mintegy 10%-a volt halálos kimenetelű, ezzel szemben a bábák részlegében csupán meglepő 3.38%. Egy különleges, és kifejezetten e probléma felfedése céljára felállított vizsgálóbizottság sem jutott semmi értékelhető, és a tragikus állapotot orvosló megállapításra. A helyzet minden tekintetben tarthatatlanná vált, hiszen már egész Bécs-szerte az a pletyka járta, hogy az Általános Kórházban életveszélyes szülni. A várandós hölgyek – mi sem természetesebb – igyekeztek elkerülni a rettegett kórházat. Az akkori világ elfogadott és természetes alternatívája, az otthoni szülés, szinte alig jelzett gyermekágyi láz előfordulást.

A gyermekágyi láz az antik idők óta ismert, mégis csak a kórházi szülések bevezetése óta emelkedett a szülő anyák halálozásának mértéke. A klinika ijesztően magas halálozási statisztikája nem hagyta Semmelweis Ignácot nyugodni. Megszállottként boncolt, kutatva a halál pontos okát, de a boncolás mindig ugyanazzal a jegyzőkönyvi bejegyzéssel zárult: a vénák és nyirokrendszer, a has- és szívhártya, illetve agykéreg gyulladása. „Minden megmagyarázhatatlan és kétséges volt, csak a halottak nagy száma volt kétségtelen valóság” – írta német nyelvű naplójában. 1846-ban elbocsátották, de pár hónappal később újra alkalmazták. Rövid távollétében jelentősen csökkent az elhalálozások száma, ahogy viszont visszatért, újra a borzasztó 18%-ra ugrott. Rá kellett döbbennie, hogy ő maga a gyermekágyi láz egyik biztos okozója. Kutatásainak tapasztalatairól mindenre kiterjedően pontos feljegyzéseket vezetett, azt is pontosan rögzítette, kik és hányan vettek részt az éppen elvégzett munkában. Semmelweisnek feltűnt, hogy a halálesetek száma egyenes arányban csökkent az állomáson megforduló diákok számával. Ez döntő jelentőségű adatnak tűnt, de innen nem jutott egyelőre tovább.

A meghatározó gondolatot végül egy orvos kollégájának és közeli barátjának szerencsétlen halála vetette fel. Épp Velencében próbálta idegőrlő kutatásait kipihenni, amikor Kolletschka doktor, bírósági boncnok megvágta magát egy rutinboncolás során, és az itt szerzett vérmérgezésben – régi szaknyelven hullamérgezésben – igen gyorsan meghalt. Semmelweisnek nem volt ideje gyászolni, barátja boncolásának jegyzőkönyvét olvasva egyre világosabbá vált számára, hogy Kolletschka ugyanabban a betegségben halt meg, mint a sok fiatal anya a klinikán. Lassan-lassan felismerte, hogy nem csupán a hullák maguk, de az élő organizmusokból származó más oszló szerves anyag is tetten érhető, mint a gyermekágyi láz okozója. A fertőzés közvetítői tehát a vizsgáló orvosok és a gyakorlatokon résztvevő egyetemisták kell, hogy legyenek. Mivel a bábának tanuló kisasszonyok sohasem érintkeztek a hullákkal, következésképpen a halálozási statisztikák is kiemelkedően jobbak az ő részlegükben… Ez a felismerés korszakalkotó, és úgy gyakorlatilag, mint számszerűen igazolható: a gyermekágyi lázat az orvosok okozták azzal, hogy boncolás után kézfertőtlenítés nélkül mentek át a szülészeti osztályra, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandós nőket. A Tabánból elszármazott, bécsi nőgyógyász ezzel az egyszerűnek tűnő, de számtalan életet megmentő felfedezésével a modern nyugati orvostudomány fejlődésének egyik motorjává vált. Egy sor vegyszerrel történt kísérlet után a klórmész mellett döntött, fertőtlenítőszerként. Orvosok, orvostanhallgatók és az ápolószemélyzet számára vált kötelezővé a klóros kézmosás a szülészeti osztályokra történő belépés előtt, sőt az egyes betegek vizsgálata között is. Láss csodát: a gyermekágyi lázban elhaltak aránya az orvosok szülészeti osztályán hirtelen kisebb lett, mint a bábákén…

Ez a felismerés, a tulajdonképpeni egyszerű valóság és módszer persze, ahogy lenni szokott, nem hozta meg Semmelweis számára a megérdemelt elismerést. A kollégák mániákus, erőszakos, önfejű, önjelölt zsenit láttak benne, a folytonos bemosakodást is inkább egy kényelmetlen intézkedésnek tekintették. Még évekig vitatkozott a szakma a magyar-osztrák orvos igazságán.

Feltehetően a fokozott felelősség, a lázas kutatás, a folytonos konfliktusok nyomása alatt Semmelweis elméje megzavarodott és szeretett Pestjéről visszakerült a császárvárosba, a döblingi ideggondozóba. Itt halt meg 1865 augusztusában, maga is vérmérgezésben, melyet egy operáció következtében kapott. Korai halálát éppen az okozta, ami ellen élete során harcolt; pedig micsoda jövő várt volna rá az 1867-es kiegyezés után… Így sohasem kapott elismerést életében. Csak évtizedekkel kutatásai és felfedezése után tudták Pasteur és Koch az új bakteriológiai ismeretek tudatában igazolni a semmelweisi téziseket.

Egy viszont biztos, az egész világon úgy ismerik: az anyák megmentője.

Surányi j András