Téli lapszámunk egyúttal az idei utolsó is, a következő már 2017 tavaszán jelenik meg – már ha „saját számokkal” kalkulálunk. Rögtön az évszámnál maradva: magától értetődőnek vesszük, hogy a ránk köszönő esztendő valóban a 2017. a sorban, csakhogy ez csupán részben, a hazánkban használt keresztény időszámítás szerint igaz. Példának okáért a zsidó naptár szerint az 5777. év kezdődik január elsejével, míg a keresztényi nap-hónapok helyett a 29-30 napos holdhónapokra alapozó iszlám naptár még „csak” 1438-nál tart.
Időzzünk el kissé a magunk kronológiájánál: a keresztény időtan csak utólag kezdett „számolni önmagával”, amennyiben már javában benne jártunk az idő számításában, amikor a katolikus egyház megszabta a kezdőpontot, a jeles dátumot Jézus Krisztus születéséhez igazítva. A „visszaszámolás” a 6. században történt, amikor is bizonyos Dionysius Exiguus apát meghatározta a kiindulást, ezt pedig a keresztény világ a magáévá tette. Jóllehet egészen pontosan ma sem tudni, hogy názáreti Jézus mikor született, tény, hogy ennek – végső soron becsült – időpontjától számoljuk az időt, vagyis rögzítjük időben előre és visszafelé haladva a történelem eseményeit. Az időpontokat Krisztus születése előttinek (Kr.e.), illetve utáninak (Kr.u.) szokás nevezni, de bevett jelölés az időszámításunk előtti (i.e.), illetve szerinti (i.sz.) is.
A korántsem csak vallási alapon eltérő időszámítási rendszerek módosultak, finomodtak az évezredek alatt, annak nyomán különösen, hogy az ilyen-olyan becslések, hétköznapi tapasztalások helyébe egyre inkább csillagászati alapokon nyugvó, a minél pontosabb adatokra, matematikai számításokra építő, tudományos időszámítás lépett. Az égitestek mozgása, egymáshoz viszonyítása volt és maradt az alap, erre épült rá a három nagy időegység: a nap, a hónap és az év. A legfőbb a 24 órából álló nap, minden más időegységet ennek részeként (óra, perc, másodperc) fejezünk ki, vagy többszöröseként (hét, hónap, év) határozunk meg. A nap meghatározott időtartam, amelyet a Föld tengelyforgása „tölt ki”, ennyi a Nap mindennapos pályája az égbolton keletről nyugati irányban. A Hold Föld körüli keringése adja a hónapot, az év pedig a Föld keringési ideje a Nap körül, az egyszeri teljes megkerülésé, amely 12 hónapot vesz igénybe. Az iszlám vagy éppen a zsidó naptári rendszerben a Hold maradt a „főszereplő”, a keresztény naptárban viszont a Nap lépett elő uralkodóvá, s a mi hónapjaink immár teljesen függetlenek a Hold járásától.
Különbözőségek nem csupán az időszámítások között vannak, egyes rendszereken belül is akadnak mindmáig torzulások, hibák, amint azt a naptárigazítások is érzékletesen mutatják. Ismertek a szökőévek, ahogyan olykor szökőhónapokkal is próbálták az „elveszett” időt beépíteni, a szökőnap pedig a mi kalendáriumainkban is jelen van: négyesztendőnként, az aktuális – 366 naposra duzzadó – szökőévben mindig február 24-e az a nap, amikor a felhalmozódott „mínusz órák” visszapótlásával egyensúlyba hozzák az időt.
A naptárunk alapjául szolgáló római naptár továbbfejlődését eredményezte Julius Caesar reformja i.e. 47-ben, amikor az addig felhalmozódott időszámítási hibák már háromhónapnyira rúgtak. Ezen az utóbb szintén hónapnevet kapó Augustus császár tovább javíttatott, a Julianus-naptárt pedig XIII. Gergely pápa tette még jobbá, amikor 1582-ben törvényerőre emeltette a csillagászok javaslatait is figyelembe vevő tervezetet. Ugyan még a Gergely-féle naptár sem tökéletes, mert pár másodperccel hosszabb a csillagászatilag pontos időhöz képest, ám a pici pluszok halmozódása egy teljes napot majd csak 3200-ban fog kitenni. Addig meg – mivel e pillanatban ugyebár 2016-ot írunk – még bőven van időnk.
Jancsó Kornél
