A rómaiaktól való az alapvetés: a pénznek nincs szaga, a költőtől megjegyezhettük, hogy a pénz az isten, mely minket vezet, ugyanez kevésbé magasztos megfogalmazásban úgy hangzik, hogy a pénz beszél. Erkölcsileg emelkedettebb gondolkodáshoz kínálhat fundamentumot a Bibliából kölcsönzött útmutatás: aki szereti a pénzt, annak soha nem lesz elég a pénze, aki szereti a vagyont, soha nem lesz elégedett a bevételével. A megközelítés-töredékek végére racionális tézis kínálkozik: a pénz meghatározott értékű általános értékmérő, fizetési és a kereskedés során használt csereeszköz – amelynek tulajdonlása azért olykor boldogítani képes.
Mielőtt hosszabb múltidézésbe fognánk, foglalkozzunk egy lényegi formai elemmel: a magyar pénz szó eredetével. Már csak azért is, mert vitatott, hogy honnan való. Az egyik eléggé elfogadott magyarázat szerint szláv gyökerű, igazolásul pedig azt hozzák fel leginkább, hogy a cseh peníze vagy a lengyel pieniądz hangzása a pénzhez hasonló, de biggyesszük ide: az angol pennyhez vagy pence-hez is köze lehet.
Jelenlegi tudásunk szerint a legrégebbi érméket Kis-Ázsiában készítették, az elsőket feltehetőleg időszámítás előtt 560 körül, nagyjából 2600 évvel ezelőtt. A mesésen gazdag király, Krőzus kör alakú pénzérméinek egyik oldalára oroszlánfejet nyomatott, ezzel hitelesítette, s adott értéket is a pénzének, amely gyorsan kiváltotta az addigi pénzformákat, így a gyöngyöt és az aranyrögöt is. A lüdiai találmány hamar átkerült a görögökhöz. 
Az első görög pénzérméket az ókorban, időszámításunk előtt a VII. században állították elő előbb rézből, később vasból, majd ezüstből, i.e. 390-ben a makedón II. Fülöp király veretett először aranyérméket. A görögöktől a rómaiak is átvették az újdonságot – olyannyira, hogy ők használtak először papírpénzt -, a Római Birodalom hódításai révén pedig egész Európában meghonosították a pénz használatát. A források szerint az első denariusokat időszámításunk előtt 269-ben verték Rómában. A denariusból lett aztán az olaszoknál a mai denaro, a spanyoloknál a dinero, ami itt is, ott is pénzt jelent, s ebből gyökerezik a régi magyar pénz, a dénár is. Több mint két évezreden keresztül a pénzt a pénzérme jelentette, amelynek viszont a modern világban lecsökkent a jelentősége, inkább már csak váltópénzként használatos.
Magunkkal folytatva: a jelen forintját 1946. augusztus 1-jén vezették be a 45/46-os hiperinflációt követően. Ám nem kizárólag napjaink nemzeti pénzeszköze, ismerték és használták már a középkori Magyarországon is. Nevezetesen elsőként Károly Róbert veretett forintot 1325-ben a korabeli firenzei liliomos aranypénz, a Fiorino d’Oro mintájára. Innen ered a neve is. 
Az 1553-ig „élt” aranyforintok után másodjára, 1750 és 1892 között volt a forint Magyarország és az egész Habsburg Birodalom, majd az Osztrák-Magyar Monarchia hivatalos pénzneme. Az 1857 és 1892 között forgalomban levő forint váltópénze a krajcár, a „harmadik” forinté az 1999-ig érvényben lévő fillér volt. A második világháború után megszületett forintból az első pénzérméket 1946-ban készítették el 2, 10, 20 fillér és 1, 2, 5 forint címletekkel, s az érmesort egészen 1989-ig verték. A rendszerváltozás után teljesen új tervezésű érméket adtak ki, miközben 2008. március 1-jén „eltüntették” az egy- és kétforintos érméket. Az első bicolor – vagyis kétszínű, két részből készült – érmét, a jelenleg is forgalomban lévő százforintost 1996-ban verték. A forint forgalomba hozatalakor a kétfilléres volt a legkisebb forgalmi címlet és az ötforintos a legnagyobb, a folyamatos értékvesztés miatt 2008-ban az ötforintos lett a legkisebb érmecímlet, a százforintos pedig a legnagyobb, míg nem 2009-ben ismét megjelent a kétszáz forintos érmecímlet is.
Ámde ugorjunk vissza a Károly Róbert-i forint előtt létező első magyar pénzhez, a dénárhoz, amelynek hosszú életét a „sírfelirata” 1000 és 1760 közé teszi. A dénár évszázadai közben a már említett aranyforinttal párhuzamosan használtuk a garast (1329-1499), majd a tallért (1499-1867), de Magyarország egykori pénzeinek sorába tartozott az aranydukát (1553-1881) és a krajcár (1739-1892) is.
Noha nemzeti fizetőeszközünk valamennyi le-, ki-, fel- és visszacserélését már csak terjedelmi okból is képtelenség hiánytalanul részletezni, sőt még megemlíteni is, annyit rögzítsünk, hogy szolgált a magyar (pénz)történelem Kossuth-bankóval is. A szabadságharc idején Kossuth Lajos erőteljesen azon volt, hogy legyen saját bankjegykibocsátásunk, s 1848. augusztus 6-án forgalomba is került az első magyar bankjegy, méghozzá 2 forintos címletben. Ezt követték az 5 és az 1 forintos, azután a 100, 1849 márciusában pedig a 10 forintos bankjegyek.
Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében az Osztrák-Magyar Bank hozta létre 1880-ban az első olyan bankjegyeket, amelyeknek egyik oldala magyar, másik oldala német felirattal volt nyomva. Az osztrák-magyar forintot 1892-ben váltotta fel az arany alapú korona. Érméit Ferenc József, mint osztrák császár és magyar király verette, papírpénzeit pedig egyfelől az Osztrák-Magyar Bank, másfelől a császári és királyi közös központi pénztár bocsátotta ki. A forintpénzjegyek és -érmék az 1900-as évek elejéig hivatalosak maradtak. Akkori pénzünket az 1918-ig életben maradt osztrák-magyar korona váltotta, majd a tisztán magyar korona esztendei következtek 1927-ig. Ez az év a pengő megszületésének éve, január 1-jén vezették be, s mintegy két dekádon át volt törvényes, kemény tárgyhoz ütve – hogy elnevezését magyarázzuk – pengő hangot hallató fizetőeszköz. Ki gondolta volna, hogy kevesebb, mint húsz év múlva a pénz egyetemes históriájában a gyászos sorsú fizetőeszközök listájának élére kerül a szélsőségesen nagy, úgynevezett hiperinfláció áldozatává válván…
áűA világ legnagyobb áremelkedését bizony mi produkáltuk, noha erről a rekordról szívesen lemondtunk volna. Magyarországon a II. világháború után következett be az a helyzet, amikor az infláció olyan méreteket öltött, hogy az árak 15 óránként megduplázódtak. Amikor 1946. augusztus 1-jén „pénzváltás” történt, egy forintot olyan sok pengő ért, amelyet egy 4-essel és utána 29 (!) nullával lehetett csak leírni. A pengő halála után kezdődött el a már minden fontos szempontból megújult forint jelenben is tartó korszaka.
A második világégést követően, 1945. december 31-ével hivatalosan is megszüntették Magyarországon az érmeforgalmat. Az 1946-ban készült első veretek anyaga a fillérnél réz, az egy- és kétforintosnál alumínium volt. 1947 után 45 évig nem vertek ezüstpénzt a közforgalom számára. Öt- és ötvenfilléres érmék először 1948-ban készültek alumíniumból. 1949-ben, a kommunista párt hatalomátvétele után az ország hivatalos elnevezését Magyar Népköztársaságra változtatták, az abban az időszakban vert pénzekre is ez a név, a Kossuth-címer helyébe pedig a Rákosi-címer került. Az addig rézötvözetből vert két-, tíz- és húszfilléresek 1950-től alumíniumból készültek. 1951-ben az 50 forintos, majd 1970-ben az 500 forintos is megjelent, ugyanakkor az ezüst ötforintosok fokozatosan eltűntek a forgalomból, új típust 1967-ig nem is hoztak forgalomba. Az 1956-os forradalom után az országnak ismét megváltozott a címere, így az 1957-1989 között vert érméken a Kádár-címer szerepelt. A tízforintos érmék 1971-ben, a húszforintosok 1983-ban jelentek meg, eleinte az azonos címletű bankjegyek mellett, később egyre inkább azok helyett.
A rendszerváltozás első éveiben, 1990-ben és 1991-ben – megint Magyar Köztársaság felirattal – csak filléreket vertek, az 1989-es évszámú népköztársasági veretek mellett 1992-ben született meg az új forint érmesor, amely ötven-, száz- és kétszáz forintossal bővült. Ugyanebben az évben legelőször a két- és ötfillérest vonták ki a forgalomból – utóbbit 44 évi „közszolgálat” után -, majd 1996-ban a tíz- és húszfilléresek forgalmát is megszüntették. A tíz-, húsz-, ötven- és százforintos címletekből álló 1947-es sorozat is 1992-ig volt érvényben, csak a címerek változtak a bankjegyeken, melyekhez 1970-ben az ötszázforintos, 1983-ban az ezerforintos, 1991-ben az ötezer forintos is csatlakozott. 1996-tól lett teljes az új kibocsátású bankjegy-széria, benne a 200-as, 500-as, 1000-es, 2000-es, 5000-es, továbbá az 1997-es – később kétszer is, 2008-ban és 2014-ben is megújult – 10 ezressel és a 2001-ben megjelent 20 ezer forintos címlettel. Az érmék frontján az történt, hogy 1993 tavaszán az egy-, két- és húszforintosok kerültek forgalomba, majd nyáron a többi érme is. Megjegyzendő: az egyforintos nem aratott nagy sikert szokatlanul kis mérete miatt.
A pénzszületés és –halál körforgatagában ötvenfillérest 1999-ben vertek utoljára, míg a bankjegyek közül az ötvenforintos 1996-ig, a százas 1998-ig maradt forgalomban. Utóbbi esztendőben a 92-es évjáratú százforintos érmét és az ezüst kétszázast is kivonták a forgalomból. Ugyanez történt 2008-ban az egy- és kétforintos címletekkel, viszont a következő év nyarán a kétszáz forintos újból érmeként jelent meg, már szintén bicolor formában.
A legfrissebb fejlemény bankócsere ügyben – ami, elárulhatjuk, inspirálta írásunkat – a tízezres bankjegy múlt évi megújulása. A világ egyik legnehezebben hamisítható bankjegye lesz a magyar tízezres – hangzott el a nemzeti bank képviselői részéről a tavaly decemberben megjelent új bankó dicséretéül. Azt is mondták, hogy 2015 végére lesz meg az új húszezres, 2018 végéig pedig teljes mértékben le- és kicserélődik bankjegyállományunk. Hogy meddig marad használatban? Addig, amíg nem csatlakozunk az euróövezethez. Ennek dátumát nem tudjuk, s kérdés, hogy egyáltalán megtörténik-e valaha is a nemzeti bankjegyek és érmék kicserélése euróra. Amennyiben igen, bizonyossággal állítható: egy feltétlenül szerethető hungarikummal leszünk szegényebbek…
Jamzon
