Gyulay Zsolt, a duplázó

Beszélgetés Gyulay Zsolt volt világelső kajakossal, aki a magyarországi Forma 1-es futamokért felel

Ő az egyetlen duplázónk, vagyis rajta kívül senki nem nyert olimpiát a magyar kajakosok közül az 500-as távon egyesben, ezer méteren pedig a négyes tagjaként. Ráadásul mindkettőben a dobogó második fokán is állhatott az ötkarikás csúcsviadalok eredményhirdetésekor. Magánélete is rendben: hovatovább három évtizede nős, van három lányuk, tagja a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének, s vezetője két állami cégnek is: a hazai Forma 1-es versenyeket szervező vállalatnak és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nek egyaránt. Ha teheti, ma is – túl az ötvenen – vízre száll, és a futball iránti vonzalma sem múlt el. Gyulay Zsolttal beszélgettünk.

A csúcséve sportolóként 1988 volt, amikor Szöulban előbb a kajak egyesek 500 méteres döntőjében diadalmaskodott, majd kevéssel később 1000 méteren a négyessel – Csipes Ferenc, Hódosi Sándor és Ábrahám Attila társaságában – lett szintén első. Amellett pályafutását olyan további sikerek jellemzik, mint hat világbajnoki elsőség és 36 magyar bajnoki cím. Parádés gyűjtemény, amelynek éke persze a két olimpiai arany. Van jelentősége annak, hogy az ember hányszoros olimpiai győztes?
Utólag semmi jelentősége, hogy hányszor nyertél. Mert például van sokszoros olimpiai- és világbajnok nem egy, aki versenyzői pályafutása után teljesen elveszett, mivel nem találta meg azokat a fantasztikus dolgokat az életben, amelyeket mint élsportoló megtalált, és van, aki kevésé sikeres versenyzőként is boldog életet él. Az biztos, nekem óriási dolog, hogy olimpiát nyertem. Ötszázon egyéniben, amire rajtam kívül idehaza még Hesz Mihály volt képes 1 000 méteren.

Ha már szóba hozta Heszt: ő is Vácott versenyzett, ahol ön született, a Duna mentén és elkezdte a pályafutását a hetvenes évek közepén, hogy aztán kajakkirállyá avanzsáljon. Olyanná, aki minden fontos címet begyűjtött. Van különbség, egyáltalán: létezik sorrend a kiemelkedő diadalok között?
Nekem az olimpiai ezüst ugyanolyan értékes, mint az arany. Pontosan tudom, mi kellett volna később ahhoz, hogy megint nyerjünk, de azon keseregni, hogy mi lett volna, ha…, nos, ez nem az én világom.  Más kérdés, hogy szokás rangsort állítani, s nyilván egyéniben a legjobb nyerni, de csapathajónál az edzés, az összecsiszolódás igazi csapatmunkában történik. Kajakban különösképpen nagyon klassz az, amikor négy ember közös munkával aratja le a felkészültség gyümölcsét, nálunk ráadásul négy olyan ember állt össze, aki egyéniben is nagyon jó volt. Nem is kaptunk ki öt éven keresztül. Persze, akkor és ott, 92-ben, Barcelonában, ahová címvédőként érkeztünk, nagyon bosszús voltam, nem is az egyes, hanem a négyes döntője után. Esélyesként mentünk ki, s a németek lenyomtak bennünket. Nyilván csalódottság volt, hogy nem nyertünk, utólag kesereghetnék én is, mint teszik sokan, hogy akár többszörös olimpiai bajnok lehetnék, a világ legeredményesebb kajakosa, de én így is teljesen boldog vagyok, és elégedett a pályafutásommal.

Amely tehát Vácott indult. Rögtön a kajakkal?
Én először fociztam, tizenegy-két évesen a Váci Híradásban labdarúgóként kezdtem. Csakhogy míg fociban heti két-három edzésem volt, amikor egy haverom hívására lementem kipróbálni a kajakozást, ott ragadtam rögtön, mivel náluk mindennap volt valami program. Amúgy a mai napig imádok focizni, már négyszer elszakadt a bokám, de ha tehetem, akkor lenn, a Honvédban rúgjuk a labdát, nem is futballozom olyan nagyon rosszul, de akkor a kajakozást érdekesebbnek találtam. Nyilván a közeg volt az érdekesebb.

Soha nem ingott meg?
Soha az életben. Ott gyorsan megtanultam a rendet, hogy a Dunával nem lehet viccelődni, megtanították, hogy vigyázni kell, hogy mi az alázat. Ami az adottságokat illeti, a gyorsaság születésem óta bennem volt, az állóképesség, a kitartás viszont borzasztóan nem. Megvolt bennem viszont az, ami ma is megvan: imádtam tanulni másoktól, ellesni dolgokat, mozgást, viselkedést, edzésmódszert, mindig próbáltam tökéletesíteni magamat. Az olimpiai- és világbajnoki győzelmek mellett a magyar bajnoki címeimre is büszke vagyok, a leginkább arra, hogy 1985-től ötszáz egyesben egy évtizeden át minden esztendőben én nyertem idehaza.

Ez a győzelmi sorozat bravúr a javából, és alighanem világszerte egyedülálló is a sportágban. Hanem a jelenbe ugorva: mennyi maradt Gyulay Zsoltban az egykori sikerkajakosból, mit örökített át azokból az időkből?
Azt a felismerést például, hogy én mindent a kajakozásnak köszönhetek. Nagyon szerettem csinálni, hittem és vallottam, mondtam is mindenkinek: addig kajakozzunk, ameddig lehet, mert ez annyira nagyszerű. Konfucius azt hirdette: találj magadnak egy jó munkát, és akkor soha nem kell dolgoznod az életben, én így éltem meg és értelmezem mindmáig a kajakozást. Ami azt illeti, a mai találkozásunk előtt is lenyomtam tíz kilométert a vízen a Rómainál.

És hogy állt vagy áll az edzősködéssel? Eszébe sem jutott, miután 32 évesen letette a lapátot, hogy a partról, tanítóként is lehet ezt a sportot szolgálni, vagy kipróbálta ezt a szerepet is?
Volt egy választópont az életemben, amikor én abbahagytam. Vajda Vili bácsi, az akkori szövetségi kapitány nekem szerette volna átadni a stafétabotot, csak akkor a sportágon belüli, mindig is jellemző nagyfokú irigység miatt engem nem szavaztak meg, hanem Angyal Zoltán lett a kapitány. Én akkor kényszerpályára kerültem – hála istennek, el tudtam szakadni lelkileg is, meg mindenféle szempontból a kajakozástól. Ha ott és akkor én szövetségi kapitány vagyok, vagy edző leszek, biztos, hogy a mai napig benn dolgozom a szövetségben. Örülök, hogy így alakult, megmaradt bennem a kajakozás iránti nagy szeretet, tényleg tudom kívülről, de belülről is nézni a sportágamat, a versenyzőkkel napi kapcsolatban állok.

Eddig Gyulay Zsolt sportolói énjével ismerkedhettünk meg. Mit kell, lehet tudni a családfő Gyulay Zsoltról és családjáról?
Feleségemmel idestova 32 éve vagyunk együtt. Blanka lányunk, akinek a másik keresztneve a szöuli sikerre is emlékezető Olimpia, 88-ban született, az olimpia idején, Rebeka 91-es, majd hosszabb szünet után, 2005-ben született a harmadik lányunk, Csenge Borbála. Blanka sokáig kajakozott, ifi világbajnok, Európa-bajnok lett, aztán úgy döntött – szerintem nagyon helyesen –, hogy lezárja életének ezt a szakaszát. Benne nem volt meg, hogy mindenáron élsportoló legyen, dolgozik, boldog, külön él már tőlünk, megvan a saját élete. Rebeka rg-ben magyar bajnok volt, de indult nemzetközi fitneszversenyeken is, Eb-érmeket nyert, most szabadidejében gyerekeket oktat. A kicsi pedig, aki amúgy velem egy napon született, jelenleg atletizál. Nálunk a család szent, a legfontosabb, nálam ők vannak az első helyen, s már arra az életre készülök, amikor az unokák jönnek. Ha szabadidőm van, együtt töltjük, amikor lehet, családilag járunk vidékre, hol a Balatonon vagyunk, hol a Duna-kanyarban, mindig víz közelében.

És milyen Gyulay Zsolt, a sportvezető? Vagy inkább cégvezetőt kellene mondanom? Hiszen egyfelől tagja a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének, volt az elnöke a hazai autós sportokat összefogó szövetségnek, részt vett a kajak-kenu szövetség vezetésében is, másfelől pedig ott van a Hungaroring, illetve a kevésbé sportos cég, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. irányítása.
Magamat nem tartom sportvezetőnek. A MOB-os munka nem jelent napi feladatot, a Hungaroringé pedig egy állami vállalat vezetése, ami nem sport ilyen formában. Az autósportok szövetségét azért vezettem, mert a helyzet úgy kívánta, a szövetség és a Hungaroring nagyon szorosan együttműködött, de aztán az tényleg sok volt, amikor a dohánycéget elkezdtem, már csak azért is, mert a kajak-kenu szövetségben elnökségi tag voltam 2012-ben, s akkor úgy tűnt, a szövetség elnöke leszek. Meg is egyeztünk, de kiderült: nem tudtam volna nyugodt lelkiismerettel felvállalni, mert a két cég, amelyet viszek, nagyon sok munkát jelent. Úgyhogy maradtam az üzleti szférában. A kajak-kenu szövetség vezetésétől azért léptem vissza, mert minden másban tudok érzelemmentesen, az üzleti életben bárhol tevékenykedni, a kajak-kenuban nem, az megérint.

Ha nem is tekinti magát sportvezetőnek, a sportban tevékenykedő emberként, az említett funkciókból is fakadóan, na és persze mint olimpiai bajnok, több sportágnak is jó ismerője, nyilván határozott véleménye van a magyar sport helyzetéről…
1990 óta nyűglődött, vegetált a magyar sport, nem tudtuk, hogy mi lesz vele.  Az, hogy ma ott tart, ahol tart, úgy gondolom, annak köszönhető, hogy 2010-ben végre lezajlott egy normális rendszerváltás a sportban. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy megtörtént az általam már évekkel korábban szorgalmazott lépés is: a szövetségi edzői státuszok kialakítása.

Aminek, hogy közbevágjak, az a tömör lényege, hogy legyenek jól megfizetve a jó edzők…
Igen, így van, a német rendszer mintájára már 2005 körül mondtam, szorgalmaztam ezt, végül belekerült az új programba, a MOB elfogadta. A magyar edzők helyzete szerintem ma nagyon rendben van, akárcsak az élsportolóké, az ösztöndíjrendszeré, az infrastrukturális fejlesztés megindult minden sportágban. Én nagyon szkeptikus, sőt mérges voltam, amikor először csak a látványsportokra voltak fordíthatók a TAO-pénzek, reménykedtem benne, hogy ezt kiterjesztjük, mert más sportágakban is a felajánlott adóforintokkal a szülők cégei sokat segíthetnek. Idővel aztán ez a probléma is megoldódott. A kormány rábízta a pénzek elosztását a MOB-ra, egy társadalmi szervezetre, ami jó dolog.

Ha már MOB, akkor ugye olimpia…, lesz, legyen, lehet Budapesten, például 2024-ben?
A MOB alapszabályában is benne van: mindent el kell követni azért, hogy egyszer legyen Budapesten olimpia. Már lehetett volna korábban, de sajnos ugye lecsúsztunk róla. Történelmileg nyilvánvalóan minden alapunk megvan rá, a NOB, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság modernizált programja új lehetőséget ad, ezt – mint a MOB elnökségének tagja – száz százalékig úgy gondolom, hogy meg kell lovagolnia a magyar sportnak. Én azon is dolgozom, hogy a mogyoródi pálya akár egy leendő olimpiai helyszín is legyen.

Amennyiben?
Több olimpiai sportág versenyeinek is otthont adhatna a Hungaroring! Felépülhetne itt például egy kajakszlalom-pálya, de lehetne itt rendezni triatlonos, mountain bike, vagyis hegyikerékpáros versenyeket. Hogy kissé hazabeszéljek: azokat a síkvízi kajakosokat, akiknek nincs különösebb eredményük, át lehetne képezni szlalomossá…

A Hungaroringnek – mielőtt még jövőbeli olimpiai házigazda lenne – megvannak az alapfeladatai, példának okáért az idei Forma-1-es viadal emlékezetes sorszámot visel: a nyáron az autós gyorsasági csúcssorozatnak már 30. alkalommal leszünk a gazdái. Nyilván rengeteg feladattal, teendővel jár együtt az ünnepi verseny.
Élő szerződésünk van 2021-ig, ez rendkívül jó dolog, kevés pálya van ilyen kedvező helyzetben. Ettől függetlenül folyamatosan azon kell dolgoznunk, hogy jó versenyeket rendezzünk, nem is csak Forma-1-et, ma már a Hungaroring sokféle más eseménynek is a gazdája. Szeretünk sok lábon állni, jól kihasználni a pályát. De az biztos, hogy az elkövetkező időszakban döntést kell hozni, mi legyen a Hungaroring jövője. Ezzel a pályával, ha nem nyúlunk hozzá, nyilván nem tudjuk kihúzni 2021-ig. Fejleszteni kell, s nemcsak aszfaltozni, hanem felújítani a lelátókat, az épületeket, a kiszolgáló létesítményeket egyaránt.

Jancsó Kornél