A tavaszkezdet és benne a húsvét, legtöbbünk számára egy meghosszabbított hétvégét jelent, sőt akár a húsvéti vagy tavaszi szünetet. A húsvéti tojások keresése, a locsolkodás, a vele járó kedélyes poharazgatások, a családi együttlét, a hozzátartozó hagyományos ételekkel mindannyiunk által így vagy úgy ápolt, kedves éves gyakorlat, ám kevesen tudják pontosan, honnan származik ez az ünnep, mi rejtőzködik a népszokások és a különböző egyházak, hitközösségek szertartásai mögött.
E cikk keletkezése a karnevál- vagy magyar megfelelőjére a farsangi időszakra tehető. A karnevál jelentése „búcsú a hústól”, így a karnevál vége, húshagyó kedd is érthetővé válik. A féktelen mulatságok és bálok ezen a napon befejeződnek. Úgy a karnevál, mint a húshagyó kedd neve is a böjt kezdetére utal, a legközelebbi húsvétel tehát húsvétkor lesz a böjtöt tartók számára lehetséges.
Negyvennapos időszak, – a nagyböjt – készíti elő hamvazószerdától nagyszombatig a keresztény egyházak legfontosabb eseményét, a húsvétot. A katolikus egyház központi liturgikus szertartása a nagyszombat esti-éjszakai vigilia paschalis, a húsvét vigíliája. Ez a világosság győzelmének ünnepe a sötétség felett, az élet győzelme a bűn és halál fölött, szimbolizálva Jézus kereszthalála és feltámadása által.
A keresztény egyházak és hívőik ünnepének az ótestamentumi peszah az eredendője. Jézus a zsidó húsvétra, peszahra érkezett Jeruzsálembe, ahol a római helytartó, Poncius Pilátus halálra ítélte. A keresztrefeszítés Golgota hegyén történt nagypénteken. A föltámadás a vasárnap hajnal eseménye volt, tanítványainak is ekkor jelent meg Jézus. Ezen a napon, a feltámadás napján tartják a húsvétvasárnapi ünnepélyes szentmisét, a pápa szintén ezen a napon intézi apostoli áldását és húsvéti üzenetét „a városhoz és a világhoz” (Urbi et orbi), azaz Róma városához és a világ népeihez.
A zsidó pészah és a húsvét az őskereszténység korában egybeesett. A II. századtól azonban a hétnapos peszáh végére, tehát egy héttel a nagy zsidó ünnep utánra került a keresztény ünnep. A névleges és időbeli szétválasztás a niceai zsinaton következett be 325-ben. Ma a húsvét a pészahhal csak időnként találkozik, – mint ebben az évben is – mivel a niceai zsinat arról is határozott, hogy a húsvétünnep az egész keresztény egyház számára a tavaszkezdet (nap-éj egyenlőség) utáni első teliholdat követő vasárnap kell legyen. Ez legkorábban március 22-ére, legkésőbb április 25-re esik.
A zsidóság saját naptárát használja, mely szerint pészah, niszán hónap 15. napjának előestéjétől, a hónap 22. napjáig tart. Pészah jelentése „elkerülés”, mely utalás arra, hogy az Egyiptomból történő kivonulás, a rabszolgaságból való szabadulás előtti tizedik csapás – az elsőszülöttek halála – elkerülte a zsidók házait. A peszah hete a széderestével kezdődik. A széder magyar jelentése rend, jelezve az ünnep lezajlásának, a hagyomány által meghatározott rendjét, melyben a családi és baráti kör egy szeretetvendégség keretében, szerepekre osztva felidézi az Egyiptomból való kivonulás történetét. A peszahot a kovásztalan kenyér ünnepének is nevezik. A Tóra szerint nem volt idő a kivonulás fenyegető sietségében kenyér kelesztésére, keletlenül, kovász nélkül vitték hát magukkal a tésztát, és ezt a nap szárított meg a fejükön. Erre a kenyérre használja a héber a pászka vagy a mácá (macesz) szót. A pészah tavaszra esik, így egyben tavaszünnep is. A peszahi ünnep utánra esett az első termések áldozati bemutatása a szentélyben.
Amikor a kereszténység a Római Birodalmat meghódította, majd a kelta és germán, később a szláv népekhez érkezett, sok, az emberek életét és hitvilágát meghatározó, mélyen gyökerező hagyománnyal és szokással találkoztak a térítők. Ezért próbálták meg a régi hagyományokat az új hit tartalmaival feltölteni, és ez a húsvét esetében is sikeresen megtörtént. Az ős- és az ókorra visszanyúló, minden nép hitvilágában szereplő tavaszi nap-éj forduló, a kikelet és a termékenység imádása, az új élet reménye vált az új hitre térőknek húsvéttá. Nem csoda hát, hogy a húsvéti ünnepkör sok szálon kapcsolódik a kikelethez, s a megújulást, a termékenységet idéző népszokáskincshez. Ezek népszokások csak ritkán épülnek be a keresztény vallás ünnepi szertartásaiba, azonban azokkal párhuzamosan, mint a falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fenn. Ilyen ősrégi népszokás a kisze vagy kice nevezetű szalmabábu elpusztítása, elégetése, illetve vízbe fojtása, a tél végérvényes legyőzése jelképeként, gazdagítva a virágvasárnap (húsvét előtti vasárnap) folklórját. 
Ennek a napnak másik jellegzetes népszokása a zöldág-hordás, a villőzés, mint a termékenységet serkentő eljárás, mely a lányok és fiatalasszonyok tréfás vesszőzésével járt. Nagycsütörtök estéjén a harangok elhallgatnak, a népszáj és a hagyomány szerint Rómába mennek, hogy a pápát láthassák; egyes vidékeken úgy tartották, hogy az utazás célja a tojások gyűjtése, melyeket visszatértükkor szétszórnak a gyerekek számára. A sonkát már szombat este, a böjt lezárásával megkezdik. A vasárnapi sonka mellé tojást, tormát fogyasztanak, azonban a nap ünnepi étele a bárány. Húsvétvasárnapon, a feltámadás napján sokhelyütt szokás a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni. Vannak európai országok, ahol a húsvéti tojások ajándékozása is erre a napra esik, a magyar hagyományok a hétfői locsolkodás után járó ajándékoknak tekinti a piros vagy hímes tojásokat. Hazánk egyes vidékein e napot vízbevető hétfőnek nevezik, de a locsolás ott kicsit rusztikusabb: a kúthoz vagy a patakhoz rángatták ki a lányokat, akik az eseményt nem úszták meg szárazon. Természetesen ez a szokás is ősi megtisztulási és termékenységvarázslás.
A ma elterjedt igencsak jelképes méreteket öltő locsolás persze jámborabb formát ölt, bár a hölgyek, a nap folyamán őket ért kölnivíz-mennyiségre is gyakran panaszkodnak. Ez nyilván egyfajta dicsekedés is, hiszen a sok locsoló emeli a hölgyek társadalmi megbecsülését.
…A festett, hímzett, írott tojások begyűjtött száma legalább olyan megbecsülés tárgya a legények között, és sok eljegyzés köttetik e húsvéti mulatságok folyományaként. A tojás úgyszintén egy nemzetközi jelkép a megújulásra, szaporodásra és az életre. A hit jelrendszerében a tojásból kikelő madár Jézus újjászületését, a piros szín Jézus kiontott vérét jelképezi.
A bárány mellett a nyúl kötődik még szorosan a húsvéti hagyományokhoz. Kedves jelenségén túl ő szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe.
Surányi j András
