Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek – szolgált annak idején a Piramis együttes „meteorológiai helyzetjelentéssel”, és az Ajándék című dal sajátos újraértelmezésben visszaköszönt a februári, sorszáma szerint 23. téli olimpián: az évszak ugyebár eleve stimmelt, a fehér lepel is rendben volt, és ha kezdetben nem is, de a havas-jeges játékok hajrájában már az ünnep, a mi ünnepünk sem maradt el. Merthogy a dél-koreai Pjongcsangban – 176 nyári ötkarikás elsőség, továbbá két „téli” ezüst és négy bronz után – megszületett az első magyar téli olimpiai arany is.
Az összességében 177. diadalt férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltónk szállította, vagy inkább száguldotta össze, mesébe illő alakítással nyerve a döntőt, ami után volt kit és mit ünnepelni. Az össznemzeti öröm azért is törhetett elő, mert a bő kéthetes olimpia addigi magyar szereplése meglehetősen szerény volt: rövidpályásainknál a várakozások dacára egyéniben egyetlen érmünk sem lett, s a dobogó közeli eredmények közül – az ötödik és hatodik helyezések mellett – csupán a női stafétánk negyedik helyét tudtuk felmutatni a legértékesebb produktum gyanánt.
Amikor is jöttek férfi „short trackeseink”, a kínai apától és magyar anyától Budapesten született Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang, továbbá Burján Csaba és a negyedik olimpiáján a csúcsra jutó Knoch Viktor. A négyes sporttörténelmi győzelme után nagyon sokak érzését-hangulatát adta vissza a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián, amikor így nyilatkozott: „Euforikus állapotban vagyok. Ezt végigélni egészen fantasztikus élmény volt. Tudtuk, hogy benne van a fiúk fejében és lábában ez a siker, de ezt meg is kellett nyerni…”
Egyetlen aranyával is Magyarország a nemzetek rangsorában előkelő pozícióban, jelesül a 21. helyen végzett, ami azért is nagy szó, mert – részvételi csúcsot érően – 92 országot reprezentált Pjongcsangban a Föld minden szegletéből összesereglett 2 912 sportoló, aki 15 sportág 102 versenyszámában vetélkedett. Értékmérőnek tekinthetjük akár azt is, hogy a havas-jeges játékokon nagyhatalomnak számító Finnország is csupán egyetlen elsőséget tudott felmutatni. Vagy említhetjük éppenséggel az olimpiák egy másik hagyományos sikerszereplőjét, Oroszországot is, amelynek ezúttal szintén be kellett érnie két arannyal…
Más kérdés – utóbbi példánknál maradva -, hogy az oroszok ennyire vert helyzetből még soha korábban nem vágtak, nem vághattak neki téli olimpiának, mint most. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által bizonyítottnak tekintett, államilag irányított és hosszú esztendőkön át tartó doppingolásért marasztalták el Moszkvát, felfüggesztette az Orosz Olimpiai Bizottságot, még decemberben eltiltotta az orosz sportolókat a pjongcsangi játékoktól, míg nem végül a korábbi olimpiákéhoz képest a töredéknek, összesen 168 „tisztának” ítélt versenyzőnek az indulását hagyta jóvá – persze korlátozásokkal. Nevezetesen az orosz nemzeti lobogó helyett semleges zászló alatt vonulhattak fel, himnuszuk helyett a NOB-himnusz csendült fel az eredményhirdetéskor a győztes tiszteletére, s a sportolók ruházata sem árulkodhatott arról, hogy viselője orosz.
A világpolitika „bejelentkezése”még közvetlenebbül tetten érhető volt a két Koreát illetően. Az olimpia előtt gyakorlatilag háborús légkör alakult ki a nukleáris erőfitogtatásban is jeleskedő Észak és az Egyesült Államok hangsúlyozottan erőteljes támogatását maga mögött tudó Dél között, ám az ókori treuga dei, a régi olimpiák idején a kölcsönös fegyvernyugvást előíró istenbéke sajátos újraértelmezésével a népi Korea váratlanul úgy döntött: az ellenségeskedést félreteszi (legalább is a játékok idejére), s küld sportolókat Pjongcsangba. A különleges koreai újraegyesülés konkrétan abban testesült meg, hogy a megnyitón – ahol néhány politikai potentát is jelen volt mindkét részről – közösen vonult fel a két ország csapata, praktikusan pedig akképpen, hogy a női hokitornán induló koreai válogatottban jelentős északi kontingens is helyet kapott.
Azért ne feledkezzünk el az olimpia lényegéről: a világ legjobbjainak seregszemléjén született remek eredményekről, továbbá a különleges rekordokról, az ilyen-olyan kuriózumokról sem. Ott volt mindjárt a játékok legelején egy bennünket is érintő csúcsjavítás. Kaszaj Noriaki, a japán síugrás élő legendája nyolcadik olimpiai részvételével eleve a vonatkozó lajstrom élére állt, egyszersmind 45 évével minden idők legidősebb síugrója lett a téli játékokon szereplők korlistáján. A korábbi rekordot éppenséggel egy honfitársunk, Ványa Pál tartotta, aki 1948-ban St. Moritzban 43 esztendősen indult.
Kalkulusokkal folytatva: sporttörténészi számítás eredménye szerint a 19 éves amerikai síugró, a selejtezőkben tizenhatodikként elrajtolt Casey Larson lett a százezredik férfi olimpiai induló, a téli ötkarikás versenyek abszolút elsőjévé pedig egy nő, a 37 éves Marit Björgen lépett elő. A norvég sífutó klasszis – stílusos csattanóként – megnyerte az utolsó számot, a klasszikus stílusú 30 kilométert, miáltal sporttörténelmet írt: a legeredményesebb téli olimpikonná avanzsált nyolcadik aranyával, amelyhez négy ezüst és három bronz is társul még, februári szereplését pedig – két arany, egy ezüst, két bronz megoszlásban – öt éremmel zárta.
Pjongcsang legeredményesebbje még így sem ő lett, hanem két, egyformán háromszoros aranyérmes: a 21 éves, szintén norvég és ugyancsak sífutó Johannes Hösflot Klaebo, valamint a nála nyolc évvel korosabb francia sílövő, Martin Fourcade. Utóbbi pályafutása egészét tekintve immár ötszörös olimpiai győztes, ez pedig rekord sportágában.
A női hokitorna döntőjében a címvédő, a legutóbbi négy ötkarikás játékokon kivétel nélkül győztes Kanada csapott össze az Egyesült Államokkal, s ezúttal fordult a kocka: kiélezett csata végén az USA nyert szétlövésben, s lett 1998 után ismét olimpiai bajnok.
Remekelt több tinédzser is: a műkorcsolyázók női egyéni versenyében, a szám történetének második legfiatalabbjaként az alig 15 éves Alina Zagitova győzött, az oroszok első aranyát szerezve Pjongcsangban (a másodikat a férfi hokiválogatott „ütötte össze” a németek felett aratott döntőbeli sikerrel). A férfi hódeszkásoknál a 17 éves, amerikai Redmond Gerard győzelme azért számít különlegességnek, mert ő az első olimpiai bajnok, akinek kettessel kezdődik a születési évszáma: 2000. június 29-én látta meg a napvilágot.
A téli olimpia talán legnagyobb szenzációjával a 22 éves cseh Ester Ledecká rukkolt elő: a snowboard – magyarul hódeszka – világbajnokaként előbb olimpiát nyert Pjongcsangban, majd tulajdonképpen kezdő létére egy másik sportágban, az alpesi síben is begyűjtötte az aranyat a szuper-óriásműlesiklásban kiharcolt abszolút váratlan győzelmével.
És ha már érmek: 39 darabos kollekciójával minden idők legtöbb medálját nyerte Norvégia a dél-koreai olimpián. Téli gyűjteményébe 11 bronz és 14 ezüst mellé 14 arany került, utóbbi mennyiség – a 14-et 2010-ben nyerő Kanadával társbérletben – szintén csúcstartóvá tette az észak–európai országot.
Jancsó Kornél
