„Alázat, kitartás, szorgalom”
Portré a most ötven éves Takács Lászlóról, egy igazi vendéglátósról
Birkózással kezdődött. A sport adott tartást, fegyelmet, de az élet már akkor is több irányt kívánt. Jött a versenytánc és bár a kettő üti egymást, mégis mindkettő kellett, hogy kialakuljon az, aki ma vagyok.
A vendéglátás családi minta volt. A bátyám a Margitszigeti Nagyszállóban dolgozott. Láttam, hogy jól megy neki. Otthon sokat tanított. Én meg felvételiztem a Vendéglátóipari Szakközépiskolába.
15 évesen már voltak igényeim – és mellette zsebpénzre is szükségem volt. Dolgozni kezdtem egy Villamos nevű sörözőben, mellette tanulóként a Taverna szállodában folytattam. Majd jött a Vár, az Aranyhordó, ahol Berkes Gyulától a vendéglátás igazi mélységeit ismertem meg.
A sorkatonaság után a Robinson étterembe kerültem, ami akkoriban Közép-Európa tíz legjobb éttermének egyike volt. Itt indult el igazán a karrierem. Aztán átkerültem a Columbus hajóra, majd jött a Spoon hajó, Árpi új álma, ahol üzletvezetőként kaptam szerepet.
Mindez egy erős, 15 éves etap volt az életemben.
Aztán jött az önállósodás. 2011-ben megalapítottuka Risot a Vár aljában. Feleségem, Tünde lett a háttér: könyvelés, elszámolás, rendszerek. Én a szakmai oldalt viszem.
Főleg olasz konyhával, de saját stílussal.
Alázat, kitartás, szorgalom. Ez a három dolog szerintem bármelyik területen elengedhetetlen. Nekem a vendéglátás nem munka – ez a szenvedélyem. Most is elérzékenyülök, ha kimondom: „vendéglátás”. Mert ebben van minden, amit fontosnak tartok: emberek, élmények, öröm, család.
Közben a nagyfiam is vendéglátós lett. Ma már együtt csináljuk a Hugó nevű mexikói bárt, amit egy régi, legendás hely, a Nagy Fregatt helyén nyitottunk újra.
A jövőről?
Azt szeretném, hogy újra legyen rangja a vendéglátásnak. Hogy legyen jó oktatás, megbecsülés, érték. Mint a ’30-as években, amikor sikk volt étterembe járni.
Természetesen: egészség, jó hangulat, sok vendég – ez a legfontosabb. Ha lesz lehetőség, nyitunk még egy helyet. Ha nem, akkor így maradunk – boldogan, összeszokva, a saját utunkon.
