2016. december 16. – 2017. március 26.
Magyar Nemzeti Galéria
A szürrealista művektől a szigorú, konstruktív terű képi világig a hazai modernizmus egyik legjelentősebb képviselője volt a 90 éve született grafikus, festőművész. Ország Lili életművének jelentős részéből utoljára 2013-ban rendeztek tárlatot a debreceni MODEM-ben. A Magyar Nemzeti Galéria a magyar művészet meghatározó egyéniségeit feldolgozó kiállítás- sorozatát folytatva egy régi adósságot törleszt az Árny a kövön című tárlattal. Ország Lili alkotásaiból még soha nem láthatott a közönség ilyen nagyszabású, a teljes életművet átfogó kiállítást. Először most kerül bemutatásra a művész elképzeléseinek megfelelően felépített a Labirintus, a teljes, 56 darabos Labirintus-sorozat, mely eddig csupán egyszer volt látható az 1979-es Ország Lili emlékkiállításon. A több mint háromszáz művet felvonultató MNG kiállítás másik különlegessége, hogy hazai és külföldi analógiákkal, Paul Delvaux, Giorgio de Chirico, Vieira de Silva, Toyen, Paul Klee, Kemény Zoltán, Bálint Endre és Vajda Lajos műveivel párhuzamban szemlélteti a művész látásmódjának alakulását. A kiállításhoz reprezentatív katalógus készül, amely – korábban nem közölt dokumentumfotókkal és csaknem kétszázötven reprodukcióval illusztrálva – jelentős szerzők tanulmányain keresztül ismerteti a művész különböző alkotói korszakait.
Az 1926-ban Ungváron született Ország Lili a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, 1945 – 1950 között. 1950-től rövid megszakítással haláláig az Állami Bábszínház tervezője volt. Az intézményben akkoriban számos képzőművész dolgozott, köztük az Európai Iskola és körének egyes tagjai. 1953-ban ismerkedett meg a mestereként tisztelt Bálint Endrével, aki műveinek legkorábbi értője és méltatója volt. Vallomásai a klasszikus szürrealizmus hangján szólaltak meg, a magyar szürrealizmus történetének legkiemelkedőbb műveit alkotta meg az 50-es évek közepén. Mindennek előzménye, hogy bár 1944 tavaszán megmenekült a koncentrációs táborba tartó szerelvénytől, de a félelem és a szorongás örökre beivódott a lelkébe.
Látásmódjának egyéni színezetet kölcsönzött, hogy a lelki pokoljárásból a transzcendencia, a szakrális szimbólumok irányában kereste a feloldást. Ikonos korszakában képeinek alapmotívumait az 1960-as évektől tett utazásai során fedezte fel, csakúgy, mint a művészetét később átható ősi nyelveket, szimbólumokat. Bulgáriában a szláv miszticizmus és az ikonfestészet hatott rá, Prágában a zsidó temető sírköveinek a látványa. 1966-os izraeli útján viszont már megfestett motívumaira talált rá Jeruzsálemben, Jaffában. 1968-1974 között többször járt Nápolyban, Pompejiben. 
A 60-as évek második felében teremtette meg aztán ún. írásos korszakát, melynek jellemzője a szürke, barna színvilág, a faldarabokon ókori világok feljegyzéseivel, rejtélyes héber betűkkel, írásjelekkel.
Utolsó periódusában nyomtatott áramkörök labirintusa jelenik meg a falakon. Művészetét összegző Labirintus-sorozatát 1973-1978 között festette. „A falak bennem vannak” – mondta Ország Lili, s egész munkásságában egy szerzetes türelmével és megszállottságával örökítette meg belső világának szorongásait. „Ez a labirintussorozat, amit festek, az én labirintusom. Ezen végig kell mennem, s úgy megyek végig, hogy megfestem. Borzalmas kín, de itt nem lehet megalkudni. Ezt be kell járni.” Ország Lili haláláig festette a sorozatot, míg utolsó, fekete képével szinte rázárult a labirintus kapuja.
Szentgyörgyi Rita
