Húsz-huszonöt évesen kezdett festeni, hétszer jelentkezett a Képzőre, mindig a legmagasabb pontszámot érte el, de az adott politikai helyzetben a szóbelin leértékelték a teljesítményét, és soha nem vették fel. Tizenhét évesen ment férjhez, egy évvel később megszülte egy szem lányát, Ginát. Fiatalon óvónő akart lenni, mivel imádja a gyerekeket, de Kleinheincz Magdolna üzletasszony lett, és most, hatvannégy évesen egy acélszerkezetet kivitelező külföldi cég magyarországi ügyvezetője. Gina lánya és két lányunokája, Júlia és Lili a mindene.
–Mit szóltak a szülei a fiatal anyasághoz?
–Képzelheti, a gimnázium harmadik osztályában férjhez mentem. Apám maga alatt volt, ezzel szemben édesanyám elfogadta a helyzetet, sőt vallásos asszonyként még örült is. Természetesen később estin leérettségiztem, majd a technikum jött, s az említett Képző, amely beteljesületlen álom maradt.
–De az igazi álma, a festészet valóra vált!
–Egy tervezőirodában dolgoztam, mellette festettem és a Dési Huber Képzőművészeti Körbe jártam rajzolni tanulni. Az elmúlt negyven évben pedig folyamatosan továbbképeztem magam.
–Színes egyéniség!
–Azt mondják, kiemelkedő színérzékem van. Egy biztos, a színkeverés a titok, az adja meg egy festő egyéniségét. Mindenkinek egyéni a színvilága, ez az, amit nem lehet tanulni.
–Szupernagyi és valóságos energiabomba hírében áll…
–Aktivitásom sokakat meghökkent. Síelek, teniszezem, zongorázni tanulok és természetesen hetente járok modellt rajzolni. Mindemellett most szereztem meg egy festménybecsüs-képesítést is.
–Képein gyakran visszaköszön a zene mint fő motívum.
–Apám villamosmérnök volt, de gyönyörűen hegedült. A zene már gyerekként jelen volt hétköznapjaimban. Meghallom a zenét, és lesz egy vízióm arról, ami majd a vászonra kerül. Manapság minden festményemhez választok zenét. Például A tenger morajlása című képemen, Debussyt hallgatva, a tengerből azt a néhány percet akartam megfogni, amikor az éjszaka és a nappal váltja egymást, nincs sem világos, sem sötét. Tudja, arra a mindig magányos, ingatag pillanatra koncentráltam, kis csend, két sóhaj két hangjegy között, amikor még minden lehetséges…
–Milyen gyakran fest?
–Jellemző módon hetente kétszer, valamint nyári művésztelepeken és a szabadságom alatt. Alkalmanként három óránál többet nem festek, mert nagy koncentrálást igényel. Általában egy képet festek egyszerre, és így is egy nagyobb kép egy-két hónap eredménye.
–Eladja a képeit?
–Nem eladásra festek, hanem kikapcsolódásként, magáért a festészet szeretetéért. Ettől függetlenül sok képemet megveszik.
–Kiállítások?
–Harminc körül. Természetesen szűz kéz nyer. Az első kiállításomon több mint húsz festményem szerepelt, s mind megvásárolták. Imádok társaságba járni, imádok beszélgetni, szeretek a középpont lenni, és a kiállítások kiváló alkalmat teremtenek minderre. Ennek ellenére, maga a festészet számomra egy magányos dolog, befelé fordulás, ilyenkor csak saját magammal vagyok, és néha erre is szükségem van.
Szaka József
