Ami rögtön szembeötlik munkáidat nézegetve, az a stílusok változatossága. Nem szeretnéd, ha beskatulyáznának?
Nem menekülök ilyesmi elől, egyszerűen arról van szó, hogy egy kifejezésre váró eszmének meg kell találni a megfelelő megjelenési formáját, és én ahelyett, hogy mindent bekényszerítenék egy mederbe, megkeresem a számára legmegfelelőbb utat. Nálam a stílusok egyszerre várakoznak riadókészültségben, hogy a kellő pillanatban előtörjenek. Ez persze csak akkor működik jól, ha mindegyik stílus összetéveszthetetlenül a sajátom.
Mi az, ami mégis messziről megismerhetővé teszi képeidet?
Éveken keresztül dolgoztam ki a technikákat, amik a különböző stílusaim ismertető jegyeit adják, de mindegyikre jellemző a grafikai háttér, a rajzi elemek hangsúlyozása, a vonalak dinamizmusa, a derű és a harmóniakeresés és az a mára már ritka szempont, hogy a művészet legyen szép.
A szépségeszmény kutatásán kívül mi a művészi célod?
Átjárhatóságot biztosítani a képzőművészeti műfajok között. Összebékíteni a festészetet a grafikával, a szobrászattal. Vannak képeim, amiken több műfaj találkozik, grafika, festészet, domborműhatású felületek, mozaik, és jól megférnek egymás mellett. A kedvencem a grafika, szerénytelenség nélkül mondhatom, olyan festő vagyok, aki biztos rajztudással rendelkezik, és ez mindig egy biztos aranyfedezetet ad kísérletezéseimnek .A tusrajz amúgy a legnehezebb műfaj, mert nem lehet javítani, és csak akkor szép, ha lendületből, percek alatt elkészül.
Mire vagy a legbüszkébb?
A gyerekeimen kívül arra, hogy szeretik, amit csinálok, hogy olyan munkám van, amivel csak örömet szerzek. Persze említhetem a kiállításokat itthon és külföldön, például tavaly Rómában a kulturális évadon a „Magyar Szentek” sorozatom elég nagy siker volt. Szép emlék a műcsarnokbeli közönségdíjas kiállításom 2001-ben, a legjobb grafikus díja Németországban, de a magyar Nobel-díjasokat ábrázoló sorozatom nemzetközi sikere is megmelengette a lelkemet. A művészetet kedvelőkkel történő személyes találkozásokat a kiállításokon vagy a műtermemben semmi nem múlja felül. Mi festők az előadóművészekkel ellentétben magányosan alkotunk és ki vagyunk éhezve a személyes visszajelzésekre.
Apropó, a gyűjtőid mit szólnak hozzá, hogy aktokat, sőt túlfűtötten erotikus munkákat is készítesz?
Pár éve felkértek, hogy Zichy, Borsos és Szalay után illusztráljam Babits Eratóját. Ez akkora elismerés volt, hogy elvállaltam. Az erotikus grafikáimban mindig is megmaradtam a jó ízlés határain belül, mert a mozdulatok harmóniáját, a vonalak játékát emeltem ki. Ez az emberi természet fontos része, ami művészi szintre emelkedve senkit nem botránkoztat meg.
A szobrászattal milyen a viszonyod?
–Tavaly megbíztak egy kentaur megformálásával. A bronzszobor a Szent István Egyetem szoborparkjában látható. Elég ígéretes kezdetnek bizonyult, mert azóta több kisebb plasztikára kaptam megbízást, és nagyon élvezem. Mindig van valami izgalmas kihívás, mindig jár az agyam, mindennap festek, rajzolok vagy mintázok valamit.
A legtöbb műved fő témája a nő.
A nő megismerhetetlen titok, a vonalai hol békésen simulnak, hol vadul lüktetnek, és ez csak a mű kiindulópontja. Egy alapanyag, amivel érzelmeket, hangulatokat lehet kifejezni, mitológiai történeteket lehet elmesélni, és ez egy életre szóló feladat. A nők látványa mindennapos számunkra, az emberek többsége viszont nem értékeli a természetest, ellustul a szemük a mindennapos rácsodálkozásra. Erre való a művészet, hogy leporolja a lélekről a mindennapok porát.
C. J.
