A Fekete telefon 2. és a Szemfényvesztők 3. is emeli a tétet
A nyaralás csodaszép emlékké halványult, becsöngettek, visszatértek a dolgos szürke hétköznapok, ám ez korántsem jelenti azt, hogy a filmrajongóknak nem tartogat ínyencségeket az ősz, sőt.

Kezdésnek itt van mindjárt a UIP egyik nagy dobása, a Fekete telefon 2 is. Szigorú korhatáros besorolást (R) kapott Amerikában a film, mivel fokozott erőszakot és vérontást tartalmaz, kamaszok droghasználatát ábrázolja és még káromkodnak is benne. Ezzel beigazolódni látszik az alkotók állítása, mely szerint a nagy sikerű első rész folytatásában szintet lépnek, no nemcsak a durvulás, hanem a karakterek fejlődése terén is. A fiatal hősök, Finn és Gwen (Mason Thames, Madeleine McGraw) immár a felnőtté válás kihívásaival küzdenek, amíg meg nem érkezik közéjük a túlvilágról az első részben már kiiktatott s emiatt neheztelő sorozatgyilkos, a Portyázó (Ethan Hawke).
Szeptember 11-én kerül a mozikba, az ADS forgalmazásában A hosszú menetelés című film, mely Stephen King 1979-ben megjelent, azonos című disztópikus könyvét adaptálja nagyvászonra. A filmhez már látható a magyar szinkronos előzetes is.
Stephen King A hosszú menetelés (The Long Walk) című regényének filmadaptációjában Amerikát egy totalitárius rezsim uralja. A rendszer évente megrendezi ‘A hosszú menetelés’ nevű eseményt, melyen három mérföld per óra sebességgel kell megállás nélkül gyalogolnia fiatal férfiaknak, különben kivégzik őket, amíg csak egy marad közülük életben.


A Prorom nagy durranása is ősszel szól egy nagyot, ez pedig nem más, mint a nagy sikerű Szemfényvesztők című akciófilm 3. része, amelyben a 4 lovasnak hívott, zseniális bűvész kápráztatja el szédületes mutatványaival a közönséget. Olyan szereplők láthatók a trilógia 3. részében is, mint Isla Fischer, Woody Harrelson vagy Jesse Eisenberg. A forgalmazónak köszönhetően érkezik még a mozikba egyebek között az új Egérfutam, a Tron: Aries és a Predator: a Halálbolygó című film is.
Az ADS Film is széles kínálattal várja a filmnek szerelmeseit, októberben firkaszörnyek lepik el a mozivásznakat. “Mintha az Agymanókat kereszteznénk a Jurassic Parkkal” – így jellemezték az alkotók a Firkák című filmet, melyhez megérkezett a magyar előzetes.
Seth Worley író-rendező rövidfilmek és reklámok után belevágott első nagyjátékfilmjébe, a Firkákba. A film főszereplője egy megözvegyült édesapa, aki azért küzd, hogy gyermekei megbékéljenek édesanyjuk halálával – miközben firkaszörnyek lepik el a várost.

A Friday Night Lights – Tiszta szívvel foci és a Nosferatu találkozik a felezővonalnál – határozza meg a Csúcs című film műfaját Ben Travis, az Empire szerzője. Egyben üdvözli a kezdeményezést, kifejtve, hogy a sportfilmeket és a horrort eddig még nemigen próbálták ötvözni, pláne úgy, mint a Csúcs, amelyet a UIP Dunafilm hoz el nekünk. A történet szerint egy feltörekvő amerikaifutball-játékos (Tyriq Withers) meghívást kap a legendás, félig visszavonult irányítótól (Marlon Wayans), hogy vele eddzen. A világtól elzárt edzőkomplexum azonban hátborzongató titkokat rejt, és az edző sem az, aminek látszik, a céljairól nem is beszélve.
Lassan Dunát lehet rekeszteni a szuperhősökkel, akik megmentik a Földet, néha az egész galaxist, ezért elkél néha egy-két hétköznapi hős is. Ez a véleménye Glenn Powellnek, A menekülő ember főszereplőjének. A történetben Ben Richards hirtelen sok pénzhez akar jutni, mert kell a súlyos beteg kislánya kezelésére, és egyetlen esélye, ha megnyer egy nagyon egyszerű alapokon nyugvó, élőben közvetített tévévetélkedőt. A versenyző menekül, mindenki meg akarja ölni, és ha túléli a játékot, övé a rengeteg pénz. A formátum persze úgy van kitalálva, hogy a hajszát lehetetlen legyen túlélni. A The Running Mant a Forum Hungary hozza el Magyarországra.