BL-diadal utójátékkal

Valószínűtlenül gazdag utóélete lett az idei labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, amelyet a Real Madrid nyert meg 3-1-re a Liverpool ellen május utolsó szombatján, Kijevben. A spanyol királyi gárda, amely története – az előddel, a Bajnokcsapatok Európa Kupájával együtt – immár 13. BL-trófeáját gyűjtötte be, még a gyepen ünnepelt, amikor két világsztárja is már labda nélkül hívta fel magára a figyelmet, úgy és olyanokat mondván, amitől mindenki elhűlt, aki fogékony a Real sikereire.

A csak csereként beáll(ítot)t Gareth Bale, aki az 1-1 után szerzett két góllal gyakorlatilag egyedül nyerte meg a madridi alakulatnak a BL-finálét, a lefújás után egyáltalán nem volt felhőtlenül boldog. Holott ünnepeltethette is volna magát akár, merthogy két perccel beállítását követően, tulajdonképpen első labdaérintéséből ollózós lövéssel, a BL-döntők históriájának egyik legszebb góljával alakította 2-1-re az állást, majd a hajrában távoli találattal tette véglegessé együttese sikerét. Ehelyett arról beszélt első nyilatkozatában, hogy csalódott, mert azt hitte, kezdeni fog, s nem a kispadot koptatja jó egy órán át. Majd így folytatta: „Hogy maradok-e a Realban? Talán igen, talán nem…”

S ha ez nem lett volna elég a kedélyek felhorgasztásához, rögtön utána a madridiak üdvöskéje, a 33 évesen is a gárda meghatározó figurájának számító Cristiano Ronaldo irányította magára a figyelmet, ami a pályán kevésbé sikerült neki. Az ötszörös aranylabdás portugál sztár, aki amúgy pályafutása ötödik BL-győzelmének örülhetett, ezúttal szinte semmivel sem járult hozzá csapata diadalához, viszont gyakorlatilag elvette a „show-t” Gareth Bale-től, vagy ha úgy tetszik: rálicitált csapattársára. Az újságírói kérdésre ugyanis, amely szokatlanul halovány teljesítményére vonatkozott, azonmód visszatámadt: „Ki lett a BL gólkirálya? Én, igen, én lettem. Ötödjére nyertem meg a BL-t.” Kis szünet után pedig még hozzáfűzte: „Nagyszerű volt a Real Madridnál játszani…”

Hát ez a múlt idős mondata volt az, amely kiverte a biztosítékot a Királyi Gárdáért lelkesedőknél, s találgatások sorát indította el, noha Ronaldo a korábbi években is tett már hasonló kijelentéseket, majd végül mindig maradt. Hogy most is ez történik-e, nem tudjuk, az átigazolási időszak augusztusban indul, de előfordulhat, hogy mostani fenyegetőzése nem pusztán fizetésjavító blöff, hanem ezúttal tényleg odébb áll. Akárcsak Bale, aki egész szezonban a tartaléksorba kényszerült, jóval kevesebb játéklehetőséget kapott, mint szerette volna. Hiába a walesi megkérdőjelezhetetlen tudása, valamiért csupán másodhegedűs szerepet szánt neki a királyiak szakvezetője, Zinedine Zidane vezetőedző.

Aki május utolsó napján maga szolgáltatta az újabb madridi „háztáji” meghökkentést: váratlanul lemondott posztjáról. A francia szakember, akinek szerződése éppenséggel 2020-ig szólt, öt nappal csapata újabb Bajnokok Ligája-diadalát követően jelentette be döntését, anélkül azonban, hogy kielégítő magyarázattal szolgált volna.

“Azt hiszem, ez a megfelelő pillanat nekem, a csapatnak és a klubnak is. Ezt kell tennem mindenki érdekében” – rejtélyeskedett a sikerei csúcsán távozó 45 éves tréner, aki 2016 januárjában vette át a királyi gárda irányítását, s vezette sorozatban háromszor BL-győzelemre együttesét.

Ezt az utolsót Zidane és a Real nem kis mértékben az amúgy kitűnő védőjének, Sergio Ramosnak (is) köszönheti. Az olykor túlságosan is kemény hátvéd tudniillik a legjobb európai góllövők közé tartozó Liverpool-csatárt, az egyiptomi Mohamed Szalahot még az első félidőben „kiiktatta” a játékból. Afféle dzsúdófogással a földre vitte a támadót, akinek megsérült a válla, s le kellett cserélni.

A BL-győzelemhez azonban – Szalah kényszerű kiválása és a két gólban is hibás Pool-kapus,  szerencsétlenkedése mellett – nyilván a spanyol csapat egésze kellett…

J.K.

Megosztom