Lewis Hamilton nyerte meg a 33. Rolex Magyar Nagydíjat, amely 87 ezer néző előtt zajlott a Hungaroringen – a négy nap alatt összesen 210 ember volt kíváncsi arra, mi történik a mogyoródi dombok között, ami az utóbbi évek legjobbja.

Lewis Hamilton már eddig is egyedüli csúcstartó volt a magyar aszfaltcsíkon a győzelmek tekintetében, vasárnap pedig hatra növelte sikerei számát egy olyan futamon, ami akciódúsnak jóindulattal sem volt nevezhető, viszont a végére egy-két ütközés miatt azért maradt tanakodnivaló a felügyelő testületnek is.

A lényeg azonban, hogy az időmérő edzés ezúttal is meghatározta a Magyar Nagydíj végkimenetelét: a szombati száraz-esős kvalifikáción az első rajthelyet megszerző brit gyakorlatilag végig dominált a versenyen, és végül viszonylag simán tudott nyerni.

„Micsoda gyönyörű nap! Elképesztő közönség előtt autóztunk, a csapat pedig remek munkát végzett. Úgy jöttünk ide, hogy tudtuk, a Ferrari nagyon gyors lesz, úgyhogy ennyi ponttal távozni bónuszt jelent számunkra – megérdemeljük a nyári szünetet. De visszatérve a versenyre: hatalmas volt a hőség, teljesen kicsinált a verseny végére” – mondta Hamilton, aki azt is elárulta, hogy nem dől hátra a nyugágyában a nyári szünetben, hanem folytatja  az edzéseket és készül a második nagy menetre. A brit címvédő mögött Sebastian Vettel érkezett, aki a negyedik helyről rajtolva csípte el a dobogó második fokát. „Jól rajtoltam a keményebb abroncsokon, és harmadikként fordultam, ami szerintem egész jó. A második hely nem egészen az, amit reméltünk ezen a hétvégén, de a maximum, amit a mai napból ki tudtunk hozni – mondta Vettel, aki a verseny finisében ütközött Valtteri Bottasszal, de szerencsésen megúszta a balesetet. Miközben a finn Mercedese „lógatta az orrát”, a német viszonylag gondmentesen tovább tudott menni.

Mivel utóbb Bottas ütközött Daniel Ricciardóval is (ezért 10 másodperces büntetést és két pont levonást kapott a verseny végén), lecsúszott a dobogóról, amelyet Kimi Räikkönen szerzett meg, így végül Hamiltonon kívül két Ferrari-pilóta vihette haza a gyönyörű herendi porcelán díjakat.

„Azt hiszem, ez volt a legjobb eredmény, amiben reménykedhettünk ezen a napon – nyilatkozta Räikkönen a verseny végén. – A rajtom nem volt ideális, azt hiszem, ebben fejlődnünk kell. Az első boxkiállás után utolértem Bottast, de nem volt esélyem megelőzni, ezért úgy döntöttünk, hogy másodszor is kiállok kereket cserélni, hátha úgy sikerül pozíciót nyerni. Jó volt a tempónk, de mit tehetnénk? Néha így alakulnak a dolgok, és legalább értékes pontokat szereztünk.”

A show-t egyébként Räikkönen kisfia, Robin lopta el, aki pezsgő helyett szénsavas ásványvízzel locsolta édesapját a verseny végén. „Ő mindig boldog, nagyon aranyos” – mondta az édesapa.

A fókusz a versenyfutamon volt a hétvége folyamán, de ahogy az már lenni szokott, a háttérben folyamatosan zajlottak a sportszakmai megbeszélések és egyeztetések. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap díjátadóként érkezett a Magyar Nagydíjra, de természetesen arra is szakított időt, hogy találkozzon a Formula–1 első emberével, Chase Carey-vel, akivel már tavaly is tárgyalt.

A megbeszélés a miniszter elmondása szerint pozitív hangulatú volt, és Magyarország számára kimondottan előnyös, hogy Carey úr megerősítette azt az álláspontját, amely szerint 21 nemzeti sajátossággal bíró futamot szeretne látni a naptárban, nem pedig 21 egyformát.

„Carey úr kérte a támogatásunkat, hogy vigyük sikerre az ő stratégiáját, amely szerint a Formula-1 nem csupán hétvégi, hanem egész heti program legyen – Budapest közelsége ezt nagyban megkönnyíti. Tájékoztattam őt arról, hogy a stratégiai fejlesztési program továbbra is érvényes döntésen nyugszik és napirenden van, és ő is látta az útrendszerrel kapcsolatos fejlesztéseket, amely által – amikor elkészül –, a pálya könnyebben megközelíthetővé válik. Elmondtam azt is, hogy a 2019-es Magyar Nagydíj után elkezdjük a fejlesztéseket, ehhez a forrás-allokációs folyamatokat időben el fogjuk végezni. A Formula-1-es futam megrendezésére 2026-ig van szerződésünk, de természetesen hosszú távon gondolkodunk, hiszen az, hogy a mezőny minden évben nálunk vendégeskedik, 17 milliárd 647 millió forinttal járul hozzá a hazai GDP-hez, nem beszélve a hatalmas média-értékről.”

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója annak örült a legjobban, hogy vasárnapra az összes lelátó teli volt a mogyoródi versenypályán (a „megtelt” táblát csak azért nem tették ki, mert állójegyből azért még volt bőven), s hogy a nézőket nem csupán értékes sportélménnyel, hanem a szünetekben szórakoztató, sportos programokkal is várták. Volt kerékcsere-verseny, kipróbálhatták magukat kommentátorként, sőt, a supergold lelátó mögött felépített különleges fitnessteremben összemérhették gyorsaságukat és ügyességüket az F1-es pilótákéval. „A fokozott érdeklődés miatt bővítenünk kellett a lelátókat, ami nagyon jó hír számunkra – összesen 5064 új ülőhelyet létesítettünk, s ezek mindegyikére el is adtuk a jegyeket. Összességében ez azt jelenti, hogy a tavalyihoz képest tíz százalékkal nőtt a jegyértékesítés, amire nagyon büszkék vagyunk. Az érdeklődés az utóbbi időben egyre nagyobb világszinten, felszálló ágban van a Formula-1, ami annak köszönhető, hogy izgalmas a világbajnoki küzdelem – ez jó hír a szurkolóknak és a rendezőknek egyaránt. ”

AZ ADRENALIN BŰVÖLETÉBEN

Imádták az adrenalint, a kihívást, a sebességet, amely átjárta az egész testüket. Hazánk eddigi egyetlen Formula–1-es pilótája, Baumgartner Zsolt mögé ültek be mindhárman, s tapasztalták meg a Formula 1 Experience program keretében, milyen egy kétüléses F1-essel autózni. A háromszoros olimpiai bajnok, Hosszú Katinka, a labdarúgó válogatott új szövetségi kapitánya, Marco Rossi, valamint a modell Palvin Barbara élhette át az F1-es élményt.

„Elég jól beválik ez a program, szerencsére egyre több az érdeklődő – mondta Baumgartner Zsolt. –  Megtiszteltetés, hogy ilyen utasokat vihettem ma, jó érzés, hogy eljöttek.” Hosszú Katinka: „Az elején nagyon furcsa volt, hogy valósággal beleszorítottak az ülésbe, de amikor elindultunk, már örültem neki, mert így biztonságosan tartott. A kétüléses F1-es élmény nagyon hasonlít a gokartozásra, mert én nyomom ott is a gázt rendesen, csak persze Baumgartner Zsolti sokkal gyorsabb, mint én, és jóval több a tapasztalata. Tanultam is tőle néhány trükköt, biztos, hogy a következő gokartozás alkalmával már gyorsabb leszek.”

Palvin Barbara: „Az első kigyorsítás volt a legrosszabb – a gyomrom felugrott a torkomba –, de utána már rendben volt minden, élveztem, hogy egymással versenyzett a két autó, még integettem is. Az egész testemben éreztem a sebességet és a fékezéseket.”

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya: „Amíg nem próbáltad, milyen ez, nem értheted… Egyszerűen elképesztő! Végig tökéletes biztonságban éreztem magam Baumgartner Zsolt mögött, a hátamon éreztem a sebességet. Ferrari drukker vagyok, régen Niki Lauda volt a kedvencem, de a maiak közül is sok pilótát kedvelek, például Lewis Hamiltont, mert bár nem Ferrarit vezet, hihetetlen, mennyire gyors.”

Megosztom