Noha hetedszer ünnepelhetett győzelmet a Magyar Nagydíjon, nem az idei volt Lewis Hamilton legkönnyebb hungaroringi viadala. De így talán még édesebb a siker.

Akadt olyan pillanata a hétvégének, amikor úgy tűnt, Max Verstappen élete első pole pozíciója után a győzelmet is megszerzi a 34. Rolex Magyar Nagydíjon, ám végül Lewis Hamilton hetedik hungaroringi győzelmével ért véget a hétvége, amelyet a négy nap alatt 230 ezer ember követett a helyszínen – csak vasárnap 92 ezren voltak. Az eső végül sem szombaton, sem vasárnap nem érkezett meg a mogyoródi dombok közé, az izgalmakra azonban így sem lehetett panasz.

„Nagyon fáradt vagyok, ugyanakkor nagyon hálás is ezért a napért, és köszönöm a csapatomnak, hogy bízott bennem, kitolta a határokat és rizikót vállalt, hogy esélyt adjon. Hét éve dolgozunk együtt, de a győzelem érzése megunhatatlan. Gondunk volt a fékekkel egész hétvégén, a futam alatt is hűteni kellett őket, és őszintén szólva nem hittem, hogy a második boxkiállás után le tudom dolgozni a hátrányt, de a csapat biztatott, hogy csak nyomjam a gázt… Ha Niki Lauda itt lenne ma, ő is kalapot emelne” – nyilatkozta a verseny utáni sajtótájékoztatón Hamilton.

Max Verstappen mindent megtett a győzelemért, s egészen a verseny hajrájáig vezetett is, ám a kemény keverékű abroncsai nem bírták a gyűrődést, úgyhogy Hamilton körről körre ledolgozta a viszonylag tetemes hátrányát.

„Egyszerűen nem voltunk elég gyorsak – mondta a Red Bull holland pilótája. – Nagyon vigyáztam a kemény keverékű abroncsaimra, de a végén mégis be kellett jönnöm friss abroncsokért. Második lettem, és a versenyben futott leggyorsabb kör is az enyém, úgyhogy nem vagyok elégedetlen: csak még egy kis tapadás jól jött volna a finisben…”

A dobogó harmadik fokára a hazánkban eddig kétszer nyerő Sebastian Vettel állhatott fel, így övé lett a harmadik gyönyörű herendi trófea, amelyet minden évben megcsodálnak a Hungaroringen a pilóták – azt mondják, a különleges díj extra motivációt jelent számukra. A Ferrari németjének nem volt veszítenivalója, s végül dobogó lett a jutalma. „Örültem, hogy pezsgőzhetek, annak már kevésbé, hogy nem volt esélyünk a győzelemért harcolni. Most elmegyünk egy kicsit pihenni, aztán folytatjuk a harcot, de az már most biztos, hogy gyorsulnunk kell” – nyilatkozta Vettel, aki ha másnak nem hát annak örülhetett, hogy átvehetett egy szívének oly kedves Herendi porcelántrófeát.

Emlékezhetünk az egyik évben (pont akkor, amikor végre először nyerni tudott nálunk a német) az akkori névadó szponzor kérésére fém trófeákat osztottak a futam végén, és Vettel volt az, aki reklamált, hogy ha már ennyit küzdött a magyarországi győzelemért, akkor ő azt a trófeát akarja, ami extrán fontossá tette a magyar diadalt. Úgyhogy ő akkor kapott egy herendit ajándékba, most meg a harmadik helyért járó váza jutott neki.

Büszkén mondhatjuk, hogy bár minden évben gyönyörűek a magyar trófeák, az ideiek minden eddiginél szebbek voltak – formájuk az ókori vázák alakját követte: tükrükben a Hungaroring sziluettje volt kivezető, s ezt ölelte körbe a trendi színvilágú – platina-türkiz – ősi kínai dekoráció. Festésük darabonként három hetet, összességében három hónapot tett ki, szóval nem csupán azok végeztek kemény és precíz munkát, akik hazavihették, hanem azok is, akik megalkották őket.

A szurkolók összetétele az idén is nagyon vegyes volt, hiszen szokás szerint nagyon sok holland érkezett – az egyik lelátót majdnem teljesen narancsba borították –, ám a legtöbben Lengyelországból jöttek (körülbelül húszezren…), ők Robert Kubicát éltették egész hétvégén, s közülük két szerencsés drukker találkozhatott is a méltán rajongott lengyel pilótával.

A Magyar Nagydíj visszhangja összességében is jó volt: noha minden ülőhelyet eladtak (s ilyen nemigen történt még meg a verseny történetében), s az állóhelyekre is hosszú, tömött sorokban érkeztek az emberek, nem volt zsúfoltság, mivel a szurkolói zónát átalakították, kibővítették, így jobban eloszlott a tömeg.

„A vasárnapi versenynapra 92 ezer néző látogatott ki, a négy nap alatt pedig összesen 230 ezren voltak kíváncsiak a száguldó cirkusz eseményeire – emelte ki a legfontosabb számokat Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – A Liberty Media nem sporteseményként, hanem többnapos fesztiválként kezeli az eseményt, így az elmúlt két évben jelentősen megnőtt az aktivitás a szurkolói zónában, ami nagyobb logisztikát kíván a sportszakma, és a nézőket kiszolgálók részéről is – de szerencsére ezzel sem volt gond. A bevételek tekintetében körülbelül tíz százalékos emelkedést tapasztaltunk, a végső számok azonban természetesen még nincsenek meg. Tavalyról idénre is jó néhány fejlesztést kellett eszközölni, hogy a megnövekedett nézőszám ellenére mindenkit ki tudjunk szolgálni, s nyilván a mostani siker után sem szabad hátradőlni, hanem menni kell előre.”

A Hungaroringnek 2026-ig van szerződése a Formula 1 Magyar Nagydíj megrendezésére, ám nyilván addig is tenni kell annak érdekében, hogy a mezőny és a jogtulajdonos mindig elégedetten távozzon a mogyoródi versenypályáról.

Magyar sztársportolók a Hungaroringen!

A világcsúcstartó úszó Milák Kristóf már a szombati eseményeket is a Hungaroringen követte végig. Ám a versenynapra rajta kívül további magyar sportoló hírességek is eljöttek: a Barcelona remek kosárlabdázója, Hanga Ádám elárulta, nagyon szereti az autósportot, s kevés hobbija közé tartozik a Formula 1 – minden versenyt megnéz, s ha nem lenne ilyen magas, maga is szívesen kipróbálna egyet a száguldó cirkusz autócsodái közül – az ő termetével azonban teljességgel lehetetlen beférni például egy kétüléses F1-esbe.

Elfogadta a Hungaroring meghívását a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is. „Gyönyörű ez az egész, egyszerűen imádom a hangulatát, s bár nem vagyok naprakész a Formula 1-et illetően, elvarázsol ez az egész, ezért nagyon örülök, hogy itt lehetek” – mondta Rossi, akinek a régiek közül Niki Lauda és Clay Regazzoni volt a kedvence, no és persze olaszként a Ferrari mindenekfelett.

Rossi a verseny után a Hungaroring-elnök Gyulay Zsolttal átadta a második helyen célba érkező Max Verstappennek azt a válogatott mezt, amit Dzsudzsák Balázs küldött a hollandnak. Az apropó az volt, hogy a PSV-drukker Verstappen lenyilatkozta annak idején nagy kedvence volt a magyar futballista.

Megújulhat a Hungaroring

További fejlesztések várhatóak a Hungaroringen – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a 34. Rolex Formula 1 Magyar Nagydíj helyszínén. A politikus a verseny rajtja előtt találkozott Chase Careyvel, a száguldó cirkusz első emberével, akivel a pálya fejlesztéséről is tárgyalt. Palkovics emlékeztetett, hogy a Hungaroring 1986-ban épült, az akkori szabványoknak megfelelően, de a jelenlegi menedzsment minden évben hozzátesz valamit a körülmények javításához.

„Ütemezett fejlesztési tervre van szükség, amely arról is szól, hogyan tudjuk a versenypályát és környezetét lényegesebben attraktívabbá tenni. Ebben a pillanatban úgy látom, ezzel nincs probléma. Ahol több mint százezer látogató megjelenik, az bizonyára egy jól szervezett verseny” – nyilatkozta.

A miniszter úgy fogalmazott, az a tapasztalat és tudás, amivel a mogyoródi versenyt szervezik, többet nyom a latba, mint azok az esetleges hiányosságok, amelyek egy régebbi pálya esetén adottak.

„Idén is voltak változások, de szeretnénk még nagyobbakat” – mondta Palkovics László, aki szerint a közeljövőben további lelátórészek válhatnak fedetté.

„Az átépítés szerintem nem jó opció, de nem szeretnék ennyire előreszaladni, ezt majd a szakemberek eldöntik” – szögezte le, majd hozzátette, minden adott ahhoz, hogy a kormány október végén egy átgondolt stratégiát tudjon elfogadni, ezt készítik elő jelenleg is.

Palkovics László közölte, még nem tárgyaltak Chase Careyvel a Magyar Nagydíj szerződéséről, hiszen az 2026-ig szól, de a magyar kormány és az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media részéről is megvan az elhatározás a későbbi hosszabbításról. Hangsúlyozta, a sorozat amerikai vezetősége olyan célokat tűzött ki, hogy a Formula 1-et a fenntarthatóság segítségével közelebb vigyék az emberekhez, és ebben a magyar fél maximálisan partner.

Megosztom